884. Minden kezdet nehéz

2019. március 19. - amier

Vidám történetek a régi, jó kis átkosból 

A legelső dolog, amit a leendő terepi geológus még az iskolai terepgyakorlatokon megtanul, az, hogyan lehet a kalapáccsal egy szép nagy kőből sok csúnya kicsit csinálni. Az érzés roppant frusztráló; máig nem tudtam megbékélni vele. A következő fontos dolog — immár munkába állás után — pedig az, hogyan kell kiásni a terepjáró autót a maga alá kapart gödörből. Nagyjából tizedik terepszezonomra valóságos művészévé váltam ennek a tevékenységnek — erre azonban a kezdeti csúfos kudarcok idején még semmi nem utalt.

terepjaro.jpg

Még fél éve se dolgoztam a Földtani Intézetben, amikor megkaptam első önálló feladato- mat: a Mecsek középső triász kőzeteinek geokémiai felmérését. Ez a középső triász afféle gumicicája volt az én Zsiga főnökömnek, de soha nem találtunk benne semmit. Tök üres mészkövek váltakoznak — nagy ritkán, egy-egy törésvonal mentén kisebb ásványosodá- sokkal. Utóbbiak egyike van Pécstől északra a kozári kőfejtőben.

Akkor ezt persze még nem tudtam: megnéztem a kőfejtőt, és elöntött a lelkesedés. A feladat lényege az volt, hogy mintát kell szedni minden olyan természetes vagy mestersé- ges feltárásból, ahol ez a mészkő a felszínre bukkan; aztán majd megelemzik jól. Egyúttal — ha már úgyis arra járok — mintázzam a környék vulkáni képződményeit is.

Autó+sofőr azonban kevesebb volt, mint terepi geológus. Gyanútlan ifjúként megismer- kedtem az igénylés rendjével, valamikor áprilisban leadtam az első papírt, és határozottan meglepődtem, amikor a kérelmemet elutasították. A másodikat és a harmadikat is. Meg- kérdeztem, miért, és azt a sajátos választ kaptam, hogy az enyém egy kis költségvetésű téma, a kocsikat pedig a nagyobbak kapják. Nem hagytam magam, és beszedtem a mintá- kat gyalog, de erről majd máskor. Történetünk szempontjából a lényeg, hogy a vulkanitok mintázásához kaptam kocsit egy-egy napra.

A gyűrűfűi kvarcporfír nevű vörös színű izéből összesen három minta kellett — gyerme- tegen azt gondoltam, hogy egy fél nap elég lesz. Ez az elképzelésem akkor foszlott szerte, amikor behajtottunk a Gyűrűfű előtti utolsó falu, Dinnyeberki főutcájára. Ami sáros volt. Annyira sáros, hogy a terepváltó és a négykerékmeghajtás nagyobb dicsőségére alvázig süllyedtünk a közepén. Próbálkoztunk szalmabálákkal meg effélékkel, de a sártenger épp- hogy ki nem röhögött. Az ezután következő órákat segíteni hajlamos traktoros keresésével töltöttük.

Késő este értünk haza (de a mintákkal). Még hogy fél nap? Igencsak volt még hova fejlődni...

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4814701526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.