329. Nevet (2)

2014. december 15. - amier

Ebből akár még sorozat is lehet: előző része (a Ferihegyi reptérről) a Vincentblogon olvasható — A közelmúltban olvashattam Rexa Dezső: Beszélő utcák, pletykáló házak c. könyvecskéjét. Budapest jeles helytörténésze e posztumusz mű bevezető fejezetében (A Szvetenay utca) foglalja össze, milyennek is kell lennie egy közterület (az adott esetben utca) nevének:

„Az utcanév nem sekélyes jelentőségű. — Közvetlen és fő célja, hogy az utcák és terek megjelölésére szolgáljon… nincsen egyéb semmi jelentősége e fogalom értékének, mert például a Frakk utca semmivel sem kell, hogy előkelőbb legyen a Bocskor utcánál.

Az utcanév megtette kötelességét, ha félreérthetetlenül és megtévesztésmentesen jelzi az útvonalat… A név legyen minden lehető megtévesztéstől mentes.

utcanev1.jpg

De most egy kérdés: Vajon az utcanév megőrzi-e annak a családnak vagy jeles valakinek a nevét s különösen emlékét…? A megörökítés eshetőleg és igen gyakran nem örökít meg, csupán rövidebb vagy hosszabb időre csak emlékezetben tartja a nevet… ahhoz, hogy e megörökítés… az legyen, ami akar lenni… kell, hogy [a megörökített] reprezentánssá legyen, aki élete során magára vonta a köztiszteletet, becsülést, s mint ilyen az élet lefolyása alatt lett akkora osztatlan megbecsülés és tisztelet tárgya, lett a nemzet valódi nagyja, hogy semmi rendszerváltozás nem foszthatta meg az elnyert megtiszteltetéstől…

Feltétlenül szükséges, hogy a megörökített jeles kiválóság neve valóban közismert legyen. Mert a név üres hang csupán, ha nincsenek az általános emlékezésben, és az éppen nem elég, hogy az utcának azt a nevet adják, amit egy ember viselt, akit csak azóta ismer a nagyközönség nagy része a nevéről, amióta az utca jelzőtábláján kipécézték.”

Rexa fenti alapelvei máig érvényesek:

  • Az utcák elnevezésének célja azok azonosíthatóságának megkönnyítése.
  • Az utcanévvel megörökíteni kívánt személy legyen arra érdemes, és ez a vélekedés legyen konszenzusos.
  • Az utcanév ne tartalmazzon a személy azonosításához szükségesnél több információt.

A második (tartalmi jellegű) alapelvet aktuálpolitikai felhorgadásokból gyakran megsértették, és ez máig így van. Ezért aztán egyes közterületek neve gyakran változik — és ezen változtatások költségeit sosem a felbuzduló politikusok fizetik, hanem mi. Mivel pedig ezek után az új neveket is meg kell tanulnunk, jogos igényünk, hogy azok legalább az első és a harmadik alapelvnek (azaz a formálisaknak) feleljenek meg. Sokáig be is tartották őket. Ha áttanulmányozzuk az 1973-ban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gondozásában megjelentetett Utcák, terek, emberek című könyvet (Kossuth Kiadó, 214 old.), kiderül, hogy a személyekről elnevezett budapesti közterületek neve 10 (mindössze tíz!) kivétellel legfeljebb két szóból állt (plusz a közterület típusa).

A kivételeket (a „két és fél szónyi” Beck Ö. Fülöptől eltekintve) két csoportba sorolhatjuk: kettős családnevűekre és két névvel nem azonosíthatókra. A legfeljebb két szóra egyszerűsítés olyan erős igény volt, hogy a kettős családnév mellől az esetek felében elhagyták a keresztnevet (pl. Ilosvai Selymes utca, Liezen-Mayer sétány, Joliot Curie tér), egyszer pedig meghagyták ugyan az egyedi hangzású keresztnevet, de levágták a családnév elejét: így lett Kölcsei-Kende Kanuth nevéből Kende Kanuth utca. A két névvel nem kellően azonosított, mert túl köznapi nevű hírességeket nemesi előnevükkel (Felsőbüki Nagy Pál) vagy második keresztnevükkel (pl. Varga Gyula András) azonosították, esetleg tisztségük megnevezésével (Nagy Lajos király, Kiss János altábornagy).

A tisztség, foglalkozás esetenként az utcanév név második szavaként is szerepelhetett — leginkább akkor, amikor a jeles személyiségnek nincs második neve — ilyenek a királyok, vezérek. Amikor van második név (még ha ragadványnév is), a „király” titulus kötelezően elkopik: Róbert Károly körút, Könyves Kálmán körút. (Nagy Lajos problémája más jellegű, azt az imént tárgyaltuk). Hasonképpen, ha egy személy szent — Szent István, Szent Gellért, Szent László — e tény névbe vétele fontosabb titulusáénál. Két, kivételes esetben (Kálló esperes, Pettermann bíró) a tisztség a közrendű személy keresztnevét is helyettesíthette — együtt azonban sosem fordultak elő.

A múlt idő használatának értelme ehelyütt az, hogy a Fidesz hatalomra kerülve kultúránknak ezt az elemét is lerombolta, és — mint látni fogjuk — nyalizással, szolgalelkűséggel váltotta föl.

mindszenty_pokorni1.jpg

Pokorni Zoltánt, aki önmagát a Fidesz „kultúrpolitikusának” aposztrofálja, 2006. október 1-én választották a XII. kerület polgármesterévé (azóta is ő az). Kevesebb mint egy év múlva teret neveztek el Mindszenty Józsefről, akinél megosztóbb, akinél divergensebb megítélésű politikus kevés volt a magyar történelemben. Jellemző módon névadó beszédében Pokorni éppen ezt a tulajdonságát emelte ki, hangsúlyozva, hogy Mindszenty „nem akarta elfogadni az egyház társadalmi szerepétől való megfosztását”. Ahelyett, hogy ehelyütt a „való megfosztás” nyelvtani baromságán elmélkednék, inkább leírom a poént: az addig névtelen közterület neve „Mindszenty József bíboros tér” lett (három szó, a fentiek értelmében tiltott szókapcsolat). Az elnyaloncosodásra, mint a Fidesz szervezeti kultúrájának központi elemére roppant jellemző módon az eseményről beszámoló kerületi újság a „bíboros” szót nagybetűvel írta, Szederkényi Károly esperes, a „Farkasréti Mindenszentek Plébániatemplom” plébánosa pedig arról talált értekezni, hogy [Mindszenty] „személye a nemzetnek eszményképet ad, példát mutat arról, hogy a hitet, a meggyőződést csakis következetesen lehet képviselni. Azzal, hogy teret nevezünk el róla, sziklahitét próbáljuk benne csodálni” — stb. Állítólag ezek a szavak jöttek ki a száján, bizony.

Azóta tudjuk, hogy lehet ezt fokozni is. A 4-es metró (ki tudja, miért?) az Erkel színháznál is megáll (jellemző módon azt se „Erkel Ferenc zeneszerző színháznak” hívják, de ezt most hagyjuk). Ennek a területnek volt neve: Köztársaság térnek hívták. Tekintélyuralmi rendszerünk azonban a „köztársaság szót” nemcsak az ország nevéből iktatta ki, de még az emlékét is megpróbálja eltörölni, így hát ezt is átkeresztelték: lett belőle „II. János Pál pápa tér” (négy szó, rekord!).

kocsis_kozter.jpg

Ez a nevekben is kifejeződő rang- és címkórság a fővárosnak azon a belső részén tombol, ahol minden utca- és térnév hosszú-hosszú ideje és konszenzussal „védett”, azaz változtathatatlan volt. Olyannyira, hogy amikor Rejtő Jenőről neveztük el szülőházának utcácskáját, csak a Szövetség utca vége kaphatta egyik legnagyobb írónk nevét — nagyobbik részét eredeti nevén kellett hagynunk.

A többé-kevésbé konszenzuális demokráciát Magyarországon a többségi jellegű váltotta fel. Ez a hihetetlenül kulturálatlan és műveletlen suttyókból verbuvált többség felrúg minden, korábban közösen elfogadott szabályt a nyelvtantól és a helyesírástól a választójogig. Most a „védett nevű” utcák „ideologikus átnevezésénél” tartunk, mert erre még a lenyúláson kívül semmihez sem értő nyikhajok is képesek. De biztosak lehettek benne: életünk egyre újabb és újabb elemeit alakítják át annak érdekében, hogy tekintélytisztelőbbekké tegyenek, állampolgárból alattvalóvá silányítsanak minket (ők már régen azok). Kerül, amibe kerül — és akkor szót se ejtettünk az olyan „szimbolikus” gesztusokról, mint Budapest zászlajának megváltoztatása stb. stb.

Az igazi baj, hogy amikor az önmagát demokratikusnak nevező ellenzék volt hatalmon, pont ezeket a dolgokat próbálta (pl. országgyűlési határozat a „kormány” szó nagybetűvel írásáról), csak kevésbé látványosan, kevésbé ügyesen és ezért kevésbé hatásosan.

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr126985381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.