956. Választás utáni napok

2019. október 18. - amier

Tovább tart az izgalom meg a kavarás, nem, most nem nálunk, hanem a szomszédos kerületekben. Tegnap ugyanis kiderült, hogy Józsefvárosban a Fidesz újraszámoltatja a polgármester-választás szavazatait, s ha már épp arra jártak, az összes egyéni körzet eredményét is megtámadták. És ugye amíg nem dönt a Fővárosi Választási Bizottság, addig nem alakulhatnak meg az új önkormányzatok. De szép is ez! Úgy látszik, kell még egy kis idő valamire. (Megj.: Hasonló történt az I. és a IX. kerületben is.)

onkori2019a.jpg

Erzsébetvárosban viszont lassan lecseng az önkormányzati választás felfokozott izgalma – más idők, más izgalmak jönnek – nagy a sürgés-forgás az önkormányzatban, készül az új működési struktúra, folyik a bizottságok felállítása, azok leosztása, stb.

Közben két napja a megválasztott új polgármester az ATV Start vendégeként elmondta, hogy teljes átvilágítással (itt azért ezt érdemes elolvasni), illetve minden egyes szerződés nyilvánosságra hozásával kezdik a munkát, mert „átlátható és szolgáltató önkormányza-tot” szeretnének. És a lényeg: a mértéktelen italozás helyett kulturális negyedet szeretne a kerületben. Szerinte van egy sor olyan rendelkezés, amit ha betartatott volna az eddigi vezetés, akkor már most sokkal jobb lenne a helyzet.

Van programunk, méghozzá megvalósítható tervünk Belső-Erzsébetvárosra. Ez a program nem eltaposni, felszámolni akarja a bulinegyedet, hanem az esztelen ivászat helyszínéből egy élvezhető, élhető kulturális negyedet fogunk létrehozni.

Hogy azzal a rendelettel mi lesz, amely lehetővé teszi az „esztelen ivászatot” és a vendéglátóhelyek 0-24 közötti nyitvatartását Belső-Erzsébetvárosban, még nem tudni. (Korábban Niedermüller Péter azt nyilatkozta, hogy az új testületnek érvénytelenítenie kell az ezt eddig lehetővé tevő 9/2013 ök. rendeletet.)

A polgárok vasárnap megtették, ami rajtuk múlt. Most a főpolgármesteren, a kerületi polgármestereken és közgyűléseken a sor. Ha kell segítség, csak tessék, szóljanak: legkevesebb 35 3593 ember várja, hogy segíthessen. (N. Kósa Judit)

Türelmetlenül várjuk az első testületi ülést. További szép estét, kellemes hétvégét mindenkinek.

P.s.: A most megválasztott képviselőtestületbe 3 DK-s (a polgármesterrel együtt), 3 momentumos, 2 MSZP-s, 2 független, egy párbeszédes, egy civil, és három fideszes képviselő került be.

***

Azon agyalok, hogy mekkora pánik lehet most rokoni és baráti körökben. Mármint például azokban az önkormányzatokban, melyeket hirtelenváratlanul elveszített a NER. Gondolok itt például Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester helyettesre, de persze nem csak rá, hanem arra a többezer pártszolgálatosra, akik a különféle önkor- mányzatokban húzták meg magukat, hűséges szolgálatuk jutalmaképpen. (…) És akkor még ott vannak a propagandisták, akik az önkormányzatinak álcázott pártlapoknál koptatták az emberek idegrendszerét. Velük most mi lesz? Kiszorítják Manyika nénit a zorigótól? Ódeizgulok. És azokkal mi lesz, akik az önkormányzati lakásokba fészkelték be magukat nem egészen etikus módon? (via Kolozsvári Szalonna)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5915232240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.