303. Halló! Van ott valaki?

2014. október 30. - amier

08.jpgNos, ma csütörtök és Alfonz névnapja van. A kósza kerületi hírek szerint hétfőn meg alakuló testületi ülés volt. Ja, az önkormányzatban. Ugyan mindez csak szóbeszédből tudható, merthogy erről valahogy az új képvi- selőtestületbe most bejutott 7 ellenzéki, összefogásos önkormányzati képviselő egyikének sem sikerült tájékoztatni a jónépet, de sebaj, majd biztos később, részletesen. Mi izgatottan várjuk a beszámolókat.

De addig is, amíg valaki ír ide egykét sort minderről, nézzük meg most így együtt az önkormányzat honlapján, hogy kiből mi lett. (Kispál Tibornak meg gratulálunk Szociális és egészségügyi tanácsnoki kinevezéséhez.)

onkori1.jpg

Polgármester:

  • Vattamány Zsolt

Alpolgármesterek:

  • Dr. Bajkai István
  • Hutiray Gyula
  • Dr. Vető Marietta

Bizottság / tanácsnok: (forrás az önkormányzat honlapja)

És akkor ejtsünk pár szót az új tagokról is. Németh Gábor János az Asbóth utcában lakik, junior világbajnoki döntős vívó volt. Ujvári-Kövér Mónika közgazdaságtant tanult, parlamenti szakértőként környezetvédelmi és energetikai ügyekkel foglalkozik. Veres Zoltán Pécsett végzett jogi szakokleveles közgazdászként, de a Műszaki Főiskolára is járt, szeret sportolni, túrázni. Hutiray Gyula hobbija az olvasás, szeret színházba és moziba járni, régebben főpolgármester-helyettes volt. Nagy Andrea tősgyökeres erzsébetvárosi, húsz éve foglalkozik társasházakkal alkalmazottként és önkormányzati referensként. Sólyom Bence a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végez ebben a tanévben történelem szakon, kerületi frakciótitkár. Dr. Bajkai István az ERVA embere volt, és Fidesz-alapító. Devosa Gábor bölcsész végzettségű, három ciklus óta képvise- lő. Szücs Balázs református lelkész, pár-, családterápiás- és önismereti szakember, jelenleg teológiai doktori dolgozata védésére készül. (ittlakunk.hu)

***

Egyúttal érdekes lenne például azt is megtudni, hogy miképpen lehetséges, hogy valaki a saját bizottsági elnöki helyéről szavazva, lelkesen tartózkodás gombot nyom. Nem akart bizottsági elnök lenni? Csak kérdem…

Ja, és még valami: legalább volt gitározás, esetleg együtt éneklés  az alakuló ülésen?

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr46848843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.