Aztakurva rovatunkból 6.
Nem akarnék én más zsebében kutakodni, de aztán mégiscsak. Január 31-én éjfélkor járt le a politikusok vagyonnyilatkozatának közzétételi határideje, így aztán azok frissültek, köztük kerületünk egykori Róberbácsijáé, azaz a közpénzen kampányoló möszjő Bajkaié is*. A most megjelent nyilatkozata szerint a képviselővé listázott volt alpolgármesterünk mindannyiunk örömére tovább gyarapította eddig is tekintélyes vagyonát.
Ezek közül leglátványosabb, hogy 42 milliót tart nemesfémben – vagyis fél éve, az új Országgyűlés megalakulásakor leadott vagyonnyilatkozatához képest 30 millióval többet. De több mint duplájára – évi bruttó 161 millió forintra – nőtt az állami megrendelésekkel kitömött ügyvédi irodájából származó bevétele is. Készpénzben 11 millió, bankszámlán meg 45 millió forintja van – dolgozó népünk nagynagy örömére.
Jól élünk, no.
Csak épp ezt a jó életet kiválasztott képviselőinken keresztül gyakoroljuk. Mi, többiek.
* A tavaly áprilisi, Klauzál téri csülkös-bableveses Fásy-buliról van szó, amit az önkormányzat fizetett, és ahol a Fidesz akkori képviselő-jelöltje, Bajkai István volt a főműsor. Akinek már akkor is bőven lett volna miből kifizetni Fásy rendezvényét, de nem fizette. Az önkormányzat csengette ki a daloskedvű jelölt helyett a 3 és fél millió forintot.
***
Hasíts, alkudj, gyarapodj! Vagyonbevallások ideje van, ilyenkor közlik velünk, hogy az elmúlt egy évben miként alakultak választott képviselőink életkörülményei. Fontos ez ne- künk választópolgároknak, mert innen tudjuk, miben kell még támogatnunk őket, hogy a mostaninál is magasabb színvonalon képviselhessenek bennünket. Jár nekünk a képvise- lői vagyonbevallás, mint egykor a tizenharmadik havi nyugdíj. (via Föld S. Péter)