A független magyar ügyészségnek például – nem, nem egy húsz milliárdos csalás – hanem Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester általuk kreált vélt ügye. A 168 óra ma megjelent cikke szerint így aztán inkább futni hagyták Bróker Marcsit, hogy a nemzetközi körözés alatt álló informátort – Czibula Csaba exfideszes, egykori kerületi önkormányzati képviselőt – az ú.n. "Hunvald-ügyben” szóra bírják, mindennél fontosabb volt nekik.
Ezért aztán Bróker Marcsi ügyében elmaradt a vádalku, amelyben Czibula az elfogatópa- rancs visszavonását kérte cserébe, a több mint 20 milliárdos csalássorozat forró nyomai meg kihűltek. Pedig remek alkut ajánlott a magyar hatóságoknak. Ennek ellenére sem a titkosszolgálatok, sem az ügyészség nem lépett az ügyben. A szervek másra, általuk sokkal fontosabbnak ítélt ügyre tapadtak piócaként, ami végül a tanácsadói szerződések ügyében jogerősen felmentett Hunvald György esetében az ügyészség számára megnyitotta a perújrafelvétel lehetőségét. Ennek nyomán aztán meg is kezdődött Hunvald ügyének újra- tárgyalása, csak épp 2018 elején a tanácsvezető bíró, Rajmon Balázs lemondott a posztjá- ról, ezért az eljárást újra kellett kezdeni.
A 168 óra írása minderről kicsit hosszú ugyan, de feltétlenül tessék elolvasni – nem minden tanulság nélkül való. Az meg, hogy Polt Péter minden további nélkül ez ügyben is hazudott a parlamentben – nem újdonság. Ez a dolga.
P.s.: A 168 óra megkereste az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy miért nem tartottak igényt Czibula Csaba információira és bizonyítékaira 2015-ben, amikor még javában körözték Dobrainét. Az ügyészségi sajtós azonban csak annyit közölt: A Központi Nyomozó Főügyészség eddigi töretlen gyakorlatának megfelelően ilyen jellegű kérdés- ben tájékoztatás nem adható.