A mi Erzsébetvárosunk

707. A menekült nem "migráns" 2.

2017. október 06. - amier

Az új nemzeti konzultáció kérdéseihez

A Magyar Idők (ugyan, ki más?) "megismerte" az összesen hét pontból álló konzultációs ív kérdéseit (bocsánat: pontjait); elolvashatjátok ti is. Az újság(?) az alábbi felvezetőt vélte alkalmasnak ehhez a fontos hírhez: "A korábbi nemzeti konzultációktól eltérően a Soros-tervvel kapcsolatban feltett kérdések mindegyikéhez külön indoklást is fűz a kormány annak érdekében, hogy a választópolgárok nagyobb rálátást kapjanak Soros György tevékenységéről, kijelentéseiről, a migrációt illető terveiről."

nemz_konz-soros2.jpg

Fotó: AFP / Kisbenedek Attila

Ehhez legelébb azt kell hozzáfűzni, hogy "Soros-terv" nem létezik: azt Orbán agytrösztje vizionálta össze Soros egy 2015-ös(?) cikkéből és egy könyvéből. A "terv" szó magyarul — azon a nyelven, amin (a felvezetőből is láthatóan) a Magyar Időknél nem tudnak — nem az, amire ezt a betűsort Orbán önkényesen ráhúzza, hanem a "jövőbeli cselekvést, annak idejét és módját meghatározó elgondolás" (Magyar Értelmező Kéziszótár, p. 1367.). Odáig még Habony se süllyedt, hogy azt találja mondatni szolgáival, hogy bármi ilyesmit Soros valaha is készített volna — merthogy nem. Se önállóan, se az uniós vezetőkkel együtt- működve (jajuramisten, de szeretne Orbán V. "uniós vezető" lenni, és milyen iszonyúan frusztrálja, hogy oda egészen más habitusú embereket várnak!).

Nem először látjuk ezt a Fidesz-stb.-től. Tán még emlékeztek szegény Deutsch T. esetére. Ha netán nem: Orbán V. 1998. augusztus 25-én bejelentette, hogy pártjának egyes vezetőit (és azok családtagjait) 1997-ben "titkos és törvénysértő módon" megfigyelték. Amikor a heves érdeklődés hatására már nagyon meg kellett nevezni legalább egy személyt, akkor jelentkezett erre a célra a nemzet Tompikája. A hosszas vizsgálódás eredményeként annyi derült ki, hogy vki nyilvános adatbázisból lekérte Deutsch egyes személyes adatait. — Na ugye! — kiáltott fel egyként az összes fidesznyik. — Ugye mondtuk, hogy megfigyelték?

Ezután szorgos újságírók megkérdezték Török Gábor "politológust", hogy nem kellett volna-e legalább Deutschnak bocsánatot kérnie a több mint egyéves rágalomhadjáratért.

— Nem. — válaszolt Török. — Ugyanis a botrány, majd az azt követő hosszas vizsgálódások sok emberben kelthették azt az érzést, hogy a megfigyelés végül is megtörtént. (Mattól a beismerésig, azaz kérjen-e bocsánatot egy politikus?)

Magyar fordítás: mivel a rágalomhadjárat sikeres volt, azaz sok embert tévesztett meg, nem bocsánatot kell érte kérni, hanem elismerést. Kísértetiesen így járnak el most is, csak már a "kérdőív" címe se igaz. Mint ahogy a folytatás se:

  1. Nem igaz, hogy Soros legalább évi egymillió bevándorlót kíván letelepíteni az EU-ban — viszont azt írta, föl kell készülni ekkora tömeg fogadására, és jól láthatjuk, milyen baj, hogy nem készültünk fel.
  2. Nem igaz, hogy Soros (pláne "brüsszeli vezetőkkel együtt" meg akarná nyittatni a határokat a bevándorlók előtt. Éppen ellenkezőleg: az Unió nagy többsége (nem pedig néhány vezető) közös és egységes határvédelmet szeretne — aminek persze nem jó eszköze a kerítés, de hát az már van...
  3. Sorosnak az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy az Unió minősített többséggel úgy döntött: az Olasz-, illetve Görögországban összegyűlt menekültek egy kis hányadát szétosztja a többi tagország között. A kelet-európai országokba nem küldenének egy darabot se. Magyarországnak 1294 menedékkérő jut. Ez nem azt jelenti, hogy ennyit kell letelepíteni. Azt jelenti, hogy a magyar hatóságoknak ennyi kérelmet kell elbírálniuk. Ezek közül minden, a menekült (menedékes, oltalmazott) státuszra nem jogosultat simán kitoloncolhatunk.
  4. Ebből semmi sem igaz; nincs mit írni.
  5. Soros el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért — ebben viszont a hazugság csúsztatással keveredik, lévén senki sem akarja, hogy a menekültek által elkövetett köztörvényes bűncselekményeket másokénál enyhébben ítéljék meg. De az a joggal visszaélés legalja, amikor a magyar jogrend a rendőrökkel összecsapó menekülteket terroristává minősíti, és eszerint ítéli el. Bárki, akiben van legalább némi erkölcsi érzék, fel kell emelje szavát ez ellen az aljasság ellen.
  6. Azt az állítást, hogy "Soros... célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon", az újság (?) szerint abból vezették le, miszerint „A nyílt társadalom” című könyvében azt írta, hogy „a nemzetállamok tekintélyének hanyatlása üdvözlendő fejlemény”. Nomármost az az állam, amely szerint a nyelv és a kultúra lényege a tekintély, az igenis szoruljon hátra, de minél inkább. (Akkor majd virágzik a kultúra, és az újságban nem olyasmiket kell olvasni, mint hogy "rálátást kapjanak Soros György tevékenységéről, kijelentéseiről, a migrációt illető terveiről". Valamiről az ember sok mindent kaphat, pl. információt. Rálátást — magyarul — valamire kapunk.)
  7. Ez helyesen: az uniós alapszerződés része, hogy politikai támadást indítsanak a közös határozatok végrehajtását megtagadó országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket. — Nagyon helyeslem, másként egy demokratikus szövetség nem működhet.

István királyunk, az első magyar szent nagyon határozottan bevándorláspárti volt, és befogadó nemzetté tett minket. Ebben az átjáróházban, ami a Kárpát-medence, rendsze- resen szükségünk is volt erre. Az 1700-as években pl. bevándorlókkal duzzasztottuk fel háromszorosára(!) az ország 3,2 millióra fogyatkozott lakosságát. Több mint kétszer annyian jöttek, mint ahányan voltunk, és simán integráltuk őket. Orbán V. is szinte másodnaponként hív újabb bevándorlókat: lengyeleket, ukránokat, mert kell a munkaerő. A kínai közösség már (jóval) több mint húszezres, és még veszik a letelepedési kötvénye- ket, nagy hasznot hajtva ezzel Rogán Antalnak. Kormányunk szívesen lát itt mindenkit, bárhonnan is jöjjön, akár a világ legnépesebb iszlám országából, Indonéziából is.

Csak az arabokat nem, mert ők arcról jól felismerhetők (legalábbis azt hisszük), és könnyű ellenük gyűlöletet kelteni. Amint ezt Esztergályhorváti és Őcsény (meg majd a többi, hétről hétre) tisztán mutatja, ez az (talán az egyetlen), amihez tényleg értenek. Ezt nagyon jól csinálják. Annyira jól, hogy már nem is kell menekültnek vagy arabnak lennie annak a külföldinek. Utáljuk mi már az erdélyi magyarokat is, akiket éppen ezért "románoknak" nevezünk.

A befogadó nemzet kivérzett. Az egy nyelvű, egy szokású ország pedig gyenge és esendő. Itt vagyunk egy egyre gyengébb és egyre esendőbb (szomszédaink rakétaként húznak el mel- lettünk), de legalább aljas és acsarkodó országban, amelynek vezéreszménye a naponta szított gyűlölet. A keresztény, felebarátait szerető nemzet kivérzett — már a pápát is utáljuk, hülyézzük, mert keresztény maradt, és nem osztozik velünk ebben a gyűlöletben.

Nemzetem, mi lett veled?

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2612933451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lpt1 2017.10.08. 13:14:10

@Csacsa61: Na, megjött a mi kis gazdasági migráncsunk. Senki nem mondta, hogy gyere haza egy túró rudiért, Orbán már hét éve fellendítette a gazdaságot, azóta évente jobban teljesítünk, mint a hanyatló Nyugat? Ideje csomagolni!

n3spr3ss0 2017.10.08. 13:14:43

@tobyd: Az mi a lófasz? Már a történelmet ismerve.

n3spr3ss0 2017.10.08. 13:16:52

@Jakab.gipsz: De,de, értelmes emberek léteznek.

n3spr3ss0 2017.10.08. 13:19:01

@ogli dzsí: Jó hitel. Most a csókos a pénzt zsebre teszi, a kamatot meg majd közpénzből kifizetik.Valóban jó, egyeseknek.

2017.10.08. 13:24:58

@ogli dzsí: akkor talán kinyíthatnád a csipád, és beírhatnád a google-ba.. nem olyan bonyolult.

prémium magyar EUR államkötvény, 2.2%

www.akk.hu/hu/letoltes/eyJpdiI6IlFpd2dyXC9BaWN1MWpvWXVaTEpBdmlRPT0iLCJ2YWx1ZSI6ImtHRXJIZVwvQlZFbkFwa2VzRVhDS0RJUWtcL013QmoyR0NcL01FeWY5eW1ZNUNOS1RkWTZ3YUhHYjBoeFR1Z1o4Mlp4Vnd1WFh3VFdNZGs1NUtcL2dxQ2ZHZFBJQ0lTWmRLWXFoQWM3elVuZVlJZz0iLCJtYWMiOiJmNmY1OTViZThhYjMzNjQ2Mjc4YjBiZDVlYWJjYmE1ODczYmU1NmMyOWVhNDkwNTU1MjllYzdjZTg4MDRlYzAwIn0=

"A Letelepedési Magyar Államkötvények névérték alatt, ún. diszkont áron kerülnek kibocsátásra és lejáratakor a névérték kerül kifizetésre. A névérték és a diszkont ár különbözete biztosítja a jogszabályi előírások szerint számított hozamot."

ami jelenleg a 300.000 eurós kötvényre 265.000 euró, ami 2.5%-ra jön ki. ja gondolom az ilyen hithű komcsinak a matek nem az erőssége, elég a hit, meg amit a vezér mond.

Jakab.gipsz 2017.10.08. 13:57:04

@n3spr3ss0: Értelmes emberekről beszélsz, Hol vannak?

A pápa ha nem tudja elsimítani, már pedig nem tudja a síita-szunnita testvér viszályt, akkor az Ő csókja csak a Júdás csókja. Azért mert a kereszténység árulója.

Párhuzamos 2017.10.08. 14:11:04

@EU zászlót mindenhova!: az alapvető érték az, hogy segítünk másoknak meg nem gyűlölködünk. A pápa soha nem mondta, hogy ezeknek végleg itt kéne maradniok, csak azt - hátha így megérted -, hogy nem vagyunk állatok, ezért másokkal se bánhatunk akként.

Arra kéne törekedni, pénzt, paripát, fegyvert áldozni, hogy rend legyen pl. Szíriában. Aki utána is itt akar maradni, az valóban gazdasági migráns, és nyilván ki is lehet utasítani, ha nincs rá szükség. Semmilyen morális kötelessége nincs senkinek, hívőnek se, hogy a szükségesnél tovább nyújtson támogatást és menedéket.

Mondod, hogy ez ideológia - minden vallás az. Mit érne egy egyházfő, ha nem saját hitét (ideológiáját) hirdetné?

Párhuzamos 2017.10.08. 14:13:37

@Jakab.gipsz: majd számot vet Isten előtt bűneivel, amiként te is számot adsz egyebek mellett itteni szavaidért, ha üt az óra.

zenitó 2017.10.08. 14:22:57

Ezek után kíváncsi lennék a lemondatott (félreállított) Benedek véleményére is. Vajon Ugyanolyan lelkesedéssel támogatja csürhe letelepítését? Vagy pont ezért kellett idő előtt távoznia és átadni a helyét egy Európán kívüli pápának? Ez már akkor el volt döntve mielőtt az első buckalakó betette volna a mocskos lábát? Nem hinném hogy a német pápa is csókolgatta volna ezeket a semmirekellőket.

Párhuzamos 2017.10.08. 14:26:11

@Csacsa61: én se akarok ide mecsetet, stb. A politikai propagandán túl ugyan miért következik ebből - amiben, látod egyetértünk - az, hogy nem morális parancs segíteni a rászorulónak, bármiben is hisz. És miért következne, hogy az erre tisztségénél fogva emlékeztető pápát demensvénemberezni kell?

És orosz propagandának meg fideszpropagandának elmegy összemosni a síma bevándorlót a menekülttel, biztos lehet vele választást nyerni, de mindenki pontosan tudja, hogy annyi a közös bennük, hogy nem itt születtek.

Meg most komolyan, gyerek vagy tán: akár hiszel, akár nem, Isten és a világ meglehetősen közömbös az iránt, hogy Te mit akarsz. (Vagy éppen én.)

A predesztinációt nem fogadja el a katolicizmus, de attól még sajnos tény, hogy az életünk túlnyomó része adott, nem választottad te se, hogy egy korai 21-i századi szegény országból nézheted, hogy mennyit alakít Európa történelmén az összeomló Közel-Kelet. Nem választottad, hogy apád, anyád ki volt, mit tanítottak neked hitről és erkölcsről, családról és nemzetről iskolákban, munkahelyen, polgári körökben, kocsmák mélyén, te tudod hol még.

De hogy mit engedsz meg magadnak, mit írsz és mit gondolsz, és kit gyűlölsz, az a te döntésed és a te felelősséged.

Jakab.gipsz 2017.10.08. 15:12:36

@Párhuzamos: Vállalom a szavaimat.
Nem szokásom légvárakat építeni.

Ő szentsége a kialakult konfliktus, (teológiai-filozófiai háborúskodás) kezelésére felkészületlen.

2017.10.08. 15:23:19

@Jakab.gipsz: Érdekelne, hogy te a felettese vagy a pápának, hogy felkészületlennek tartod? Ugyanis, mint gyökér fideszes troll, te kurva kevés vagy ahhoz, hogy a pápai állam politikáját értékelhesd. Az ilyen jellegű böfögéseid vidd Tusnádbasznádra, ott sikered lehet, mert itt csak a libsik farkát tudod rángatni.

Fazakas László 2017.10.08. 15:28:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Na azért egy fájl - a múltjában - simán vissza lehet nézni, hogy az valójában honnan van, hogyan került a gépre, és persze eleve mikor készült.
Tehát - az azért nem igazán járja, hogy csak úgy leírogatok valamit - "oszt jónapot!"

2017.10.08. 15:35:27

@Jakab.gipsz: "Ferenc pápa, meg csókolta a kairói főmuftit vajon a perzsát miért nem csókolta meg?"

A libsik seggét, de akár az enyémet is, te miért nem csókolod meg? Mindig itt vagy, hát ebben se fogd vissza magad, Orbán-troll.

@röf: "Még ilyet. Lehülyézték a Pápát...
Az évtized vicce ez az ember."

Értem: te sokkal jobb vagy, sőt Nobel-díjas. Gyökér.

@Sir Galahad: "Amikor a pápa egyházfőként viselkedik, joggal várja el az egyházfőnek kijáró tiszteletet. Amikor ebből a szerepből kilép és politizálni kezd, politikai kérdésekben mond véleményt"

Barom: a Pápa mindig egyházfőként viselkedik és nyilatkozik, és nem te határozod meg, sem a fideszes maffia, hogy abból mi a politika és mi nem. Ahhoz kurva kevesek vagytok, sőt katolikusnak is hatalmas gazemberek a vezíretekkel az élen.

2017.10.08. 15:42:12

Ha Orbán azt mondja, hogy be kell hozni 3 millió migráncsot, akkor a fideszes trollok lecuppantják magukat? A libsiket is?

clemens 2017.10.08. 15:48:21

Bizony ha még egy migráns simogató megjegyzést tesz ez az álkeresztény pápa, akkor befejeztem az 1% osztogatást, meg a helyi egyház adót is, aztán a maradék néhány hívével együtt elmehet egy lakatlan szigetre bogyót gyűjtögetni!

midnight coder 2017.10.08. 16:05:38

@Párhuzamos: "Attól még azonban, hogy nem tudunk mindig, minden tanításnak megfelelni, nem a tanítás hibás (azok jórésze hittől független erkölcsi parancs), hanem mi magunk vagyunk esendőek."

Az a tanítás ami a való világban betarthatatlan (a betartó számára aránytalan veszteséget vagy pusztulást hoz), bizony hibás.

midnight coder 2017.10.08. 16:10:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "A pápa egy szót nem szólt a moszlimokról."

Ja. A közel-keletről és észak-afrikából nyilvánvalóan csupa buddhista, ateista és keresztény agysebész érkezik Európába. Na jó, van köztük néhány hindu is... Ja bocs, nem is.

2017.10.08. 16:11:34

@clemens: Látom, te sem álltál sorban, amikor az IQ-t osztogatták. Figyu, mi lenne, ha inkább a kutyádat vinnéd szarni a liberális városban, ahelyett hogy itt osztogatnál az igen kevés eszedből? Egyébként, ha a pápa álkeresztény, te mi vagy: Semjén-katolikus? Esetleg te is lövöd a madarakat? Szeretném tudni, hogy a te testvéri keresztény szereteted meddig terjed, a többi fideszes bunkóhoz hasonlóan? Vagy lehet, hogy nincs hited, csak a vezírben?

2017.10.08. 16:15:04

@midnight coder: Ha egyszer megdöntik a gazemberek maffiáját, nyilván futnod kell (remélem hamarosan). Szerinted, ki fog befogadni egy hozzád hasonló fideszes tetűt, Putyin?

midnight coder 2017.10.08. 16:21:12

@Párhuzamos: "És orosz propagandának meg fideszpropagandának elmegy összemosni a síma bevándorlót a menekülttel, biztos lehet vele választást nyerni, de mindenki pontosan tudja, hogy annyi a közös bennük, hogy nem itt születtek."

Ja. Hasszán és Ali szarrá lövik egymás házát odahaza, majd jelentkeznek Merkel nyanyánál hogy fogadják már be őket, mert odahaza nagyon üldözik egymást.

Ha jön a huszonéves szír migri papírok nélkül, akkor döntsd el, hogy vajon azért üldözi őt Aszad mert plakátokat rakott ki a demokráciát követelve, vagy azért mert személyesen végzett ki pár falura való nem iszlamista lakost. Ő nyilván nem az utóbbit fogja mondani...

Picit általánosítva: arrafelé nem a gonosz Darth Vader kezdte el szarrá lőni az országot a Halálcsillaggal, hanem derék iszlamista szélsőségesek keverték a szart. Ennek egy része már Európában és a világ más részein nevelkedett ex-migri, a nagyobb része viszont hazai termés, aki úgy keletkezett, hogy a lakosság egy jelentős része csatlakozott az iszlám fegyveresekhez, a másik jelentős része pedig a háttérből támogatta őket. Azaz, az ottani átlagpolgárok kultúrájában bizony jócskán benne van a szimpátia az efféle akciókkal szemben. Na most, ha ezek a polgárok idejönnek az EU-ba, akkor kb. borítékolható hogy egy jelentős részükből szintén elő fog jönni az állat. Mint ahogy már volt is ilyen, de ez csak a szerény kezdet. Ma ugyanis a szélsőséges iszlamistáknak nagyon nem érdekük hogy túl sok és túl látványos akció meggyengítse a bevándorláspárti nyugati politikusokat. Ezért nincs még 100x vagy akár 1000x ennyi áldozatuk a terroristáknak.

midnight coder 2017.10.08. 16:24:56

@kutyás majmok népe: Jelenleg nemigen látom, hogy ki akarna megdönteni itt bárkit is. A jelenlegi baloldal még a demokratikus választásokon is küzd az 5%-ért mint a malac a jégen, pedig ahhoz a választónak csak annyit kell tennie, hogy bemegy a fülkébe és odateszi az MSZP mellé az X-et.
Ehhez képest gondolod, hogy túl sok olyan polgár akad, aki az életét adná azért, hogy a következő 4 évben ne Orbán hanem Botka vagy másik balfék politikus lopjon ?

csevely 2017.10.08. 16:27:58

@Jakab.gipsz:
valami nagy ember nagy gondolatait idézem :

"Szennyes a szád és a gondolataid is, ostoba vagy, rút és alantas, hazug vagy.".

2017.10.08. 16:37:33

@midnight coder: A kérdésre válaszolj, tetű fideszes troll! Ki fog téged befogadni, ha futnod kell, Putyin? Tényleg hülye vagy vagy nem tudsz olvasni?

"Na most, ha ezek a polgárok idejönnek az EU-ba, akkor kb. borítékolható hogy egy jelentős részükből szintén elő fog jönni az állat. Mint ahogy már volt is ilyen, de ez csak a szerény kezdet."

A félelmeiddel, ha a fideszes blogokon nincs ilyen, akkor szakemberhez kell fordulni, nem a liberális blogokon böfögni. A rettegéseden tudnak segíteni, a vezíredet is kikezelték az ausztriai vigyorgóban.
Egyébként a pogány magyar migránsokból is előjön az állat a mai napig, ezer száz év után is, katolikus hitben: gyilkolnak, lopnak, ütik egymást, megerőszakolják a családtagjaikat, saját lányaikat, kukába dobják a csecsemőiket, ellopják a rokonaik vagyonát, rendőrt gyilkolna, átmennek a piroson stb. stb.
Erről mi a véleményed, fideszgyökér komcsi?

szamaritánus 2017.10.08. 16:43:20

Az erzsebetvarosi libsinek miert nem kurva mindegy, hogy a kereszteny hivo hogyan velekedik a sajat papajarol?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.08. 17:01:31

@Párhuzamos:

"legalább annyi tisztesség lenne egy magát kereszténynek mondó kormányban, hogy csöndben lapít, ha nem ért vele egyet."

Hol van az leírva, hogy a pápának mindig igaza van? Hol van az leírva, hogy mindent el kell fogadni tőle?

Az állam és az egyház szétválasztása óta egy pápa pedig ne politizáljon. Mondom ezt rendszeresen templomba járó, hívő katolikusként.

Jakab.gipsz 2017.10.08. 17:04:14

@kutyás majmok népe: A nevedhez hasonlóan gondolkodsz, úgy mint a kutyák, fenékből vett szagminta alapján hódolsz a hierarchiádnak, a csupasz majmoknak.

midnight coder 2017.10.08. 17:06:00

@kutyás majmok népe: Nekem nem kell futnom, mivel kis hazánkban nincs olyan jelentősebb csapat aki le akarna gyilkolni bárkit is. Te is csak a szádat téped, de kétlem hogy fegyvert fognál azért, hogy ezen túl mondjuk Gyurcsány lophasson. Azaz, egy olyan kultúrában élek, ahol ez a dolog annyira nagyon nem divat. Nem volt ez mindig így, pár száz éve még simán megölték egymást az emberek itt is csak azért mert az egyik katolikus, a másik református. Na, ez itt hála az égnek elmúlt. Ma a vallásnak szerencsére Európában csak marginális szerepe van - ezért sincs amúgy túl sok jelentősége annak, hogy ez a szegény szenilis hülye miket mond. De a világban nincs ez mindenütt így, azok a kulturális mozgalmak amik a gyilkos vallási fanatikusokat megszelídítették - reneszánsz, humanizmus, szekularizáció - az iszlám világot nem igazán érintették. Ők ma kb. ott tartanak, ahol mi Kolombuszék idején, amikor nem volt különösebb probléma ha kiirtjuk a pogány indiánokat, négereket, bárkiket.

Ma a Közel-Kelet vagy Észak-Afrika finoman szólva nem kimondottan biztonságos hely egy európai számára. Ha azok, akik ott vannak idejönnek, akkor ez sem lesz az.
2050-re az afrikaiak száma duplázódni fog a demográfusok szerint. Ha a felesleg idejön majd, az úgy egymilliárd ember. Nagy részük iszlamista. Hidd el, nem fognak szeretni téged sem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.08. 17:07:01

@Párhuzamos:

"szeresd felebarátod ... fordítsd oda a másik orcád ... megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... Attól még azonban, hogy nem tudunk mindig, minden tanításnak megfelelni, nem a tanítás hibás (azok jórésze hittől független erkölcsi parancs)"

Ugye akkor a házasságon kívüli nemi élet (a bibliában paráznaság) és a homoszexualitás megítélésében is a bibliára hagyatkozol?

Avagy csak cherry picking?

Jakab.gipsz 2017.10.08. 17:12:42

@csevely: Ügyes vagy, nagyon helyes, jól emlékszel. De mi a bajod? Mit kifogásolsz?

A keresztény pápa az egy és oszthatatlan emberiség pápája is, ezért a megbékéltetés és nem a Júdás csók váltás a feladata.

Az lenne a kunszt, ha Ábrahám fiait össze békítené, a zsidókat a zsidókkal, a muzulmánokat a muzulmánokkal, és a zsidókat a muzulmánokkal lépésről lépésre és így tovább, a hindukat a buddhistákkal stb.
Csakhogy ehhez a feladathoz Ferenc testvérünk még nem nőtt fel, tehát a csókolgatás pótcselekvés és mint ilyen Júdás csókja. Érthető. Mert nem oldott meg semmit sem.

midnight coder 2017.10.08. 17:13:30

@kutyás majmok népe: "Egyébként a pogány magyar migránsokból is előjön az állat a mai napig, ezer száz év után is, katolikus hitben: gyilkolnak, lopnak, ütik egymást, megerőszakolják a családtagjaikat, saját lányaikat, kukába dobják a csecsemőiket, ellopják a rokonaik vagyonát, rendőrt gyilkolna, átmennek a piroson stb. stb. "

Ez nálunk a kivétel. És büntetik. A közel-kelet nagy részén a megerőszakolt nők nem is nagyon mernek jelentkezni a rendőrségen, mert szinte mindig ők húzzák a rövidebbet.

Fiká Zoltán 2017.10.08. 17:30:49

"Az 1700-as években pl. bevándorlókkal duzzasztottuk fel háromszorosára(!) az ország 3,2 millióra fogyatkozott lakosságát. Több mint kétszer annyian jöttek, mint ahányan voltunk, és simán integráltuk őket."
Mivaaaaan?
Na téged tutira meghúztak történelemből, barátom, segítek: Trianon, rémlik valami?

Fiká Zoltán 2017.10.08. 17:36:02

@kutyás majmok népe: Komolyan az az érved, hogy "de a magyarok is erőszakolnak?" Az nyilván nem zavar, hogy nem annyit és nem úgy, azt viszont komolyan nem értem, hogy ebből hogyan következik az, hogy befogadjunk pár százezer 80IQ-jú arabot meg négert, (akiknél ez kb. népszokás, mert a nem iszlám vallásút nem tekintik embernek, így a lányaik és feleségeik szabad prédának minősülnek), hadd legyen minél több erőszak, gyilkosság és terrorizmus?
Te ostoba kretén.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.08. 17:38:39

@Pan Modry:

"Aki elhiszi a Soros tervet az az a kategoria aki elhiszi a chemtrailt meg a fogtundert. Ez kb be is arazza a nemzeti konzultacio komolysagat."

Nemrég volt a Zindexen egy írás a Soros terv különböző verzióiról. Bizony még a Soros-ellenességgel csöppet sem vádolható Zindex is elismerte, hogy az első verzióban évi egymillió migráns betelepítését szorgalmazta. Azóta már lejjebb vette a a számot, de a terv bizony létezik, a kedvenc indexed is elismerte.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.08. 17:51:50

@Fiká Zoltán:

Komolyan ez az érve. Ha létezne Kannibália - és igazából létezik is -, akkor Kannibália lakóit is simán importálná azon az alapon, hogy párszor Európában is előfordult ilyesmi:

www.delmagyar.hu/szorakozas/kannibalok_krumplival_ettek_a_megsutott_diaklanyt/2151100/

élhetetlen 2017.10.08. 17:52:56

@ogli dzsí: Nem értetted, hogy miről van szó. Ez volt: „„a letelepedési kötvény maga befektetés, miről beszélsz?”. Persze, befektetés annak, aki kölcsönt ad. Ez az, aki megveszi a kötvényt.”. Csak azt mondtam, hogy a kötvény vásárlónak befektetés a kötvény, a kibocsátónak ez hitelfelvétel. Nem arról beszéltünk, hogy kinek üzlet. Azt tudjuk. Az érvelésed meg tökéletes. „Ki támadja a letelepedési kötvényt? A ballib. Ennyiből is tudható, hogy jó hitel.”. Sarkítok. Ha az államkaszába egy fillér sem kerülne, mert mind a közvetítő cégeknél kötne ki, de az államnak kéne visszafizetni, és a ballibek ezt támadnák, ez akkor is jó hitel lenne. Ugye? Csak, mert a ballibek támadják.

élhetetlen 2017.10.08. 18:19:14

@Singerkém: „Fizesd ki, aztán akkor egy hajléktalannal kevesebb”. Engedd el a fantáziádat. Ha az állam építene akár húsz négyzetméteres lakásokból álló „fészekházakat”, amit havi 2000-ért lehetne bérelni, plusz rezsi, és az otthontalanok fele ezt bírná, plusz a diákok, kezdő házasok egy-két évig, amig összeszednek valami induló tőkét, akkor nem lenne a 20 nm-es lyuk öt millió, és, mint valaki írta, ekkora lakás bérleti díja sem lenne 60 eft + rezsi a magán piacon. Na, jöjjön a „demagógia”. Ilyen házakat éppúgy lehetne építeni, mint stadionokat. A fenntartásuk sem biztos, hogy drágább lenne, mint a 150 fővel kiszolgált fűtött gyepes stadioné. Ha a kormány ezzel foglalkozna, ugyanúgy mehetne a TAO pénz is ebbe, mert aki a TAO-t adja, azt nem biztos, hogy a foci érdekli, csak az a viszontszívesség, amit a közösbe be nem fizetett pénzért kap. Ha a kormány ezt preferálná, erre fizetne, ha a viszontszívességet ugyanúgy megkapná. Remélem, érted, hogy nem csak az a megoldás létezne, hogy én, mint magánember vegyek lakást valakinek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.08. 18:20:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Egy EU-s tagország határőrizeti szervei ugyan mint keresnének mondjuk Szíriában ahol a krízis van?"

És Párizs főterén vagy a Nyugati-pályaudvaron?

Mellesleg ma már a hivatalos brüsszeli brossúrák is azt írják, hogy a válságterület közelében kell hotspotokat felállítani. Nem az EU határain.

élhetetlen 2017.10.08. 18:21:43

@FredPiszkos: „Elfelejteve hogy leírtad a hülyeségeidet. De akkor minek írtad le?”. Te a tiédet minek írtad le? Csak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.08. 18:24:45

@élhetetlen:

"nem csak az a megoldás létezne, hogy én, mint magánember vegyek lakást valakinek."

De ettől még vehetsz neki. A "menekülteket" is a te/én/mi pénzükből kell(ene) eltartani.

"Ha az állam építene akár húsz négyzetméteres lakásokból álló „fészekházakat”, amit havi 2000-ért lehetne bérelni, plusz rezsi"

Ilyen már volt, szocializmusnak hívták. Visszasírod?

midnight coder 2017.10.08. 18:32:43

@élhetetlen: Nem kellene annak 20 négyzetméteresnek lenni. Szerintem ha egy-egy 6 négyzetméteres kis lakásocska jutna mindenkinek aki igényli, az kb. megoldaná a hajléktalanság problémáját. És szvsz pár stadion árából simán ki lehetne hozni.

élhetetlen 2017.10.08. 18:38:50

@A tudomány sosem téved!: „újabb címlapos blogján prédikál a libbant poszter erkölcsről, és etikáról... Mintha ismerné a szavak jelentését...”. Hát igen, az erkölcs, és az etika csak a fideszes körökben létező fogalmak, ahol az élettárs csak átesik a vak komondoron, Tőkés László, aki verte a feleségét, szeretőt tartott a hírek szerint, de jó ember, mert elvált és már nem veri, vagy Matolcsy is erkölcsi példakép, mert miután kiderült, hogy évek óta szeretőt tart az állam pénzén, most elvált és elvette, stb. Hát igen, másnak fogalma sem lehet az erkölcsről és etikáról, csak nektek.

élhetetlen 2017.10.08. 18:55:28

@röf: Igazad van, nem kell a Pápát értékelni azért, amit elért, és képvisel. Bezzeg Orbánt, őt igen. És, ha ő azt mondja…(mindegy, hogy mit), akkor az tuti, ott nincs helye kétségnek. Csak helyeslően röfögni kell.

Éhesló 2017.10.08. 19:06:43

A pápa, a katolikus egyház fej ema még XVI. Benedek pápa, született Joseph Aloisius Ratzinger német teológus-pap.
A bíborosi testület 2005. április 19-én választotta pápává; 2005. április 24-én iktatták be, 2013. február 11-én vetették fogságba.

Luciferi törvénytelenül került hatalomra, csak egy ellenpápa, szava atyjáé, a sátáné.
Pont mint a sorstalan, hazátlan poszteréi.

élhetetlen 2017.10.08. 19:37:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mi van, még mindig nem szűrsz, hogy röhöghessél? De vicces vagy, már én röhögök. „Ilyen már volt, szocializmusnak hívták”. Már megint nem tudod, hogy mit beszélsz. Akkor lakást (40, 70 nm-t) utaltak ki egy életre. Aki egy 20 nm-ben kezdene, aminek a harmadát elviszi a zuhanyozó, wc, teakonyha, az nem ott akarná leélni az életét, ha össze tudja hozni a továbblépést. A párhuzam a szocialista bérlakás programmal csak a te agyadban hozható össze. Persze, ha valakinek nem telik 25 éves korára lakásra, vagy 50 évesen marad fedél nélkül, az dögöljön meg, (ja, és az összes szegény diák is), mert az állami segítség ilyen téren téged a szocializmusra emlékeztet. Na, hagyjál békén. Egyébként sem tekintesz korrekt vitapartnernek, mint mondottad volt, „Átgondoltam, épp ezért nem tekintelek korrekt vitapartnernek„, akkor miért szólsz hozzám? Nekem téged annak kéne tekintenem? Vagy hogyan képzeled? Ha képes vagy rá, akkor fogd vissza magad, és ne válaszolj!

élhetetlen 2017.10.08. 19:51:25

@midnight coder: Ez nem vitatéma, bármilyen fedél megoldaná a lakásnélküliek, diákok, kezdő családok életét, csak az van, hogy nálam, ami az elviselhető, hogy bejövök, balra a wc, jobbra a zuhanyozó, ami elvisz négy négyzetmétert, ha négy méter széles a helyiség. Aztán jöhet a sarokba az ágy, a másik sarokba egy minikonyha, kis hűtő. Ez már élhető. 2x3 méter még nem. Az igaz, hogy még az sincs, pedig lehetne. És a 20 nm-t is ki lehetne hozni pár stadion árából.

Bii­visz 2017.10.08. 19:52:12

"a magyar jogrend a rendőrökkel összecsapó menekülteket terroristává minősíti."

Kedves Ubul (vagy ki)!

Ez az egyetlen félmondata "kiüti az alapot a teljes írás mondanivalója alól.
Még egyszer:

"rendőrökkel összecsapó menekültek"

Milyen menekült az, aki "összecsap a rendőrökkel"?

Egy menekült - ha tényleg az - örül, hogy nem lövik le, vagy verik agyon, nemhogy még "összecsap a rendőrökkel".

Képzelje el, 56-ban a magyar menekültek - úgyis mindig hozzájuk próbálják hasonlítani a maiakat - mondjuk az osztrák-német határon - "összecsaptak volna a német rend- (határ)őrökkel, mert nem engedik be őket.
Ott őszültek volna meg az osztrák menekülttáborokban - ha nem börtönben.

Aki "összecsap" az nem "menekült" ebben biztos lehet.

És hát, ugyanennyire megalapozott az egész írása.

A pápáról meg csak annyit: Ha olyan nagyon keresztény akkor ne másokkal fogadtasson be menekülteket, hanem ő fogadjon be a vatikáni templomokba - még csak nem is menekülteket, csak mondjuk - római hajléktalanokat.
Ők is rászorulók!
Rájuk miért nem vonatkozik a nagy keresztény könyörület?

Gandosz 2017.10.08. 20:41:08

@BaliBa: Az iszlám, mint a nem iszlámokat kegyetlenül kiírtó szekta egy probléma.
Az Európát elözönlő harmadik világbeli megélhetési bevándorló pedig ettől függetlenül is létező probléma. Igaz, a megélhetési menekültek nagy része iszlám, de nem mind. Ez fentarthatatlan folyamat, az olyan buta fantaszták, mint @élhetetlen, ezt nem képesek felfogni.

Gandosz 2017.10.08. 20:43:25

@élhetetlen: Ne szűkitsd le a lakáskérdésre ezeknek a problémáját. A laksát fent kell tartani, a megélhetéshez dolgozni kell. Vagy életük végéig segélyezni fogod ezeket a mentálisan lerobbant alakokat? Ezt tervezed?
Fenntartható megoldásra van szűkség, nem látszatmegoldásokra. Normális, átgondolt, megvalósítható programokra, nem ilyen fantazmagóriákra, mint amiket bemutatsz. Gondolkodj végre!

Leooo 2017.10.08. 20:46:51

@Jack__Bauer: Ha téged egy közlekedési biszbaßért bevarrnak a kóterbe' , s látszólag ingyen kapod a 'koszt-kvártélyt' , akkor is ekkora lesz az öntudatod zacskóragasztás, jutazsák varrás, meg bútorcsavarozás közepette?? S a csicskagyártó zárkaprinc (miközben mosolyogva tapogatja a vazelinos tégelyt) vajha arról fog-e értekezni veled, hogy nem érdemled meg az ingyen lakást ? ;-P

BaliBa 2017.10.08. 21:08:11

@Gandosz:
A kettő sajnos nagyon szorosan összefügg. Ha a migráció nem lenne terhelve az iszlám problémával, talán még kezelhető is lehetne a társadalom egyébként is elkerülhetetlen anyagi áldozatvállalásával. Amiért mégsem tekinthetünk a migrációra pusztán anyagi kérdésként, az az iszlám kultúra keresztyén kultúrával szemben tanúsított zsigeri ellenállása. És itt szándékosan fogalmaztam finoman, az "ellenállás" szóhasználattal, mert sokan csak az extrém iszlamistákat tekintik az integráció gátjának. A koránt ismerve meggyőződésem, hogy aki nem utasítja el az iszlámot, az soha nem teszi magáévá nemhogy a zsidó-keresztyén kultúrát, de még azt sem ami abból az utóbbi évtizedek rombolása után még megmaradt.
Egy idézet a Koránból, amit nem szabad lebecsülnünk: "Ne fogadják a hívők a hitetleneket szö-
vetségesnek, a hívők helyett! Aki ezt
megteszi, azt Allah magára hagyja.
[Csak akkor tehetitek ezt meg,] ha féltek
tőlük. Allah óva int benneteket haragjá-
tól! Allahhoz jut el végül [minden]."
Mi ez ha nem az álnokságra való nyílt felhívás, az iszlám trójai falova békés mohamedánok tömegével jól kibélelve!?

Gandosz 2017.10.08. 21:33:07

@BaliBa: Egyetértek, hogy aktuálisan összefügg. De ha hindu, kopt vagy törzsi vallású gazdasági bevándorlók érkeznek, a probléma morális oldala, vagyis, hogy milyen alapon kellene a magukat munkával eltartani nem képes tömegeket az európai országoknak etetni-itatni, öltöztetni-laktatni, megmaradna.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.08. 21:33:32

@Éhesló: "Luciferi törvénytelenül került hatalomra, csak egy ellenpápa, szava atyjáé, a sátáné."

Te elmebeteg vagy. Agyadra ment a sok gyógyszer amit akkor kaptál amikor birca után összevarrták az ánuszod?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.08. 21:35:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Közelében, nem ahol krízis van. Szedd össze magad és műveld az értő olvasást. Tudsz te ennél jobbat! :-))

csevely 2017.10.08. 22:33:43

@Jakab.gipsz:
nem, nem, semmit sem kifogásolok. ugyanis nem vagyok katolikus, így nem érdekel hogy bocsáss meg...tedd oda a másik orcád...vagy bármi vallási idea
Nem tisztem megítélni a Pápa dolgait, szemben o.v. dolgaival, aki a közös pénzünkön lett százmilliárdos, kastélyok, vármegyék, hotelláncok, kempingek....tulajdonosa.
Nade az idézet, ami sosem fog elmaradni:
"Szennyes a szád és a gondolataid is, ostoba vagy, rút és alantas, hazug vagy.".
Ezt viszont tőled kaptam ismeretlenül semmiről sem beszélgetve.
A többit később.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.08. 22:37:02

@midnight coder: Ezenkívül fotelforradalmárokkal, klaviatúra huszárokkal, meg nyuggerhordákkal nem lehet forradalmat kirobbantani.:)

élhetetlen 2017.10.08. 22:52:56

@Gandosz: Komoly kérdés. Az előző rendszerben nem voltak mentálisan lerobbant alakok? De voltak, csak nem az aluljárókban, ahogy most. Szerinted most jobban kezelik a helyzetet? Nem. Aki nem képes eltartani magát, azt el kell tartani ennyi, nincs lelövés. Aki meg ezt nem érti, annak nem tudok, mit mondani. Egyébként én azt hiszen, hogy fillérekért bérelhető, induló lakásokról beszéltem. Aki meg nem képes tovább lépni, azt igen, tartsuk el, mert az nem „fenntartható megoldás”, hogy az egyik aluljáróból a másikba rugdossuk őket.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.08. 22:53:16

@Párhuzamos: Naivitás amit írsz, vagy tudatos hazugság. Pontosan tudható, hogy aki egyszer eljutott a jóléti államokba a harmadik világból, és biztos segélyt kap, az soha a büdös életben nem akar majd visszamenni. Az is naív elképzelés hogy abban térségben biztosan redet lehetne tenni rövid vagy közép távon Talán nem kellett volna beindítani az "arab tavasz" nevű CIA projektet..
Ezenkívül regeteg olyan illegális migráns is megpróbálta meglovagolni a szír háború miatti menekült hullámot, aki nem is háborús térségből menekült.
Foglalkoztatási , integrálási statisztikáik pedig tragikusak. Merkel már jóval a 2015-ös migránsválság előtt elismerte, hogy az integrációs törekvések megbuktak, és a bevándorlók jelentős része szigeteket képez a német társadalomban, ennek minden hátulütőjével.

"A pápa soha nem mondta, hogy ezeknek végleg itt kéne maradniok, csak azt - hátha így megérted -, hogy nem vagyunk állatok, ezért másokkal se bánhatunk akként."

Ez egyszerűen butaság. Miért feltélenül úgy kellene segíteni a menekülteken, hogy Hamburgba, Suttgártba, meg Stockolmba importáljuk őket?? Ez valami dogmatikus muja ostobaság, nem tudok mást mondani. Onnatól hogy a menekültek Törökország területére léptek, már nem voltak életveszélyben.
Te talán úgy segítesz egy hajléktalanon, hogy meghívod, hogy lakjon nálad, vagy leülteted a vasárnapi ebédhez? Ugye hogy nem?
Ez uiónak sem úgy kell segítenie, hogy a saját területére engedi őket. Ennek semmi értelme..

Skankhunt42 2017.10.08. 22:58:18

@kutyás majmok népe: szia anyadmajma, most hh ezt a nickedet használod?

sinus67 2017.10.09. 00:05:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Birca! Ott a központban beszéljétek már meg, hogy mit kell írni, mert Estván Bátyám nem lehetett bevándorláspárti meg bevándorló ellenes is egyben.
Kérdezzétek már meg a főnököt mit kell mondani. Nem kell itt óránként mást írogatni. :-)

Skankhunt42 2017.10.09. 00:07:15

@élhetetlen: jja, aztán meg nyökögsz, mert magasak az adók

élhetetlen 2017.10.09. 00:59:48

@Skankhunt42: És te most miről nyökögsz? Mert nem tudom, mire írtad, amit írtál?

Jakab.gipsz 2017.10.09. 05:28:23

@csevely: Aki a hatalom csúcsán van az rendszerint meg gazdagszik, ez nem szokatlan dolog. Egy minisztériumi beszélgetés során az 5, vagy 30, az milliárdot jelent, ekkora léptékben gondolkodnak ez a dolguk. Orbán vagy egy Merkel, Soros rezsi óradíja baromi drága, már két szellentés közben is milliárdokat mozgatnak meg, és ez természetes.
Kádár csont szegényen halt meg még is köpködik, hol ott akkor mindenkinek volt munkája, ha szerényen is de meg élhetett, csak az nyomorgott aki a fizuját el dorbézolta de csak a hó végén, volt csóró.
Most az a szlogen járja az emberiség jólétét bízzuk a kapitalistákra majd a piac megoldja és a kereskedelemre, ez úgy marhaság ahogyan az van, elmebeteg (barbár) közgazdászok bankárok, agyalták ki, csakhogy tilos őket szidni.

Orbánt és a kormányunkat azért szidják mert kilóg a sorból és más képen akar gondolkodni.

A globalizmus alternatíváját tudósok tömkelege kutatja, a hazai liberális értelmiség a (libbancsok és Soros) pedig, ennek az út és alternatíva keresésnek még a lehetőségét is hisztérikusan tagadja.
Aki nem velük egy húron pendül az kivan átkozva.

Csak hogy tudd miről szól a dal.
És azt is tudhatod most már, ha érted a szót, hogy kik a rútak és alantasak, a fejlődés kerék kötői.

Singerkém 2017.10.09. 06:21:01

@élhetetlen: "Remélem, érted, hogy nem csak az a megoldás létezne, hogy én, mint magánember vegyek lakást valakinek. "

Szerintem meg ébredj fel! Ha 2.000 Ft-ért adsz ki egy reálisan mondjuk havi 30-40-50.000 Ft-ot érő ingatlant, akkor te és én mint magánember (azaz az adófizető polgár) fogjuk a különbözetet kifizetni.

Miért fizessem azok lakhatását, akik többnyire önhibájukból jutottak oda, ahol vannak?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.09. 13:55:56

@élhetetlen:

"Egyébként sem tekintesz korrekt vitapartnernek, mint mondottad volt, „Átgondoltam, épp ezért nem tekintelek korrekt vitapartnernek„, akkor miért szólsz hozzám? Nekem téged annak kéne tekintenem? Vagy hogyan képzeled? Ha képes vagy rá, akkor fogd vissza magad, és ne válaszolj!"

Attól még röhöghetek a vergődéseden. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.09. 13:59:40

@Bii­visz:

"Rájuk miért nem vonatkozik a nagy keresztény könyörület?"

Azért nem, mert ők a saját fajtája, fehérek és keresztények. Ferenc pápa küldetése a kereszténység szétverése, eltemetése. Nem azt mondom, hogy ő liberális, csak azt, hogy a mentalitása nagyon hasonló a liberálisokéhoz: a saját fajtáját utálja és ott tapossa, ahol csak tudja (a liberálisok ezt teszik a magyarokkal ill. a keresztény kultúrán nőtt fehér emberrel), az idegen ellenben szép és jó, legyen az muzulmán, néger vagy bármi, csak ne az ő fajtája.

élhetetlen 2017.10.09. 18:29:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze, hogy röhöghetsz, és ha okosságaid felböfögése közben röhögsz, felőlem meg is fulladhatsz. Én csak azt kértem, „Ha képes vagy rá, akkor fogd vissza magad, és ne válaszolj!". Hát nem voltál rá képes.

élhetetlen 2017.10.09. 18:42:40

@Singerkém: „Miért fizessem azok lakhatását, akik többnyire önhibájukból jutottak oda, ahol vannak?” Nem tudod, ki, miért került az utcára, de ez csak egy dolog. És nyilván egy szegény diák is önhibájából szorulna rá a segítségre, mert ő tehet róla, hogy szegény családba született. Az is mekkora probléma lenne, ha azok a kezdő házasok, akik nem kaptak nászajándékba egy lakást, könnyebben szednék össze az önerőt egy rendes lakásra. Elég hosszan leírtam, mit gondolok erről. Én ebben látnék több fantáziát a jövő (és most az utcai rend) szempontjából, te a fűtött gyepes stadionokban, mert azt is te és én mint magánember fizetjük. Ennyi, nincs több érvem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.09. 18:46:55

@élhetetlen:

Kicsim, nem képes, hanem hajlandó nem vagyok rá. Ha megengeded - de akkor is, ha nem -, nem te fogod előírni nekem, mikor kinek válaszolok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.09. 18:53:43

@élhetetlen:

"Az is mekkora probléma lenne, ha azok a kezdő házasok, akik nem kaptak nászajándékba egy lakást, könnyebben szednék össze az önerőt egy rendes lakásra."

Galambom, erre van a CSOK. A három gyereket előre is lehet vállalni. 10 millia ingyen hitel és 10 milla ajándék az államtól, plusz 3 gyerek vállalása esetén 3 milla elengedése a jelzáloghitelből, plusz egy milla elengedése a diákhitelből.

Ez 14 milla ajándék pénz az államtól. Persze tudom, téged az zavar, hogy nem arabokra meg négerekre költjük, hanem gyermekeket vállaló, képzett magyar párokra.

A te gazdáid ilyen feltételeket mikor biztosítottak a fiatal pároknak?

Csak röhögni lehet a szánalmas vergődéseden, ahogy

élhetetlen 2017.10.09. 19:43:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, ebben igazad van, annak írsz, akinek akarsz. Én meg még válaszolok is. Megint. 14 milla ajándékpénz az államtól. Ez meg más, a kinek ját a CSOK: „Az új ingatlan hasznos alapterülete legalább 60 m2 lakás, vagy 90 m2 ház esetében.”. csok.co.hu/kinek-jar , csak tajákoztató jellegű írás, és nem fogom elolvasni a törvényt, akkor sem, ha emiatt nem tekintesz korrekt vitapartnernek, (de akkor miért írsz nekem?). Már megint csak a hülyeségedre szeretnék rámutatni. 14 millából hol veszel, pl. Pesten 60 négyzetméteres új lakást? Erre írtam azt, hogy, ha pár évig nem kéne 100 eft-t kifizetni albérletre, akkor talán elindulhatnának. De megint nem gondolkodsz, csak írsz, galambom! „Persze tudom, téged az zavar, hogy nem arabokra meg négerekre költjük”. Na, erre írtam, hogy mikor ilyeneket okádsz, akkor vigyázz a röhögéssel közben, nehogy megfulladj. ( Bár, felőlem meg is fulladhatsz).

Singerkém 2017.10.09. 20:18:48

@élhetetlen: gyönyörűen ferdítesz. Leírtam, hogy én is feleslegesnek tartom a stadionokat. Szokásos sablonos gondolkodás: ha nem értek egyet, akkor tuti fideszes vagyok....

élhetetlen 2017.10.09. 20:45:05

@Singerkém: Ferdítek. Mit is? „Én ebben látnék több fantáziát a jövő (és most az utcai rend) szempontjából, te a fűtött gyepes stadionokban”. Ez volt félreérthető? „ha nem értek egyet, akkor tuti fideszes vagyok....”. Még csak utalást sem tettem ilyesmire, csak azt mondtam, hogy a hajléktalanok eltüntetése az utcáról is megérne némi ráfordítást, és nem csak azokat a fiatalokat kéne segíteni, akik jogosultak a CSOK-ra, hanem azokat is akiknek össze kéne szedni annyit, hogy fel is tudják venni. Mással volt szóváltás, „Az új ingatlan hasznos alapterülete legalább 60 m2 lakás, vagy 90 m2 ház esetében.”. csok.co.hu/kinek-jar , aki azzal jött, hogy 14 milla ingyen pénz. De 14 millából nem veszel akkora lakást, hogy három gyereket nevelj benne. Erről beszélek, hol itt a ferdítés?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.10. 00:09:32

@élhetetlen: A Gyárfás féle EB pályázatban is benne volt a stadionépítési és stadionrekonstrukciós program. Akkor miért nem okádott vért senki sem?

Singerkém 2017.10.10. 05:52:00

@élhetetlen: "Ferdítek. Mit is?"

Azt ferdíted, hogy egy szóval nem írtam olyant, hogy a fűtött gyepes stadionokban látom a fantáziát, sőt éppen ellenkezőleg: az első hozzászólásaim egyikében zárójelben meg is jegyeztem, hogy nem nagyon hiányoznak nekem a stadionok.

Én azt mondom mindenki tartsa el saját magát: a szar magyar foci is tartsa el magát, meg a lecsúszott alkoholista, aki az utcán él. Ha meg nem akar az utcán élni, fizesse ki a lakhatást. Mindenki más is fizet érte.

"Még csak utalást sem tettem ilyesmire, "

De igen. Egy bekezdéssel feljebb írom, hogy hol és miként tettél ilyen utalást.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.10. 11:54:01

@élhetetlen:

" 14 millából hol veszel, pl. Pesten 60 négyzetméteres új lakást?"

Aha, szóval ingyér kellene az öröklakás az államtól - vagyis egyebek között az én adómból is. A 14 milla ajándék már nem is elég. Mit mondjak, elég vastag a bőr a pofádon.

élhetetlen 2017.10.10. 12:35:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mégegyszer megpróbálom, lassan írom, hátha megérted. Ha valakinek van induló tőkéje, az kaphat még 14 millát. Ha valakinek nincs, az nem kap egy fillért sem. Azt írtam, hogy, ha lenne 20 nm-es, olcsó állami bérlet, és nem kéne havi 100 eft-t kifizetni bérlésre, akkor azok a fiatal párok is könnyebben össze tudnák gyűjteni az önrészt, aztán vehetnének fel CSOK-ot, akik nem kaptak milliókat a családtól. Te ezt látod úgy, hogy ingyen kapnának öröklakást. Nem az én pofámon vastag a bőr, az a baj, hogy a te eszed kevés.

élhetetlen 2017.10.10. 12:42:42

@Singerkém: Ezt írtad: „Szokásos sablonos gondolkodás: ha nem értek egyet, akkor tuti fideszes vagyok....”. Erre válaszoltam, hogy még csak utalást sem tettem ilyesmire. De mindegy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.10. 13:08:59

@élhetetlen:

"Nem az én pofámon vastag a bőr, az a baj, hogy a te eszed kevés."

Galambom, ne gondold, hogy olyan nehezen érthető. Az állam nem csóróknak akar segíteni. Ugyanis bármennyire szar dolog, és elhiheted, hogy én is sajnálom, mert igazságtalannak TŰNIK, de nem a csórók viszik előre az országot, hanem a szakképzett, keményen dolgozni akaró és tudó emberek.

Kezdőtőke megszerzéséhez ott vannak a lakártakarékpénztárak, szintén komoly állami támogatással.

Az állam egyszer már megszabadult az állami bérlakások terheitől, láthatóan nem akar újakat a nyakába venni. Igaza van, ahogy anno borzasztó volt a házkezelőség-rendszer, most is csupa bürokrácia és pazarlás lenne.

Aztán meg ha lennének 20m2-es állami bérlakások, akkor most azon sírna a szád, hogy 20m2 nagyon szűk, szegény friss házasok, pályakezdő fiatalok nem tudnak kibontakozni 20m2-en.

Summa summarum, mindig megtalálnád a hibát Orbán törvényeiben. Bezzeg a téged kézből etető gazdáid országlása idején nem volt sem családi adókedvezmény, sem egykulcsos adó (ami a jobban kereső, szakképzett fiataloknak is jó), sem CSOK, sem diákhitel-elengedés, sem jelzáloghitel-elengedés. Volt viszont svájcifrank-hitel dögivel, amibe igen sokan tönkrementek.

Ha Orbán minden pályakezdő fiatal párnak totál ingyen, ajándékba adna 100m2-es laklást, akkor is találnál benne kivetni valót. Ilyen szar ember vagy, na.

élhetetlen 2017.10.10. 14:00:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát igen. Én olyan szar ember vagyok, hogy úgy gondolom, két frissen végzett diplomás akkor is értékes, ha nincs 20 millájuk, mikor összeházasodnak. Szerinted belőlük nem lesz szakképzett (már az), keményen dolgozni akaró, és tudó ember, csak abból akinek már a segge alá tolt a család húsz millát. Őket kell csak segíteni. „Kezdőtőke megszerzéséhez ott vannak a lakártakarékpénztárak”. Igen, de mi lenne, ha abba tudnának többet befizetni, mert nem százezer lenne az albérlet? Gondolom, tragédia. „Igaza van, ahogy anno borzasztó volt a házkezelőség-rendszer, most is csupa bürokrácia és pazarlás lenne.”. Arról én nem tehetek, hogy el sem tudod képzelni, hogy normálisan is lehetne csinálni, és ez komoly társadalmi befektetés lenne. Látom, azt is tudod, hogy mit gondolok. „Aztán meg ha lennének 20m2-es állami bérlakások, akkor most azon sírna a szád, hogy 20m2 nagyon szűk, szegény friss házasok, pályakezdő fiatalok nem tudnak kibontakozni 20m2-en.”. A 20 nm-en ki lehet húzni pár évet, ahogy anno a barátaim egy kolesz szobában nevelő tanárként, viszont senki nem akarna végleg ott maradni, és oda szülni, csak te ezt nem érted. „mindig megtalálnád a hibát Orbán törvényeiben”. Elég baj az, hogy te nem. Nézzük a diákhitel elengedést. Ez jó, csak nem így. Miért csak annak, aki majd ezután szül. Az a család nem család, ahol a gyerek tavaly született? Vagy az a gyerek nem gyerek, aki tavaly született? Ezt legalább érted? Miért csak a nőknek? Ha a férj vette fel a diákhitelt, akkor marad, akkor is, ha egy családban, ketten nevelik a gyerekeket. Gondolom, ezt is meg tudod magyarázni a szokásos módon, a „a téged kézből etető gazdáid„ szöveggel. Az hogy képes vagyok végiggondolni dolgokat, ahhoz nem kell gazda. A deviza alapú hitelekbe már nem mennék bele, de a megmentettek megér pár gondolatot. Biztosan nagyon helyesnek találod, hogy akinek volt annyi kp-je, mint az adóssága, azt megsegítették frankonként 70 ft-tal, az összes többit meg Ócsával. Ja. De szerinted ezt normális ember nem veszi észre, csak a kézből etetettek. Részemről befejeztem, mert ez olyan mintha egy vaknak magyaráznám a színeket. Elméd nem világítható meg úgy, hogy vezeted az áramot, az észérvek meg leperegnek rólad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.10. 14:33:16

@élhetetlen:

"Arról én nem tehetek, hogy el sem tudod képzelni, hogy normálisan is lehetne csinálni, és ez komoly társadalmi befektetés lenne"

A páronként 14 milla állami ajándék épp elég komoly befektetés. Persze neked semmi nem lenne elég. Bezzeg a gazdáidnak a semmiért is boldogan csóváltad a farkadat és pacsit adtál.

"Miért csak annak, aki majd ezután szül. Az a család nem család, ahol a gyerek tavaly született?"

A páronként 14 milla ajándék komoly összeg, komoly erőforrásokat igényel. Valahol meg kellett húzni a határt, itt húzták meg. Ha nem tetszik, jövőre szavazz azokra, akik az országlásuk idején még ennyit - pontosabban SEMMIT - sem tettek a fiatal házasokért. Ők majd biztos 10 évre visszamenőleg megadják azt, amit hiányolsz.

"Biztosan nagyon helyesnek találod, hogy akinek volt annyi kp-je, mint az adóssága, azt megsegítették frankonként 70 ft-tal, az összes többit meg Ócsával."

Ugyanaz, mint fent. Reménytelen eseteket az állam ne finanszírozzon. Aki nem volt képes törleszteni a svájcifrank-hitelét, vagyis felelőtlenül vett fel hitelt, az kapta Ócsát. Ő is maradhatott a lakásában bérlőként, nem került az utcára, ahogy került volna az állami segítség nélkül. Aki képes volt törleszteni, az megkapta a forintosítást. Abszolút helyes döntés volt, fölösleges azt segíteni, aki olyan felelőtlenül vett fel hitelt, hogy belebukott. Az állam ugyan miért támogatná a felelőtlenséget?

Reménytelenül Orbán-fóbiás vagy. Reménytelenül mindenben csak a rosszat keresed, a jót meg nem veszed tudomásul. Typical Nirvana fallacy. Bárcsak létezne egy alternatív valóság, amelyben átköltözhetnének azok, akik a szoclib kormányzást sírják vissza.

Valójában neked nem az Orbán-kormány családsegítő intézkedéseivel van bajod, hanem azzal, hogy nem a gazdáid vannak hatalmon, hiszen nekik a semmiért is pacsit adál, Orbánt meg a páronkénti 14 millás ajándékért is köpködöd. Na ezért mondom, hogy szenny ember vagy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.10. 14:42:35

@élhetetlen:

"Biztosan nagyon helyesnek találod, hogy akinek volt annyi kp-je, mint az adóssága, azt megsegítették frankonként 70 ft-tal, az összes többit meg Ócsával."

Mellesleg hazudsz. Nem kellett az adóssággal azonos összegű készpénz a forintosításhoz. Akinek nem mondta fel a bank a hitelét, vagyis tisztességgel törlesztett, annak a tartozását forintosították egy kedvező árfolyamon. Nem kellett ezért semmit sem fizetnie, Ócsára sem kellett mennie. Maradt a lakás a tulajdonában.

Való igaz, hogy aki végtörlesztett, az kapott kb. 70 forint árfolyamkedvezményt. És ezzel mi a bajod? Talán az, hogy te nem estél ebbe a körbe?

Csodálom, hogy nem ég le a bőr a pofádról, hogy ilyeneket hazudsz.

élhetetlen 2017.10.10. 15:06:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze, hazudok. Te sötét liba, te! „Való igaz, hogy aki végtörlesztett, az kapott kb. 70 forint árfolyamkedvezményt„. És ki végtörlesztett? Akinek volt annyi pénze, mint amennyi tartozása. Még ezt sem érted? Aki nem tudott végtörleszteni, az nem kapott frankonként 70 forintot, nem tudom, milyen kedvező árfolyamról beszélsz? Csak nem az árfolyam gátról, ami nem kedvezmény, csak időbeli eltolás volt? És az én pofámról kéne leégni a bőrnek? Iskola példája vagy annak, mikor a hülyeség kitartással párosul. Csak kezdelek unni. Ne akarj megint valami "okosat" válaszolni, mert nem fog menni neked.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.10. 15:34:44

@élhetetlen:

Értelek, szóval jól sejtettem, hogy az SI-faktor (sárga irigység) beszélt belőled.

Singerkém 2017.10.10. 16:11:35

@élhetetlen: azzal, hogy engem a fűtött stadionok támogatójaként tüntettél fel pontosan erre tettél utalást, de mindegy.

élhetetlen 2017.10.10. 17:39:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Te HP. Nem kezdem előről, mert nem érted, amit írok. Ha azt mondom, hogy az állami bérlakás programot is lehetne normálisan csinálni, a „gazdáimmal” jössz. „A páronként 14 milla állami ajándék épp elég komoly befektetés”. Igen, de miért csak azokat kell segíteni ezzel, akik kaptak húsz millát a családtól? Okosabbak, jobbak? „Miért csak annak, aki majd ezután szül.” Ez a diákkölcsön elengedésről szól, és, ha a férj vette fel, akkor miért nem engedik el ugyanúgy, persze, mert a „gazdáim”. „. Reménytelen eseteket az állam ne finanszírozzon.”. Azokat segíteni kellene, de mivel indoklod azt, hogy akinek van pénze, annak még adni kell frankonkénzt 70 forintot? Mert akinek van pénze, azt kell az államnak finanszírozni? Nem vagy képes gondolkodni. Én még azt sem mondom, hogy szenny ember vagy, egyszerűen csak buta. De nagyon. Hagyj már békén az „okos érveléseddel”, mert nem okos, nem logikus, ráadásul nem érted, amit írok, csak vagdalkozol. SI faktor. Hát egy dolog biztos, az eszedet nem irigylem!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.10. 18:05:09

@élhetetlen:

" Ha azt mondom, hogy az állami bérlakás programot is lehetne normálisan csinálni, a „gazdáimmal” jössz."

A te nyelveden szólok hozzád. A hozzád hasonló ballibbantak kedvenc szavajárása a "gazdád", "vajdád" és hasonlók.

Mellesleg gyakorlatilag nincs állami bérlakásprogram - nincs is szükség rá -, ezért nincs mit jobban csinálni. Az meg politikai döntés, akar-e a kormány ilyet. Persze te a szellemi képességek jeleként tekinted, a te dolgod.

Tudod, nem biztos ám, hogy azért nem ért egyet veled valaki, mert hülye. Na de mindegy, nekem nem fáj, ha hülyének tartasz. Azt nézem, ki mondja, oszt annyi.

"miért csak azokat kell segíteni ezzel, akik kaptak húsz millát a családtól? "

Ügyes vagy, már kérdésben is tudsz hazudni. Nem kell 20 milla. A 14 milla ajándék csak a dolog egyik fele, ott van ám még a 10 millió kamatmentes hitel is. Ezzel együtt már 24 millió áll egy rendesen dolgozó pár rendelkezésére úgy, hogy ehhez nem kell semmilyen saját erő.

A forintosítási kedvezménnyel kapcsolatban meg a logikád mentén vond kérdőre a bankokat is, miért adnak kedvezőbb kondíciók mellett hitelt a magasabb jövedelműeknek. Miért nem támogatják a szegényeket olcsóbb hitelekkel? Hitelre egy hajléktalan munkanélkülinek van a legnagyobb szüksége, a bankok miért nem nekik adnak hitelt a legalacsonyabb kamatra? Hiszen a bukott minijelölted is megaszonta, hogy fizessenek a gqzdagok. Ahogy a bankárok nem hülyék, úgy az állam pénzügyesei sem azok.

"Ez a diákkölcsön elengedésről szól, és, ha a férj vette fel, akkor miért nem engedik el ugyanúgy"

Amint a férfiak is megtanulnak gyereket szülni, ők is igénybe vehetik. Ám ez eddig csak Schwarzeneggernek sikerült, neki is csak filmen.

"Hát egy dolog biztos, az eszedet nem irigylem!"

Örülök, hogy így látod. Nagyon szarul érezném magam, ha épp te dicsérnél. :D

élhetetlen 2017.10.10. 20:34:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem, nem megyek végig az agymenéseden, csak egy kiragadott gyöngyszem.”Amint a férfiak is megtanulnak gyereket szülni, ők is igénybe vehetik” , mert egyébként egy családban az apának semmi köze a gyerekhez, mert nem ő szülte. Mese nincs, hülyeség ellen nincs orvosság, így maradsz, és legyél továbbra is büszke magadra, és a rengeteg eszedre! Ehhez már nem tudok mit hozzáfűzni. Kész.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.10. 23:23:29

@élhetetlen:

" Ehhez már nem tudok mit hozzáfűzni. Kész."

Kérlek, kérlek, folytasd! Lécci, lécci!

élhetetlen 2017.10.11. 14:19:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mi van, drága, mazochista vagy, vagy úgy akarsz fűteni a télen, hogy égeted magad?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.11. 18:13:31

@élhetetlen:

Nem hiuszem, hogy többre nem futja tőled.

FredPiszkos 2017.10.20. 08:24:57

@élhetetlen: Nem véletlen írtam, hogy hülye vagy. A válaszodból is látszik.
süti beállítások módosítása