324. Egy őszi nap a városban

2014. december 08. - amier

04.jpgÚgy adódott, hogy el kellett mennem az Egressy útról a Soroksárira. Kisétáltam a Hungáriára, és felszálltam — a villamospótló buszra. A Külső körutat ugyanis „magyarosan” újították fel. Ez annyit tesz, hogy a nyár elején kijelöltek két rövidebb szakaszt. Azokkal „viszonylag gyorsan”, mintegy egy hónap alatt elkészültek, és utána a körút egy teljes hétig járható volt — utoljára a szezonban.

Ezután lezárták az egészet, és elkezdték számolatlanul költeni a pénzünket. A két végét már nagyjából iskolaszezonra megcsinálták, a közepét azonban csak november végére. Tehát, ha valaki végig akart utazni rajta, kétszer át kellett szállnia — nekem, aki a tárgynapon a közepéről indultam, csak egyszer.

Megérkeztem a MüPá-hoz, és a hosszú-hosszú rámpán lesétáltam a híd feljárója alatti keresztfolyosóra. Ezek a rámpák elvileg azért jók, mert a bevásárló- vagy gyerekkocsit is húzhatja-tolhatja rajtuk az ember. De hogy ennek ne örüljön túlságosan, ezt a bizonyos keresztfolyosót lépcső köti össze a járdaszinttel a felüljáró oldalában. Miért? Csak. Hely volna bőven…

oszi_nap1.jpg

Az építtetők és üzemeltetők persze nem csak a kisgyerekesekkel igyekszenek kitolni, hanem lehetőleg mindenkivel, akivel lehet. A legkönnyebben a biciklistákkal lehet, és a lehetőséget ki is használják maradéktalanul: a körúton végigvezető kerékpárutat a hídfeljáró előtt lekényszerítik a Soroksári út szintjére, és ott átviszik négy(!) forgalmi lámpán pusztán azért, hogy utána egy rámpán vissza kelljen kapaszkodni a hídra. Ez a feljáró van olyan meredek, hogy a Pesten egyébként jól használható kontrás, egysebességes biciklit úgy kelljen feltolni rajta, ha nem kapjuk el nagyon jó lendülettel az éles kanyart — de azért akkor is nagyon kényelmetlen, ha ez sikerül.

Minél rosszabb, annál jobb?

A közlekedési rémtörténet hazafelé teljesedett ki, amikor át kellett (volna) szállnom az Erzsébet királyné úti aluljárónál valamire, ami ezen az úton végigment volna… de nem. Ez a történet kísértetiesen emlékeztet az előzőre: a kereszteződést nyár elején lezárták, „felújítás” után átadták, majd villámgyorsan ismét lezárták, immár az egész útvonal átépítése érdekében. Közben persze feldúlták a Nagy Lajos király útját is: a főváros hosszú évek óta gondosan ügyel, hogy egyszerre újítsa fel az alternatív, azaz egymást többé- kevésbé kiváltani képes útvonalakat (esetünkben a Külső körutat és a Nagy Lajost).

Szeretném, ha senki nem ringatná magát abba a tévhitbe, hogy itt valami gondatlanságról, véletlen egybeesésről van szó. Éppen ellenkezőleg: a főváros hosszú-hosszú évek óta a gépkocsiforgalom csökkentésére törekszik — és ennek eszközeként pénzünket nem kímélve az egyéb módokon közlekedők (főleg az autósok, kevésbé galádul a biciklisták) helyzetét rontja. A körút és az Erzsébet királyné átépítésének lényege is az volt, hogy mindenhol elvettek egy-egy sávot a forgalomtól. Nem tudom, ésszel felfogható-e: elköltötték a tömérdek pénzt azért, hogy az utak járhatóságát rontsák. Ha netán valakinek kétségei lennének, miért szakadunk le mind jobban a világ boldogabb országaitól, hát ezért: mind többet vesznek el megtermelt javainkból, és azt kártékony beruházásokra költik. Ez az ún. negatív hozzáadott érték valójában „elvett érték”. Duplán elvett: egyrészt oda kell adjuk nekik a pénzt, másrészt csökken városunk értéke.

oszi_nap3.jpg

A szándékosságot napnál fényesebben mutatja az, amit a kereszteződésekkel műveltek: villámgyorsan beszűkítették, majd a munkák legvégéig úgy is hagyták őket. Nem legelőször, a leggyorsabban csinálták meg, hanem utoljára hagyták, maximális kellemetlenséget okozva mindenkinek. Típusosan ilyen volt a Thököly út és a Hungária sarka. Az Erzsébet királyné és a Nagy Lajos sarkát háromszor dúlták fel (egymást követve, szünet nélkül) a különféle „műveletek érdekében”. Szervesen illeszkedik mindehhez a Nagykörút lámpáinak „piros hullámra” átprogramozása, a kizárólag a forgalom lassítását szolgáló lámpák kihelyezése és megannyi más disznóság.

Pareto-optimális megoszlás

A „Minél rosszabb, annál jobb” koncepciója több szempontból is alapvetően téves. Először is azért, mert a főváros úthálózatának áteresztő képessége eleve elégtelen. Az emberek nem passzióból autókáznak az utakon, hanem el kell jutniuk valahonnan valahová, és ahhoz közlekedniük kell. Az utak kapacitásának csökkentése kizárólag negatív eredményekkel jár: növeli a zsúfoltságot, a dugókat és a légszennyezést. Ettől aztán ingerültebb lesz mindenki… ki-ki folytathatja a továbbgyűrűző hatásokat, amíg jólesik.

Másodszor is, az autósoknak csak kis része terelhető át a tömegközlekedésbe, főként annak állapota miatt. Azok, akiknek pl. öltönyben-kosztümben kell munkába járniuk, kétszer is meggondolják, egyáltalán felszálljanak-e egy ilyen járműre. Kisgyerekes szülőknek leg- alábbis csúcsforgalomban ugyancsak ellenjavallt. (Én e két csoport egyikébe se tartozom, viszont iszonyatosan zavar, amikor kezükben maroktelefont szorongató emberek a fülembe kurjongatják lexemélyesebb magánügyeiket — és van még zavaró tényező doszt.)

Harmadszor, nem igaz, hogy az autójukat/biciklijüket otthon hagyni hajlandókat a buszok, villamosok el tudnák vinni — mert hát nem. A most beszűkített útvonalakon csúcsforga- lomban már eddig is gyakran közelharcok kellett vívni a felszállásért — azóta rendszeresen eleresztem az 5-ös buszt, és megyek nagy kerülővel.

Mert hát az átterelés, ha korlátozottan is, de működik. Van a közlekedőknek egy olyan, mobilis csoportja, amely (tudva-tudatlanul) mérlegeli a lehetőségeket, és közülük a legkevésbé kellemetlent választja. Közgazdászok egy úgy mondhatnák, hogy az utazóközönség megoszlása a különböző módok között Pareto-optimális (bár esetünkben a határhaszon helyett a „határkár” fogalma indokoltabb lenne). Ha a közlekedők egy csoportjának helyzetét rontjuk, akkor onnan eláramlanak az emberek más módok felé, azaz egyszerre rontjuk minden csoport feltételeit — ez van most. Épp így igaz azonban az is, hogy ha javítanánk valamely csoport feltételeit, akkor odaáramlanának a mobilisak, és ezzel mindenki helyzete javulna — ez azonban az álmok birodalma; ilyen csak a világ boldogabbik felén van — de hiszen éppen ettől boldogabbak ott.

Amíg a főváros nem a tömegközlekedést fejleszti versenyképes szintre, hanem az autósok (stb.) helyzetét rontja, mindenkinek csak egyre rosszabb lesz. És még nagyon drága is: a másodlagos cél ugyanis — amint ezt mindenki tudja — a „baráti” vállalkozók helyzetbe hozása. Az utakat ugyanis sokkal olcsóbban és egyúttal látványosabban is autózhatat- lanokká tehetnék: ehhez teljesen elég volna, ha keresztben falakat húznának fel rajtuk — csak hát abban kevesebb a pénz. A tőlünk elvett érték.

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr486967773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.