936. Kezdődik a kampány

2019. augusztus 21. - amier

Pár nap múlva kis életünk nagy pillanatai következ(het)nek ismét, augusztus 24-én elkezdődik a hivatalos választási kampány. Szombattól életbe lépnek az ide vonatkozó szabályok, a választópolgárok pedig már ajánlásokat tehetnek a képviselőjelöltekre és a polgármesterjelöltekre. Mind a háromra. Merthogy nálunk (eddig legalább is) hárman indulnak „legesélyesebb jelöltként” a Fidesz jelöltje ellen.

nepszavaz2018v.jpg

Aki azt hiszi, hogy elég a pártoknak rábökniük valakire, az súlyosan téved. A jelölt személye az egyik meghatározó kérdés, amikor önkormányzati képviselőket választunk. (via Új7 2019)

Máshol sikerült másképp „megoldani” az összellenzéki polgármesterjelölt (és a képvise- lőjelöltek) kiválasztását; Józsefvárosban például kevésbé voltak mohók az EP-választás után magukat nagynak képzelő pártok, ott ugyan a Momentum jelöltjeként, de független civil- ként Pikó András indul, a C8 civil szervezet támogatásával. Nem simán, csak több hónapos (egyáltalán nem könnyű, vagy vitáktól mentes) tárgyalás után sikerült ezt elérni, megtalál- va azokat a közös alapokat, amelyek mindenkinek elfogadhatóak voltak.

Nekik sikerült, máshol nem annyira. Ferencvárosban például egy – nagy nehezen kiírt – ellenzéki előválasztással döntötték el, hogy ki legyen a közös jelölt. És hogy hogy nem, ezen a IX. kerület lakosai nem kértek a fejük fölött kötött alkuból, nem az ellenzéki pártok által kijelölt polgármesterjelöltet választották, hanem a helyben ismert és kedvelt Baranyi Krisztinát.

Más kerületekben, amelyekben az önmagukat nagynak képzelő pártok kevésbé voltak magabiztosak (mert tudták, érezték, hogy a közhangulat ellenében jelöltek), elutasították az előválasztást javaslókat. Erzsébetvárosban így lett "közös" jelöltjük Niedermüller Péter. (via Fügedi Ubul)

Nálunk másképp történt, az erzsébetvárosi szavazóknak nem adatott meg ez az esély. A pártok a civileket és az itt lakókat kihagyva osztották szét egymás között a 10 körzetet és a polgármesterjelölti helyet. Így aztán megint csak a választás után, az eredmény ismere- tében tudjuk, tudhatjuk meg, hogy ki lett volna a legesélyesebb nem fideszes jelölt, és hogy kinek is kellett volna visszalépnie az oly gyakran, oly lelkesen hangsúlyozott ellen- zéki győzelem érdekében.

De fel a fejjel, szombattól a kampányolhatunk, lehet ajánlani, aláírni, támogatni – majd október 13-án szavazni!

P.s.: A HVG összeszedte azt a 10 várost vagy fővárosi kerületet –, ahol éles verseny lesz az önkormányzati választáson a kormánypártok és az ellenzék között. Erzsébetváros nincs köztük, de írnak a ferencvárosi előválasztásról, és a józsefvárosi esélyekről. Érdemes elol- vasni. Meg még ezt is: Hogy is van ez?

***

Arató úr, a DK frakcióvezető-helyettese ma eddigi munkásságát megkoronázva kije- lentette (vagy bejelentette?) a HírTV-nek, hogy Hunvald György nem tekinthető komoly jelöltnek Erzsébetvárosban, és nemes egyszerűséggel "kamu-jelöltnek" nevezte a korábbi sikeres polgármestert. A változatos és kifinomult nyelven elmondott megnyilvá- nulásának oka világos: a pártok megegyeztek, közös jelöltjük Niedermüller Péter, és lesz szíves mindenki úgy viselkedni és úgy szavazni, ahogy azt az egymással összefogott pártok mondják. Vita nincs, és pont.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5615018892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.