287. Vattamány HÖK-öse

2014. október 06. - amier

05.jpgSzűk egy héttel az önkormányzati választás előtt rendesen besűrűsödtek az események. A rózsák közt pappal guggoló, vagy a szüretelő Vattamány is roppant érdekes tud lenni, de a hallgatói önkormányzatok (HÖK) körüli vihar sem semmi. Pénteken ugyanis bejelentették, hogy az ELTE azon két karán, melyeknek a HÖK által szervezett gólyatáboraiban szexuális erőszak történt, kollektíven lemond a kari HÖK-elnökség.

Hogy miképp jön ez ide? Hát úgy, hogy az Együtt-PM ezzel kapcsolatos közleményében arról ír, hogy a tavalyi ÁJK-s gólyatáborban történt erőszak idején a HÖK-öt vezető Bubla Áron most éppen Vattamány Zsolt polgármester kampányában dolgozik. (Azért így már érthető, hogy miképpen kerülhetett annyi egyetemista a Zsolti kampányába...)

fidesz1.jpg

Bubla neve akkor vált országosan ismertté, amikor korrupciós ügyek miatt megbukott, és egy szexuális bűncselekmény eltussolásával kapcsolatban is felmerült a neve. Az eset – mint az Index írja – még 2013-ban történt, és nemrégiben hozta nyilvánosságra maga az áldozat. A hírek szerint Bubla Áron a bűncselekmény eltussolásában tevékenyen részt vett, ám most Vattamány Zsolt önkénteseinek koordinációs feladatait látja el. Merthogy nem csak eltussolni, hanem koordinálni is nagyon tud.

Mindehhez csak "gratulálni" tudok Vattamány úr! Semper graculus assidet graculo!

Csak épp azt nem értem, hogy ezek – és most nem csak a HÖK-ösökre gondolok – miért nem tudnak elegánsan távozni? Még szerencse, hogy már csak pár nap maradt október 12-éig…

***

Nem Bubla az egyetlen HÖK-vezető, aki az ELTE-s botrányokat maga mögött hagyva végül a VII. kerületi politikában kötött ki, az ELTE bölcsészkarát tavaly megrázó gólyalista-botrány után a karról távozó Stummer János például a Jobbik erzsébetvárosi polgármester-jelöltje lett.

Payns

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr66765273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.