„Kár, hogy sok helyen nem sikerült túllépni a pártelitek érdekein, és az önkormányzati választás előtt nem az alkalmasság volt a fő szempont az ellenzéki jelöltek kiválasztásakor.” (Magyar György)
Magyar György ügyvéd, a nyári főpolgármester-jelölti előválasztást koordináló Civil Választási Bizottság elnöke hétfőn a Klubrádióban beszélt arról, hogy szerinte milyen meghatározó előzményei vannak a mostani helyzetnek, vagyis annak, hogy az ellenzék még mindig csak kevés helyen tudott az alkalmasság szempontját kizárólagosan érvényesítve közös jelöltet találni – és kiállítani a választók elé.
Ennek ellenére – vagy pont ezért – mindenképp szavazzunk október 13-án arra a jelöltre, akit a választékból a legalkalmasabbnak ítélünk. Mert – elvileg – ez a demokratikus működés lényege. És kedves jelöltek, ha már így alakult: tessék legalkalmasabbnak lenni! Vagy legalább annak látszani.