Az olimpiai népszavazás elkerülhetetlen, de a Fidesz szeretné megúszni. Közben persze "kommunikálnak". Az idézőjel azért, mert ez a szó nem a hazudozás szinonimája. Az egyik, amit szeretnek hangsúlyozni: 2015-ben az ellenzék a Fővárosi Közgyűlésben és az Ország- gyűlésben támogatta az olimpia-rendezést. Amit nem mondanak: eltitkolták a képviselők elől a megvalósíthatósági tanulmányt, lényegében egy rövid összefoglalóval átverték őket.
A Népszabadságnak perelnie kellett a tanulmányt. Amikor hozzájutottak egy többrészes sorozatban elemezték az alábecsült költségeket, a túltervezett bevételeket és a teljesen figyelmen kívül hagyott tételeket. A megjelent sorozatra akkor nem volt hivatalos reagálás.
A másik, amit szeretnek mondani: kell népszavazás, de már késő, és különben is: országos kellene vagy kellett volna. Itt is "elfelejtik", hogy volt már kezdeményezés. Minden szinten leverték a javaslatot, mert nem országos téma, hanem budapesti. Sikerült elhúzniuk az időt mostanáig. Most szembe áll velük 261 ezer "hazaárulónak" nevezett ember. És beijedt a Fidesz, a kormány, a főváros, mindenki!
A kormány és a főváros egymásra tolja a felelősséget. Inkább visszavonják a pályázatot, elkerülve egy valódi vitát a rendezés előnyeiről-hátrányairól.
Gergely József
***
A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda az MTI-t szerda este.