722. Cikkajánló mára (1)

2017. november 20. - amier

Soros-ellenes plakát a zsidó sírok felett
(Egy előadás háttere, Molnár Péter) 

Reynolds Hahamovitz összehasonlító történelmet tanul a CEU-n. Fotója az egyetem diákok által szerkesztett és írt lapjában, a CEU Weekly-ben jelent meg, magyar fordításban ezzel a felirattal: „A »Soros-tervről« zajló nemzeti konzultációt reklámozó, kormány által fizetett óriásplakát – ahogy a szegedi zsidó temetőből látszik, Magyarországon.”

soros_pl2.jpg

A magyar kormány, a magyar holokauszt (beleértve ebbe a roma-magyar holokausztot is) soha meg nem szüntethető árnyékában olyan óriás poszterekkel rakja körbe az országot, amelyekről a fotó mellett a cikk szerzője azt írja, hogy “kedvezőtlen hasonlóságot mutat- nak a náci korszak »nevető zsidó« propagandájával.” (hvg.hu)

Nem hiszem, hogy mindehhez kell még valamit hozzáfűzni.
Főleg nem itt, Erzsébetvárosban.

Payns

***

Egyetlen állítása sem igaz, pontról pontra cáfolja Soros György a nemzeti konzultációt. A 168 Órával osztotta meg a Nyílt Társadalom alapítvány magyarországi szóvivője Soros György cáfolatát a róla szóló nemzeti konzultációról.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8113325375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.