1876-ban Romeiser Ferenc vaskereskedő és neje megrendelésére épült, Diescher Albert tervezte háromemeletes eklektikus lakóház. Az első emelet kariatida figuráit Vögerl Ignác, a műlakatos munkáit Korompay Ágoston, a műasztalosi feladatokat Thék Endre cége, a mozaikokat pedig Cristofoli Vince készítette el. A ház 1934-ben Nagy Andor tulajdonába került, aki Sorg Antal terve szerint átalakíttatta a ház belső elosztását.
2009-ben lépcsőzetesen visszahúzott, teraszos ráépítés került a házra – ez a tűzfal profilján érzékelhető. Az építkezés során a főpárkányt lebontották, s azt később nem építették vissza, ezzel jelentősen rontva a homlokzat kompozícióját.