Ez most már – azon kívül, hogy szánalmas is – most már tényleg röhejes! Június vége felé írtunk a sokadszorra is átadott, kijavított, garanciális, most már tuti hogy jó lesz Dob utcai kőfeljövetelről. Akkor kint is volt a „figyu, most itt baromira dolgozunk ám” tábla, majd eltűnt. Gondoltam, javítás után beszedték, örömmámor, végre tábla- és kátyúmentes a Dob utca eleje, éljen, éljen hurrá!
2014.06.28.
Aztán ma közelebb mentem. Nem kellett volna. A szokott helyen, a Dob utca 6. szám előtt a díszkövek töredezettek, szélük lepattogzódva, és – mit ád isten?! – eléggé el nem ítélhető módon megint csak elindultak a szélrózsa minden irányába.
2014.07.13.
Hogy ennyi próbálkozás és idő után nem lehet egy csatornafedél környékét rendesen leburkolni, ezt már tényleg nem hiszem el! Mi a szart csináltak itt két hete?!
Gergely József július 9-i posztjában szintén feltett egy-két kérdést. Például, hogy ennyi idő alatt hogyan lett megint ilyen töredezett a burkolat? Erről is a nagy forgalom tehet? Ha igen, miért ugyanúgy csinálták meg az utat, mint elsőre (másodikra, sokadikra)? És mindezt még hányszor fogják megismételni?
Tényleg: hányszor?