304. Segítünk konzultálni

2014. október 31. - amier

Önnek 1 új üzenete érkezett

"Nem vagyunk kommunisták, a néppel együtt akarunk kormányozni." – mondta ma reggel az állami rádióban Orbán Viktor, és visszavonta az internetadót, merthogy azt nem lehet bevezetni.. Aztán hozzátette: mármint ebben a formájában. Így aztán mi bizony gyanakszunk. Nagyon. Főleg, hogy a miniszterelnök úr ismét konzultálna a nemzettel.

netado_hetker3.jpg

Ezt megelőzően – két tüntetés után – kissé megkésve a kormány is kíváncsi volt, mit gondolnak az emberek a netadóról. Mint arról – többek között – a HVG is beszámolt, egy telefonos közvélemény- kutatás során többektől azt kérdezték, hogy mi a véleményük az aktuális politikai helyzet- ről, illetve az internetadóról, és az az elleni tiltakozásokról, az adó maximalizálásáról. Segítünk. Itt egy vélemény a Klauzál téri Fidesz iroda és pártszékház falán. Ha már mindenáron konzultálni akarnak velünk...

***

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Fidesz nethuszárjára, Deutsch Tamásra (@dajcstomi) bízták az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseit és az egyeztetések lebonyolítását. Fasza!

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr636852305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.