Tudom, tudom, már mindenki halálosan unja a Dob utcai rémtörténetet, és istenuccse nem írok egy jó darabig a tegnap is megénekelt, felújított és többször is átadott utcáról (mondjuk legalább két hétig), ha valaki tudja a választ az alábbi – tényleg hülyének tűnő –, de bennem már régóta motoszkáló kérdésre. Kérem tisztelettel: mi ez a világosabb csík srévizavé átmenően a Dob utcán?
(A Dob utca 3-tól indul, átmegy járdán, úttesten mindenen, és eltűnik a Dob utca 4. szám melletti terasznál.)
Beépítve a burkolatba, csak úgy ott van, és képtelen vagyok rájönni, hogy mi a franc ez. Miért van ott? Vagy mi a funkciója? Vagy lehet, hogy valamilyen koncepció húzódik meg a háttérben? Mert ugye, ha koncepció, akkor jó…
Aprópó, a koncepció! Erről jut eszembe egy réges-régi történet, a „szépemlékű” Mikola Istvánról. Naszóval, a jó Mikola… Nem tudom, hányan emlékeznek még rá, Gógl Árpád bukása után elég szép karriert futott be (egy darabig), például 2001-ben ő lett az egészségügyi miniszter. Ennél izgalmasabb volt, hogy ezt megelőzően a budapesti Szent László Kórház főigazgatója volt (1990-95), ahol pikkpakkra többszáz millió forintnyi adósságot halmozott föl. (Néhányan még a mai napig is csodálkoznak, hogy ottani ténykedését bármiféle felelősségrevonás nélkül megúszhatta…)
De visszatérve az eredeti történethez: Egy ízben elszaporodtak a kórházban a macskák, és Mikola a gazdasági igazgatóra bízta a helyzet kezelését. A gazdasági főnök persze azonnal cselekedett: felfogadott három idősebb egyént, akik néhány nap leforgása alatt lerendezték az ügyet (méreg, nyakkitekerés, egyebek). "Elintéztük a macskákat" - jelentette a gazdasági igazgató Mikolának. Ez mit jelent, kérdezte a főigazgató. A gazdaságis vázolta, hogy ez mit jelent. Mikola ekkor éktelen haragra gerjedt, és kiabálni kezdett, hogy zengett belé az épületszárny: "Egy ügyet nem lehet csak úgy elintézni, nekem koncepció kell, érti? Kon-cep-ci-ó!"