710. Szerény javaslat

2017. október 15. - amier

Hétfőn a parlamentben Bárándy Gergely kérdezte Matolcsy Györgyöt az elmúlt félév rokoni kérdéseiről, azaz unokatestvérének ügyeitől fia hitelein át egészen feleségéig. Matolcsy a helyzetbe hozott rokonairól: „Senkit nem szabad megfosztani attól a lehetőségtől, hogy részt vegyen Magyarország felemelkedésében”. Másnap ugyanezt elmondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén is.

matolcsy_titkos.jpg

Tisztelt Matolcsy úr!

Alulírott Fügedi Ubul nyugdíjas felajánlom szolgálataimat a Magyar Nemzeti Banknak és alapítványainak. Vállalom, hogy azt a “Hazai és globális gazdasági és pénzügyi trendek” című havi jelentést, amit a BanKonzult Kft. idáig havi nettó 750 ezer forintért készített Önöknek, a továbbiakban az eddiginél jobb minőségben, havi bruttó 750 ezer forintért megcsinálom.

A minőség javulását egy Ön által választott egyetem három közgazdász professzora igazolhatja (nyilvánosan, teljes névvel és címmel), összehasonlítva havi jelentésemet a BanKonzult egy évvel korábban, az azonos hóról készített dolgozatával. Ha az összehasonlítás az én hátrányomra ütne ki (aminek kevés esélyét látom), megbízásomtól visszalépek és a munkadíjról lemondok.

Tisztában vagyok vele, hogy a BanKonzult tulajdonosa Szemerey Tamás, az Ön unokatestvére, de reménykedem ajánlatom kedvező elbírálásában, mivel Ön kedden a parlamentben kijelentette, hogy senki nem jut hitelhez, üzleti lehetőséghez és uniós pályázati forráshoz attól, hogy Önnek közvetlen családtagja.

Kérem, ne fosszon meg attól a lehetőségtől, hogy részt vehessek Magyarország fölemelkedésében!

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3112984034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.