596. Közmeghallgatás lesz

2016. november 07. - amier

Hétfő van. Nem is kezdhetnénk jobb hírrel a hetet, minthogy november végén megint mindenkit közmeghallgat az önkormányzat. Méghozzá 29-én délután 17 órától a Fasori Evangélikus Gimnázium (Városligeti fasor 17/21.) II. emeleti dísztermében. A lakók, illetve a kerületben tevékenykedő szervezetek 2016. november 22-én 12 óráig tehetnek fel kérdést a jegyzoi@erzsebetvaros.hu e-mail címen, vagy félfogadási időben személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáin (Erzsébet körút 6., Garay utca 5., Akácfa u. 42/48. - Klauzál téri piac).

kiraly2016-24.jpg

De az Ügyfélszolgálati Iroda „Közmeghallgatás” elnevezésű postaládáiba is be lehet dobni a kérdéseket, észrevételeket. És hogy egy kis kedvet csináljunk ehhez a ragyogó alkalom- hoz (a polgármester meghallgatja a közt), így a végire álljon itt egy komment a fészbukról, mely nemrég, épp a napokban íródott:

Voltunk egy lakossági fórumon, ahol vendég volt a Közterület Felügyelet új vezetője. Azt mondta, senki nem számított arra, hogy napi szinten több-ezer ember fordul itt meg. Miért nem számítottak rá, ha engedélyezték a kocsmanegyed kialakulását? Többektől úgy tudom, Vattamányhoz ebben az ügyben (másban sem) be sem lehet jutni, szóba sem áll a lakossággal. A rendőrség nem büntet. Van egy hatályos határozatunk, melyben a Gozsdu udvar szórakozóhelyeinek 24-06 óra között a teraszokon tilos a zeneszolgáltatás, sőt, tudomásunk szerint van a Gozsdu udvarnak egy hasonló házirendje is. Azt nem tudjuk elérni, hogy ezt kiterjesszék azokra a vendéglátó egységekre, amelyek azóta nyíltak. Van, amikor egy helyre egy éjszaka többször kihívjuk a rendőrt csendháborítás miatt, mire a rendőr kimegy az udvarból, már újra üvölt a zene! Miért nem lehet 1-2-3 hónapra bezárni a rendszeresen szabálytalankodó helyeket? Mire tud gondolni a lakosság azon kívül, hogy olyan nagy pénz folyik be ide-oda a kocsmákból, hogy az üzemeltetők sokkal fontosabbak, mint a kerületi lakosság, holott a lakosság szavaz, nem a kocsmatulajdonosok!

További szép estét mindenkinek! (És tessék készülődni a meghallgatásra, hátha...)

Devosa Gábor és Kispál Tibor önkormányzati képviselők

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8311939439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.