A mi Erzsébetvárosunk

Király utca 57.

2017. március 18. - amier

 Az eredetileg egyemeletes Király utcai bérházat Hild József tervezte és építette 1853-ban, klasszicista stílusban. Néhány évvel később, 1860-ban az U-alakú épület kertekre nyíló udvari szárnyait Gottgeb Antal tervezésében megtoldották és nagy raktárakat alakítottak ki. 1896-ban pedig – ekkor már az új tulajdonos, Mannó Mária kívánságára – egy emeletet ráépítettek a házra Tóth Sándor építőmester terve szerint.

kiraly57-1.jpg

kiraly57-2.jpg

Szintén ebben az évben alakították ki a földszinttől a második emeletig húzódó lépcsőházi festményeket, amelynek alkotója nem ismert. A legszebb az első emeleti lépcsőfordulóban látható királyfigura, amely talán az utca elnevezésére utalhat. A ház sok értékes, eredeti építészeti elemét megőrizte az átépítések, és a II. világháború utáni felújítás ellenére, amikor vas tartóelemeket kellett beépíteni. Később eltűntek az eredeti lépcsőkorlátok, megmaradt viszont az udvari kút, a márványlépcső és a lépcsőházi falfestés.

kiraly57-4.jpg

A területen 1776-tól a Valero selyemgyár működött, amely az 1840-es évekre kinőtte az üzemet, és áttelepült a Lipótvárosba. Az ingatlan 1849-ben került a macedóniai származású görögkeleti vallású Manno István (1811-1888) tulajdonába. A második generációs művelt, széles látókörű kereskedő nagy tekintélynek örvendett kereskedőtársai körében.

Manno 1861-ben és 1867-ben tagja volt Pest város képviselőtestületének, jelentős közéleti tevékenysége mellett több kulturális intézményt is támogatott. A család az 1860-as évek közepétől élt a ház első emeleti ötszobás lakásában, amely közel egy évszázadig volt a leszármazottak otthona. Manno István egyik lányát, Máriát (1845-1936) Dumba Miklós (1830-1900) görög származású politikus (a bécsi felsőház örökös tagja, Bécs díszpolgára), neves műgyűjtő és mecénás vette feleségül. Emléktáblája 2011 óta a bejárattól balra látható. Az emléktáblán látható tondó Sztefanu Sztefanosz Magyarországon élő görög szobrászművész alkotása.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7412348237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása