449. Testületi ülés után 5.

2015. szeptember 09. - amier

07.jpgEgy alapítvány támogatása?
A szeptember 7-i testületi ülés egyik témája egy alapítványi kérés eldöntése volt. A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány kérte Erzsébetváros Önkormányzatát, hogy egy antológia kiadását támogassa 100 ezer forinttal. Terveik szerint egy irodalmi antológiát adnának ki a gyergyószentmiklósi és a gyergyócsomafalvai szerzők munkáiból.

Elsőre azt mondja az ember, hogy nemes cél, a kért összeg önkormányzati mértékben kicsi, adjuk hát. Olvashattuk az alapítvány levelét, melyben hivatkoztak arra is, hogy nekünk testvérvárosunk Gyergyószentmiklós, így ebből a szempontból is ismerjük a helyet. Az e témáról többet tudni akaró állampolgár az önkormányzat honlapján egy perc alatt ellenőrizheti, hogy ez a város nem szerepel a testvérvárosok sorában. Ez nem tűnt fel? Nem kellett volna ellenőrizni?

utcak_terek1.jpg

Jó, akkor ki ez, mi ez az alapítvány? Ha már internet, akkor megnézzük az alapítványt, céljait, tevékenységét és a vezetőit. Az alapítvány elnöke dr. Kopp Kristóf. Ugrás a guglira. Második tételként jön az alábbi szöveg:

"2015 – Kitörés 60-35-25 Emlék- és teljesítménytúra

A fenti honlapon tényleg olvasható, februárban ezen a náci-német fasiszta emléktúrán 3 Kopp nevű személy vett részt, közöttük dr. Kopp Kristóf, mint sikeres kitörő. Persze ebből csak az látszik, hogy egy ilyen nevű embernek vannak náci érzelmei. Ez sem tűnt fel? Nem kellett volna ellenőrizni?

Az alapítványi honlapon tovább olvasva a tisztségviselőket újabb ismerős név bukkan elő, mint magyarországi tiszteletbeli kurátor: "Gulyás-Kovács Gergely, Quaestor Pénzügyi Tanácsadó RT. ÜV. ig.” 2015 kora őszén azért az elég furcsa, hogy egy alapítványnál vezető beosztásban hagynak egy tízezreket tönkretevő cég vezető beosztású képviselőjét. És ez sem tűnt fel senkinek? Nem kellett volna ellenőrizni?

Nem kérdés, hogy egy felelős önkormányzati képviselő egy ilyen előterjesztést nem támogat. Pozitív fejlemény, hogy az előterjesztő a testületi ülés elején visszavonta az előterjesztést, melyet csak üdvözölni lehet.

Dr. Kispál Tibor, önkormányzati képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr477771796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.