391. Jééé, Dob utca!

2015. április 20. - amier

07.jpgÍgy az önkormányzati választás után fél évvel a választókerület újonnan megválasztott képviselője is rácsodálkozott a Dob utcai vándorkövekre, aszfaltfoltokra, romokra, és azonmód meg is írta levelét ezügyben a polginak. Választ is kapott rá a Városgazdálkodási Irodától, ezt – és saját levelét is – megosztotta a Klauzália fb-oldalán Ujvári-Kövér Mónika.

Érdemes mindkettőt elolvasni, én most ezekhez kivételesen semmit sem fűznék hozzá, bőven elég az alábbi pár komment a levélhez és a válaszhoz is, ugyanonnan.

dob20140627-1.jpg

  • kommentelő 1: Nekem ebből inkább az jön le, hogy nagyon rosszul mérték fel a várható terhelést, ne csináljanak úgy, mintha a Dob utca eddig nem is létezett volna, így nem is tudhattak a várható igénybe vételről semmit. Mindig nagy volt rajta a forgalom, nem csak most, azt is tudhatták, hogy milyen egyéb építkezések vannak a környéken, ami kicsit növelheti a Dob terhelését. Viszont ha az egészet újra kell gondolni, vizsgálgatni, tervezni és építeni, akkor azt amúgy sem garanciális javításon belül fogják csinálni. Újra lehet jó pénzért tanulmányokat készítgetni, tervekért fizetni, majd szintén jó pénzért újra csináltatni mindent, lehet költeni a közpénzt nyakló nélkül.
  • kommentelő 2: Ha nem növekedett volna a forgalom, akkor nem kéthetente menne tönkre a burkolat, hanem havonta.
  • kommentelő 3: Ez a térkő mánia, amikor még aszfaltozni sem tudunk normálisan. Dohány utcát, annak idején többszöri felszedés után fejezték végre be, jó hepe-hupásan, megtartva a ie. időkből megmaradt járdaszegéllyel. Kazinczy utca: a "dühöngő"-ben díszburkolat, de a Dohány utca Rákóczi út közötti szakaszon nincs tenyérnyi sík felület, lejt, hepehupás. De az úgy jó, ahogy van. És még valami: ha megnövekedett (?) is a forgalom, azt nem páncélos hadosztályok áthaladása okozza.
  • kommentelő 2: A Király utcában mitől ment tönkre a járda? A turistaforgalom miatt?
  • kommentelő 4: A keleti pályaudvar építése miatti forgalom növekedés? Aki ezt mondta az a környékén sem járt a Dob utcának. A keletkezett úthibák a kerületben történő építkezések során keletkeztek a nyakig megrakott építőanyag és sittszállító teherautók miatt.
  • kommentelő 5: Mindenki, aki józan ésszel gondolkodik, tudja, hogy úttestet nem burkolunk díszburkolattal – pláne nem úgy, hogy egyszerűen csak homokágyazatba fektetjük! A díszburkolat csak járófelületnek célszerű alkalmazni. Sajnos azonban az Orbán kőbányáknak is "kell" megrendelést adni...
  • kommentelő 4: A napi egy Orbánozás most sem maradhat el, de a félreértések elkerülése végett – bár inkább magyar kövekről lenne szó – ezek általában távol keleti kövek, és abból is a gyatrább minőségűek. Ápropó... A kerületi kocsmák akkor tuti Orbán borvidékeinek borából rendelnek?
  • kommentelő 6: a felmérésekért, a tervezésért biztos nem fizetett az önkormányzat senkinek, ugye? Mert ha igen, akkor azért abban illik arra is gondolni, ha egy utat az autók használnak...
  • kommentelő 1: Tanulságos lenne tudni, a tervezők, tanulmányírogatók, hatásfelmérők (ha voltak), kivitelezők milyen esetleges rokoni, baráti szálakkal kötődnek valakikhez a polgármesteri hivatalban, esetleg a hivatal alkalmazottainak van-e bármilyen üzleti érdekeltségük, akár áttételesen is, bármelyik ilyen cégben. Mert ez esetleg megmagyarázná azt, hogy a szar munka tervezőjét, kivitelezőjét, engedélyezőjét miért nem húzták eddig karóba a hivatal előtt, de legalább miért nem fizettették ki vele a trehány munka által az adófizetőknek okozott kárt (további adóforintok lehúzása) és rúgták ki már régen.

Hát kérem tisztelettel, van itt azért 1-2 jó kérdés meg észrevétel, amiket a fentiek alapján a közeljövőben majd még feltehet a polgármester úrnak a képviselő asszony. Vagy nem?

Payns

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr497384072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.