Hétfő, hideg, hóesés – ennél alkalmasabb idő nem is lehetne arra, hogy kimenjen az ember megnézni a Klauzál téri padokat. Merthogy – mint mi is írtuk – a Heti betevő önkéntesei múlt hét vasárnap (17-én) megdöbbenve látták, hogy nagyhírtelen leszerelték a padok és asztalok lapját a téren, véletlenül pont ott, ahol az elmúlt két évben minden egyes vasárnap meleg ételt, gyümölcsöt osztottak a rászorulóknak.
Aztán – ha kissé nehezen is – kiderült, hogy, hogy az EVIKINT Kft. (Intézményi Műszaki Gondnoki és Településüzemeltetési Kft.) szerelte le és szállította el karbantartási és felújítási céllal, de a Heti betevőnek megígérték, hogy előre veszik a munkák között a Klauzál téri padokat, hogy azok mihamarabb visszakerülhessenek a helyükre. Hát nem kerültek. Ma az egész úgy nézett ki, mint egy elhagyatott temető, behavazott sírokkal…
Azt nem tudom, hogy tegnap – vasárnap révén – akartak-e, osztottak-e ételt az aktivisták. Azt sem tudom, hogy mennyi idő kell a lapok felújításához, és hogy mit jelent az EVIKINT szövege, hogy „előre veszik” a munkák között ezeket a padokat. Azt viszont tudom, hogy ez nem „mihamarabb”, és hogy semmi sem került vissza a helyére – jó másfél hét után.
És persze értem én, hogy tél van meg esik a hó, csak hát kérem tisztelettel, amikor nagyhírtelen mindent leszereltek „felújításra” hivatkozva , akkor is tél volt meg hideg. Így aztán önkéntelenül is újra felmerül a kérdés: megint hazudtak és sunyiztak, vagy csak simán lassúak és nemtörődömök az urak? Lehet választani.
(Több képet, nagyobb méretben az fb-oldalunkra is feltettük, itt nézhetők meg.)
dr. Kispál Tibor
***
Hogy is írta egy hete az Index? "Nehéz nem arra gondolni, hogy valakiknek szúrhatta a szemét, hogy ezen a megszentelt napon, ennek a szent országnak a székesfővárosában nincstelenek hajolnak műanyagtányérok fölé, ezért hát leszerelték a padról a deszkákat, az asztalokról az asztallapokat."