A templom 1881-ben Czigler Győző tervei szerint neoromán stílusban épült, Klein H. János kivitelezésében, egyidőben a szomszédos plébániával. Az egyhajós templom eredetileg a kerület ideiglenes plébániatemploma volt, a nagy templom felépülése után adtak át a görög-katolikus egyházközségnek. A szabadonálló templomot 1928/29-ben emeletes, L-alaprajzú oldalszárnyakkal kapcsolták a mellette álló épületekhez.
A templomot nyeregtető fedi, mely fölé kisméretű homlokzati torony emelkedik. Ideig- lenes jellegéből adódik szerényebb kialakítása, de arányos tömegei és részletmegoldásai jól mutatják tervezője, Czigler Győző tehetségét a historizáló építészet terén. A templom belsejét 1909-ben alakították ki a görög katolikus szertartási rendnek megfelelően, a korszak élenjáró művészeinek munkáival. Márvány főoltára 1933-ban, a mellékoltárai pedig 1957-ben készültek el. Az ikonosztáz képeit Roskovics Ignác (1854-1915) festette.
A belső berendezési tárgyak, az üvegablakok, a falképek, az oltárképek és a márvány iko- nosztáz különleges egyházművészeti műtárgy-együttest alkotnak a XX. század első feléből.