970. Mert ami jár, az jár

2019. november 30. - amier

Különben is az vesse rá az első követ, aki még nem hagyott bent
véletlenül több millió forintot érő szabadnapokat! (Mancs) 

Nézegetve az előző poszthoz felrakott fotót, melynek jobb oldalán, az új testületben középen ülő és maga elé elégedetten mosolygó Vattamány Zsolt (is) látható. Szó se róla, minden oka meg van rá. Megjegyzem, 2010 előtt is ugyanezt csinálta az akkori képviselő-testületben üldögélve, miközben nagyokat hallgatott, de most nem ez a lényeg.

vattamany2019.jpg

Már az alakuló ülés után is nagy volt az öröm…

Hanem. Már annak is volt valami diszkrét bája, hogy még az alakuló ülésen Niedermüller Péter polgármester előterjesztésére (a meghívó 9. pontja) a törvényben meghatározott végkielégítésén túl pluszba háromhavi illetményt is megszavaztak a képviselők a leváltott polgármesternek. Ezt ugyan azóta is furcsállom kissé, de gondolom, a kerületben végzett kiemelkedően jó munkájáért járt neki a jutalom. Most meg még az is kiderült, hogy nem csak jól, hanem éjt nappallá téve, hogy azt ne mondjam, látástól vakulásig dolgozott ez a jóember a kerületért, meg az itt lakókért.

Mert hát sok volt a munka, emiatt nem is ért rá szabadságra menni; állítólag 2017-ben és 2018-ban egyáltalán nem vett ki szabadságot. Így aztán az önkormányzatnak most mind a bennmaradt 118 napot ki kell fizetnie, azaz még bruttó 5,5 millió forint is jár a korábbi városvezetőnek. Persze a jutalmon kívül.

Mert ugye ami jár, az jár.

Csakhogy ez a kiváltság a közönséges halandóknak nem jár. Nekik ki kell venniük a szabadságukat, és ha a következő év március 31-ig ezt valamiért nem tudják megtenni, akkor simán elveszítik a ki nem vett napokat. Semmi megváltás, semmi boldog kacagás. Ön szerint jól van ez így?

Payns

P.s.: Mindez kissé másképp zajlik Józsefvárosban (vajon miért?), pedig ott is ellenzéki lett a polgármester. Pikó András ugyanis nemhogy prémiumot (jutalmat?) nem adott a le- váltott fideszes kerületvezetőknek, hanem vizsgálatot indít a felhalmozott szabadnapjaik miatt. Pikó leszögezte: fontos, hogy ezt a javaslatot a nyilvánosság előtt tárgyalják, mivel ez egy lényeges, önmagán túlmutató, értékalapú vita arról, hogy mit engedünk meg a politikusoknak. (via Mérce)

***

Hivatali vizsgálatot indítanak a józsefvárosi szabadságmegváltások millióiról. Óriási vita után csütörtökön elnapolták Sára Botond és más városvezetők szabadságmegváltásának ügyét, és hivatali vizsgálatot is indítanak az ügyben. A volt polgármester 83 nap ki nem vett szabadságért kapna nettó 2,53 millió forintot, Sántha Péterné alpolgármester 87 nap után nettó 2,39 milliót, Görhöny Ádám alpolgármester pedig 31 megmaradt szabadnap után nettó 873 ezret kapna.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7015331532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.