938. Jóságban, bőségben

2019. augusztus 27. - amier

Lassan felállnak a csapatok, a három ellenzéki polgármesterjelölt már minden bizonnyal összegyűjtötte a szükséges számú ajánlást, és nagy valószínűséggel pár napon belül a képviselőjelöltek is végeznek a gyűjtögetéssel. Aztán mindenki hivatalosan is jelöltté válik. Nézzük meg, hogy melyik választókerületben kik indulnak nem fideszesként, kik közül választhat majd a nép, az istenadta nép. Legalább is a jelenlegi állás szerint.

7ker_vk1.jpg

Aki azt hiszi, hogy elég a pártoknak rábökniük valakire, az súlyosan téved. A jelölt személye az egyik meghatározó kérdés, amikor önkormányzati képviselőket választunk. (via Új7 2019)

Polgármester-jelöltek: Niedermüller Péter (DK), Moldován László (ÉE) és Hunvald György. Merthogy nálunk (eddig legalább is) hárman indulnak „legesélyesebb jelöltként” a Fidesz jelöltje ellen.

(Elől az összefogott pártok, a rövidítések: ÉE-Élhető Erzsébetváros, LP-Lokálpatrióták, FÜ-független. A jelenlegi képviselők kiemelve.)

Képviselő-jelöltek:

  1. EVK: Ujvári-Kövér Mónika (DK) – Erdős Rita (ÉE) – Horváth Zsuzsanna (LP)
  2. EVK: Borbélyné Bárdi Zsuzsanna (Momentum) – Garai Dóra (ÉE) – Földi Katalin (LP)
  3. EVK: Kispál Tibor (MSZP) – Szikszai Sándor (ÉE) – Fábián Roland (LP)
  4. EVK: Borka-Szász Tamás (DK) – Andres Carciente (ÉE) – Hunvald András (LP)
  5. EVK: Molnár István (független) – Novák Gergely (ÉE) – Deák Péter (LP)
  6. EVK: Sáli Annamária (Momentum) – Kárpáti Ágota (ÉE) – Ecseghy Ágnes (LP)
  7. EVK: Szűcs Balázs (Párbeszéd) – dr. Sima Ákos (ÉE) – Török Csaba Norbert (LP)
  8. EVK: Kertész Tamás Tibor (DK) – Pócsik Ágnes (ÉE) – Algács Tibor Zsolt (LP) – Nagy Andrea* (FÜ)
  9. EVK: Devosa Gábor (MSZP) – Boldizsár Ágnes (ÉE) – Varga István Tibor (LP)
  10. EVK: Bónus Éva (Momentum) – Moldován László (ÉE) – Hunvald György (LP)

*A 8. sz. választókörzet független jelöltje és jelenlegi képviselője, Nagy Andrea pártok és civil szervezetek támogatása nélkül indul az önkormányzati választáson. Személyére valamiért az összefogott pártok nem tartottak igényt, annak ellenére, hogy egy 200 fős közvélemény-kutatás toronymagasan az ő győzelmét prognosztizálta a körzetben. (Mielőtt bárki: nem, őt sem a Fidesz indítja, nem, ő sem tolja.)

Itt tartunk ma. Szó se róla, van választék bőven. Kíváncsi vagyok, hogy közülük hányan, és kik kerülnek majd be október 13. után a képviselő-testületbe. Mert mi egyszerű népek (Lásd.: választók) megint csak majd az eredmény ismeretében tudhatjuk meg, hogy ki lett volna valóban a legesélyesebb nem fideszes jelölt, és hogy kinek is kellett volna visszalépnie az oly gyakran, oly lelkesen hangsúlyozott ellenzéki győzelem érdekében.

További szép estét mindenkinek.

P.s.: Tegnap az egyesült ellenzék (printed by Kunhalmi) legesélyesebbnek nevezett jelöltjéről olvastam az egyik fb-re feltoltött kerületi kép mellett. Lemaradtam valamiből?

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9215026692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.