Kertész utca 20.
Pár hete volt szerencsém bejutni a Kertész és a Wesselényi utca (Wesselényi u. 39.) sarkán álló, egykor szebb napokat is látott házba. Egészen pontosan, épp jött egy lakó, és volt oly szíves, hogy beengedett pár fotó erejéig. A lényegre térve: az itt álló 3 emeletes eklektikus bérház 1901-ben Kanczer Kálmán ólomgyáros megrendelésére épült, aki egy évvel koráb- ban, 1900 körül vásárolta meg az ingatlant a Budapesti Villamos Városi Vasút Rt.-től.
A nagyméretű, dísztégla-borítású épület Kertész utcai homlokzatán oromdísz, neogótikus kőerkélyek, címer- és füzér-díszítések láthatók – de ezekre már ráférne egy felújítás, habár a pesti viszonyok szerint még tűrhető állapotban vannak. Ezzel szemben a kapualj és a lép- csőház már régi pompájában ragyog, nemrég újíthatták fel, méghozzá igen szépen. És ha jól láttam, a belső homlokzatok rendbetétele is elkezdődött…
(Több kép, nagyobb méretben az fb-oldalunkon nézhető meg.)
Azt viszont, hogy ki tervezte, ki építette a házat – nem tudni. A Fővárosi Levéltár erre nézvést semmilyen adatot nem őriz, de az tudható (és most már látható is), hogy a korszak tipikus pesti bérházainál sokkal jobb minőségben épült, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) akkoriban kiadott hivatalos jelentése is a kiválóbb fővárosi építkezések közé sorolta.
A saroktelekre különben először 1850-ben építettek egy földszintes, klasszicista lakóházat Dieschler János terve szerint. Ezt az épületet Dörschug Antal 1870-ben – akkori cím: Te- rézváros, Kertész utca, Aréna utca 20/161. – a tulajdonos, Okenfusz Antal (Ockenfusz?) gyapjúkereskedő kívánságára egyemeletesre átépítette. Ezt az ingatlant vásárolta meg Kanczer, hogy helyére felépíttesse ma is itt álló bérházát.