István út 8.

2017. április 01. - amier

Az István út 8. szám alatti sarokház (Nefelejcs u. 36.) 1890 körül épült, mint a régi képen is látható – egyemeletes formában, eklektikus homlokzattal. A felső két emeletet valamikor az 1960-as években építették a házra, ekkor csupaszították le a ház eredeti homlokzatát, ekkor fosztották meg eredeti díszeitől. Tervezőjéről, építőjéről és építtetőjéről semmilyen adatot nem őriz a Fővárosi Levéltár.

istvan8-1.jpg

A lenti Fortepan képen az 1955 körül akkor egyemeletes lakóház látható. Földszintjén – csakúgy, mint manapság – már akkor is végig üzletek sorakoztak, úgymint a Vendég- látóipari vállalat 782. sz. falatozója, borozója, de ezt a környékbeliek csak „Elek” néven emlegették, isten tudja miért, talán a csapos miatt, de ez most már örök titok marad.

istvan_nefi1957.jpg

Nefelejcs és Landler Jenő utca sarok 1955 körül, Fortepan

Mellette egy rövidáru bolt, majd a Közért édességboltja és végül egy papír-írószer bolt állt akkoriban. A kép balszélén – a másik sarkon – az egykori Bethlen mozi látható, az italbolt előtt pedig söröshordók állnak szépen feltornyozva a járdán, az utca meg macskaköves persze. Mára a borozó helyén már évek óta a Bécsi Szelet vendéglő fogadja a vendégeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8312393679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.