926. Nahát, nahát

2019. július 24. - amier

Hirtelen megtáltosodtak a fiúk, még Bajkai is előkerült, aki már dolgozik is a társasházi törvény átalakításán. Mert van néhány ötlete. És bár tudom, hogy „jobb későn, mint soha”, de azért ez nagyon későinek, nagyon kevésnek és nagyonnagyon kampányszagúnak tűnik. Miközben hosszú évekig lósz@r sem történt. Ebben sem. Meg másban sem.

ezigen_500.gif

Rendet kell rakni az Airbnb területén Budapesten – erről beszéltek Tusványoson fideszes polgármesterek és képviselők. Bajkai István elárulta, hogy már dolgozik a törvény átalakításán, nagyobb felelősségük lesz a szállásadóknak, több beleszólásuk lesz a szomszédoknak. (via Index)

Csak kérdeném, illő tiszteletlenséggel, és kissé már türelmetlenül: a többi „aprósággal” – úgymint közbiztonság, szemét, zaj, kábítószer, prostitúció, rongálások hosszú sora stb. – mi lesz?

Payns

***

Csak hogy lássuk, hogy mennek mifelénk a dolgok: Egészen eddig úgy tudták, üresen áll az önkormányzati iroda a Nagy Diófa utcai ház földszintjén, amit hónapok óta munkás- szállónak használnak, állította az RTL Klubnak az önkormányzat ingatlangazdálkodási cégének vezérigazgatója. Korábban a Népszava cikke alapján mi is megírtuk, a hetedik kerületben munkásszállóként használnak egy önkormányzati tulajdonú irodát. (Index)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3014979076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.