Boldog születésnapot, Hunvald György! - írja az Index...
Ha találkozik ma a Wesselényi utca környékén Erzsébetváros korábbi polgármesterével, mindenképpen húzgálja meg a fülét, ugyanis ma 49 éves, gratulálunk!
A politikus, de talán már inkább korábbi politikus feje felett lassan elcsitulnak a hullámok. Múlt héten a Kúria egy évre enyhítette a börtönbüntetését, amelyet már korábban leült. Valamint két évre eltiltották a közügyektől, ezért nem indulhat az őszi önkormányzati választáson. Hunvald ezután bejelentette, hogy nem indul Erzsébetváros polgármesteri posztjáért, és lemondott az MSZP VII. kerületi elnöki posztjáról, hogy ne legyen terhére a társadalmi nyitást végrehajtó szocialista pártnak. (Index, Fábián Tamás)