555. Tegnap a Klubrádióban

2016. július 06. - amier

Hétfőn ellenszavazat nélkül választották meg újra Hunvald Györgyöt az erzsébetvárosi MSZP elnökévé. Ennek kapcsán tegnap délután az egykori polgármester a Klubrádió „Megbeszéljük” című műsorának volt a vendége. Megválasztásával kapcsolatban Bolgár György első kérdésére így reagált: „Nem volt akkora teljesítmény, mert nem volt ellenfél.”

hunvald2015-2.jpg

Ugyanakkor pont ebben van az értéke a szavazás eredményének hiszen, ez mutatja a bizalmat és a hitet – tette hozzá.

Hunvald György elmondta, nem hisz a jogi rehabilitációban, az emberekben hisz. Azokban a szavazókban, akik el tudják dönteni, hogy az alapján ítélik-e őt meg, hogy milyen politikai teljesítményt nyújtott, vagy az alapján, hogy korábban valakinek egy szobával nagyobb lakást adott. Az ú.n. „Hunvald-ügyre” pedig úgy reagált: most már látja, hogy mi volt az, amit az ügyészség „disznó módon” csinált annak érdekében, hogy őt ellehetetlenítsék. (Itt hallgatható meg a teljes beszélgetés.)

Az egyik lap telefonon körbekérdezte a szocialista politikusokat, hogyan kommentálják Hunvald György reaktiválását. Gőgös Zoltán szerint:

Ha egy közösséget azzal aláznak meg, hogy a vezetőjét koholt vádak alapján elítélik, akkor teljesen normális emberi reakció, hogy az a közösség utána visszahívja ezt a vezetőt.

***

Mi meg tényleg csak úgy mellékesen mégegyszer megjegyeznénk, hogy Hunvald ellen eredetileg „bűnszervezetben elkövetett, maffiaszerű ingatlan-panama” miatt indított nyomozást az ügyészség, csak amikor kiderült, hogy az istennek sem sikerül ráverni az ügyet, akkor kezdtek el kínjukban összevissza kapirgálni, hátha találnak valamit a jól hangzó maffiavád helyett. Találtak: egy o.gy. képviselőnek biztosított telefont, meg négy, kínkeservesen előcsákányolt vitatott megbízási szerződést. Szép, gondos munka volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr28870094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.