Többen, többször kifogásolták a közösségi médiában, hogy nem nagyon hirdeti/terjeszti a hivatal az idei közmeghallgatás hírét és idejét. Mert ugye, az ott feltett kérdésekre kötelező válaszolni, és a válaszok közokiratnak minősülnek. Így aztán akkor itt és most mégegyszer: az évenkénti egyszeri kötelező közmeghallgatás időpontja: 2018. december 18. 17.00 óra, helyszíne idén is a Fasori Evangélikus Gimnázium II. emeleti díszterme.
(A fotó a tavalyi közmeghallgatáson készült.)
A helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében a képviselő-testület előre meghir- detett közmeghallgatást tart, amelyen a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdéseket és javaslatot tehetnek.
A kérdéseket – a téma rövid megjelölésével – előre kell feltenni, írásban, név és elérhető- ség feltüntetésével december 9-én a nap végéig lehet leadni személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáin (Erzsébet körút 6., Garay utca 5., Akácfa u. 42-48. Klauzál téri piac), de elküldhető e-mailben is a jegyzoi@erzsebetvaros.hu címre.
Devosa Gábor, önkormányzati képviselő
P.s.: És tessék jönni, és tessék kérdezni. Mert kérdések azok aztán bőven vannak. Már csak válaszok kellenének.
***
A közmeghallgatás fogalma:
- A közmeghallgatás a helyi hatalom gyakorlásának intézménye, amely alkalmas a helyi közakarat megnyilvánulásának kifejeződésére, a választó polgárok közösségével való párbeszédre, az önkormányzati testület közösségi ellenőrzésére.
- A közmeghallgatáson az állampolgárok mellett a helyben érdekelt szervezetek is szerephez jutnak. Ez összhangban van a képviselő-testületnek az önszerveződő közösségek támogatásának, illetve a velük való együttműködés kötelezettségével.
A képviselő-testület évente egyszer az éves munkatervben előre meghatározott időpontban tart közmeghallgatást.