518. A bátor kis ember

2016. március 15. - amier

Nos, ez is megvolt, még sincs este: az alaposan szétázott Orbán Viktor ma újfent kihirdette a szabadságharcot Európa ellen, kongatva a vészharangot. Ünnepinek szánt beszédében egységbe hívott mindenkit bel és külföldön is, hogy Európát megmentsük a bevándorlástól és az ezt ránk kényszerítő brüsszeli vezetőktől, akik szerinte elszakadtak a népakarattól.

orban_bator1.jpg

Nem fogjuk engedni, hogy mások mondják meg, kit engedjünk be a házunkba és a hazánkba – mondta. Beszédében jelezte: "ha a népvándorlást meg akarjuk állítani, először Brüsszelt kell megfékezni". Mert Orbán úgy látja, hogy ma Európa nem szabad, méghozzá azért nem, mert tilos kimondani az igazságot. De mi is az az igazság, amit szerinte tilos kimondani?

  • Nem menekültek érkeznek, hanem népvándorlás van
  • Tízmilliós tömeg áll készenlétben, hogy elinduljon Európába
  • A bevándorlás bűnözést, terrort hoz
  • A más civilizációkból érkező tömegek veszélyt jelentenek kultúránkra, hagyományainkra, a keresztény világlátásra
  • A bevándorlók beilleszkedés helyett külön világot építettek saját törvényekkel, eszményekkel

Tisztelet a bátraknak? Mert ugye Orbán Viktor ma ismét bátor volt. Egy bátor, szanaszét ázott kis ember, zavaros, gyűlölködő mondatokkal és gondolatokkal.

Ne szépítsük ezt: Magyarország miniszterelnöke nettó uszítást fogalmazott meg gyakorlatilag az egész világ ellen. A menekültválság pusztán ürügy neki, hogy rátámadjon a szabadság és alkotmányosság eszméire. Mégpedig azért, hogy egyeduralmát és egyéni érdekeit megvédje. Elég egyszerű ez a képlet, de sajnos sokaknak még mindig nem átlátható. (via - Juszt László)

Pár pillanat, és kezdődik a tanártüntetés.

Payns

***

A beszédet különben ellentüntetők zavarták meg, Orbán a beszéde harmadánál ki is szólt nekik, ezt a kormánypárti tömeg nagy tapssal fogadta. Azt mondta: „Az ünnep emelkedett- sége sem feledteti, hogy a 19-es hagyomány is velünk él még, bár szerencsére inkább csak pislákol – ha néha hangoskodik is. De gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai. Ha nem érkezik újabb nagy szellemi és politikai infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a levelek és az ágak után a gyökerek is elszáradnak az internacionaliz- mus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben. S ez jól van így.” A miniszterelnök gyakorlatilag parazitának nevezte az ellene tüntetőket. Ismerős szóhasználat?

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr338479718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hammurabbi 2016.03.15. 15:15:03

Hááát elsőre úgy hallottam, hogy Orbán Viktor leszámol az intelligencia hányadossal...hehee..
Neki már sikerült a negatív tartományba jutni.
Megázott maradék, festett haja a törpének uszító beszéde alatt, melyet hangos füttyölések zavartak meg a közeli ellenzék tüntetésen. Beszéde szánalmas EU és menekültek elleni kirohanásokkal tarkított, szánalmas fecsegés volt az odarendelt lengyel és magyar birkák élvezetére.
A lengyelek éppen tízezrével tüntetnek az ottani kormány ellen, te patkány. Csak szólok. De mi nem mentünk a Lengyel kormányt éltetni akkor se !
Semmitmondó,az ünneppel alig kapcsolatos "olvasmányt" láttunk,hallottunk.
Annál inkább a bevándorlással kapcsolatos hangzatos mondatokat!
Tudja-e valaki,aki ezen olvasmányt kiagyalta,hogy milyen ünnepre kellett alkotnia?! Vagy csak felmarkolta a vastag borítékot és összeszedte a legfontosabb orbáni gondolatokat.
Ja, és Viktor, ha a mai ellenzéked valoban olyan lenne, mint az 1919-es akkor nagyon, nagyon rábasznál..
Pedig olyanra lesz szükség, mert másból nem ért. A választást hagyjuk...
Ez a sperma nem tudom honnan azannyjabol veszi a bátorságot magának, hogy Kun Bélákhoz, Szamuely Tiborokhoz hasonlitson mindenkit, aki nem asszisztál tapsikolva ahhoz, hogy szarrá lopják az országot. Ahogy ahhoz is pofa kell, hogy magukat es az előtte álló birka tömeget összemossa a 48-asokkal.
Emberek, nézzétek meg ezt a demagóg arckifejezést, ezt a lenéző tekintetet. Legyen már vége ennek, könyörgöm. Meddig fog még szónokolni, a saját piedesztáján?!
Orbántól nem azt lehet megtanulni, hogyan kell megoldani a problémákat. Tőle azt lehet megtanulni, hogyan lehet politikailag felhasználni őket."
Viktor! Több tiszteletet a magyaroknak! Legalább igaz lenne amit mondasz...
Kedves Lengyel barátaim! Nagyon sajnáljuk, hogy rossz az idő, épp ezért menjetek múzeumba vagy valami fedett helyre. Nem szeretnénk ha megfáznátok! Ha politizálni jöttetek akkor tudnám ajánlani az ország keleti részét. Ott megtekinthetitek milyen gazdagok vagyunk és milyen jól élünk! Köszönjük, hogy eljöttetek legyetek CSAK vendégek! Mi sem mentünk Jaruzelszkit ünnepelni amikor Ti voltatok szarban.
Az import bérünneplők maradtak neki. Még a saját fajtája se megy meghallgatni, csak fosnak, hogy mi lesz, ha kihátrálnak...