418. Róth Miksa emlékére

2015. június 17. - amier

Hetvenegy évvel ezelőtt, 1944. június 14-én hunyt el Róth Miksa üvegfestő. Erzsébetváros- ban a mára nemzetközileg is ismert "Róth Miksa Császári és Királyi Udvari Üvegfestő és Mozaik Művész Műintézete” helyén működik a Róth Miksa Emlékház. A Holokauszt 70. évfordulójára emlékezve Erzsébetvárosban is számos program kerül megszervezésre, ráadásul Róth Miksa születésének 150. évfordulója is erre az évre esik.

roth1.jpg

A Király utcai Nyugdíjas Klubbal együttműködve az előbbiekre való tekintettel módosító indítványban kezdeményeztem, hogy a 2015. évi költségvetésünk terhére, 10-12 alkalommal, összesen 200-250 érdeklődő erzsébetvárosi nyugdíjas részére biztosítsunk lehetőséget a Róth Miksa Emlékházban teljes körű tárlatvezetéssel egybekötött látogatásra, Dr. Fényi Tibor igazgató vezetésével. A módosító indítványt a Képviselő- testület még tavasszal egyhangú szavazással fogadta el.

dr. Kispál Tibor, önkormányzati képviselő

Róth Miksa (1865-1944) üvegfestő és mozaikművész. Számos hazai és külföldi épület belső díszítésében vett részt alkotásaival, ezek sorában is különlegesek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának címeres üvegablakai.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr537550740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.