946. Rossz döntés, rossz szöveg

2019. szeptember 20. - amier

Jóestét, jóestét. Már csak huszonegynehány nap van hátra a választásig. Ennyi idő maradt, hogy a szavazók, a kerület lakosai eldönthessék, kit is szeretnének támogatni. Ehhez komoly segítséget nyújtana egy, legalább az ellenzéki jelöltek között lebonyolított polgármester-jelölti vita – bár az igazi négyesben, Vattamány Zsolttal együtt lenne, de ennek igencsak kicsi az esélye.

jeloltek2019onk.jpg

Fotó: MTI / Origo

Mindenesetre jó másfél hete Moldován László és Hunvald György is jelezte, hogy ők hajlandóak részt venni egy jelölti vitán, melynek során – ha már előválasztás nem volt – ki lehetne választani a legalkalmasabbnak tűnő jelöltet a Fidesz jelöltje ellen. Niedermüller Péter azonban jelenleg még itt tart:

Hunvald György és Moldován László is vitát kezdeményezett a polgármes- terjelöltek között. Az én álláspontom változatlan. Minden olyan vitán részt veszek, ahol ott van Vattamány Zsolt, a kerület fideszes polgármestere. Számomra ugyanis a Fidesz leváltása a legfontosabb cél. Azért hívtam ki vitára a polgármestert, hogy szembesítsem mindazzal, amit az elmúlt két ciklusban nem csinált meg, ahogyan becsapta ígérgetéseivel az erzsébetvá- rosiakat. Olyan vitának, amin Vattamány polgármester nem vesz részt nincs értelme, ezért ilyen vitán én nem fogok részt venni.

Rossz döntés, rossz szöveg.

Vattamány amióta polgármester, egyetlen egyszer sem állt ki vitára, még szemelgetve se a jelöltek között, most miért tenné? Az ő kihívása ennek ismeretében nem követelt túl nagy bátorságot, így aztán egy kicsit nagyon átlátszóan lóg ki az a bizonyos lóláb.
(via Hunvald-blog)

És akkor most így a végére, megint csak: október 13-án szavazzunk arra a jelöltre, akit a felkínált választékból a legalkalmasabbnak ítélünk. Mert – elvileg – ez a demokratikus működés lényege. És ha már úgy alakult, hogy az ellenzési oldalon nem hogy előválasz- tás, de még csak vita sincs, tessék szíves lenni legalább megpróbálni valamilyen módon a legalkalmasabbnak látszani. Hátha menni fog…

További szép estét mindenkinek.

UPDATE: Niedermüller visszalépne Erzsébetvárosban, ha nem ő a legnépszerűbb jelölt. Közvélemény-kutatást készíttetne Niedermüller, hogy kiderüljön: ki a legesélyesebb ki- hívója Vattamány Zsoltnak. Mindezt nem előválasztással, nem vitával döntenék el, hanem egy általa megrendelt közvélemény-kutatással. Az ötlet állítólag a helyiektől jött, akik (va- jon kik ezek az akik?) azt kérik az ellenzéki jelöltektől, fogadják el majd az eredményt, az esélytelenek pedig lépjenek vissza. Szép. 

***

Még valami: bő egy hete petíciót indított az előválasztások lebonyolításában is fontos szerepet vállaló aHang. Aki Budapest felelős vezetője kíván lenni, annak meg kell mutatnia, miért ő a legalkalmasabb erre a feladatra – írják a petíciójukban, hozzátéve, hogy most a választópolgárok hívják vitára a jelölteket. Nos, szerintem ez nem csak Budapestre igaz, hanem a kerületekre, köztük Erzsébetvárosra is. Mert vitázni kell. Akár tetszik, akár nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9715137338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.