A mi Erzsébetvárosunk

Király utca 25.

2015. április 22. - amier

Az egyemeletes, koraklasszicista lakóház 1810 körül épült, és 1820-ban már állt az akkor még földszintes lakóház utcai szárnya és az ahhoz kapcsolódó egyik udvari szárny is. Első udvarát és emeletét 1838-ban adták át, ezek Diescher József terve szerint készültek.

kiraly25-1.jpg

kiraly25-3.jpg

A műemlék épületnek ma egymásba nyíló két udvara van, a hátsó udvart körülvevő szárnyak később, a XIX. század végén épültek. A hátsó udvar kapuja jelenleg befalazva áll, az utca felőli udvarban ecetfák, gesztenyefák állnak. A játszótér felé néző házfalon meg újabb Neopaint megfestette tűzfal látható, csakhogy itt már pereg, mállik a vakolat, és ezzel együtt a megfestett kép is.

kiraly25-2.jpg

Az oldalszárnyak ablakai felett félköríves mezőkben domborművű medalionok láthatók. Kapualja boltozatos, udvarán kőkonzolos függőfolyosó. A ház utcai frontját először 1956-ban állították helyre, majd Komárik Dénes terve szerint 1959-ben az első udvar délkeleti oldalát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr897389688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása