Bár hétfőn a Budapest.reblog.hu már megírta az év legröhejesebb karácsonyi vásárának Klauzál téri szomorú történetét, azért még egy-két szót nem árt odapöttyinteni ennek a „nagyszerű” kezdeményezésnek a margójára. Kezdjük talán az elején: hivatalosan 2016. november 24. és 2017. január 2. közötti 40 napra kapott/kaptak engedélyt azok az árusok, akik színes bódéfalut építettek a Klauzál téri piac bejárata elé. Az Önkormányzat vezetése valakiknek jót szeretett volna tenni így az ünnepet megelőző és az azt követő napokban.
Minderről az ERVA NZrt. vezetése tisztelettel – november 24-én keltezett levélben – tájékoztatta a környéken lakókat aznap (!!!), mikor Klauzál-falva elvileg megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. Tegyük a kezünket a szívünkre – ez az egész sehogy sem jött be:
- Egyrészt, az itt lakók már nyár óta kénytelenek voltak elviselni a gázvezeték felújításával járó zajt, port, szemetet és a masszív parkolóhely hiányt. Ok. Belátták, hogy erre szükség van. Ám az itt és a Dob utcában lefolytatott gázcsőcserét olyan lassan készítették el a vállalkozók, hogy hozzájuk képest a lajhár kapkodó idegbolondnak tűnhetett.
- Aztán jött ez a „Karácsonyi vásár” projekt, ami hozta az élénk színű bódékat, amelyek újabb 40 hosszú napra lefoglalták a parkolóhelyeket, az áthaladó forgalom újabb korlátozása pedig a lakók és az erre közlekedők idegeit tovább erodálták. Klauzál-falva ötletével a piac forgalmának fellendülését várta az önkormányzat, valamint azt, hogy Erzsébetváros lakói és a messziről idevándorló érdeklődők itt fogják megvásárolni szeretteiknek ajándékaikat, és közben pihenésképpen ihatnak egy-egy pohár forralt bort, és mellé kürtőskalácsot falatozhatnak. Ehhez képest alig voltak nyitva az árusok bódéi.
Klauzál-falva 25 napot ért meg a 40 helyett. Meglepetésre, december 18-án megkezdték az itt vásározni kívánó kereskedők árukészletük evakuálását. És egy nappal később délután már csak a közterületeink tisztántartásáért szorgoskodókra vártak a szétszórt lomok.
Valószínűleg senki sem tudott profitálni az időben túlméretezett és a térben eltévedt vásárból. A Klauzál téri csarnok belső területén, rövidebb időre méretezve lehet, hogy nagyobb sikert aratott volna ez a karácsonyinak nevezett, lakóbosszantó vásár.
(A képek 2016. december 19-én, kora délután készültek.)
Békés, meghitt karácsonyt és egy boldogabb új évet kívánok 2017-ben!
Kispál Tibor, önkormányzati képviselő
P.s.: Egyszer beszámolhatna az ERVA, hogy hány árusítóhelyet adott bérbe a csarnokban és ebből hány működik. (Gergely József)