És akkor most kicsit részletesebben az egynehány poszttal korábban a Múltidézőben megénekelt Hadik-Barkóczy házról, az egykori Károly körút erzsébetvárosi oldalának – mára eltűnt –, legimpozánsabb házáról. Azaz, a körút VII. kerületi oldalának a Dob utca és a Király utca között húzódó szakaszának egy részéről lesz most szó, ahol a régi házak közül sajnos már egy sem áll. A témát már sokan megénekelték, most mi is...
A Károly krt. 9. szám alatt – háztömb közepén – magasodott a Czigler Győző által terve- zett Hadik-Barkóczy ház. A hatalmas épület körúti frontja egy 3 emeletes, 1870-es Knabe Ignác építette ház helyére épült. Az új ház egészen a Károly körúttal párhuzamos Rumbach Sebestyén utcáig húzódó – a zsinagógához vezető, annak megközelítését jól szolgáló – háromudvaros, 125 métert átfogó átjáróháznak lett a kiindulópontja. (Az 1871/72-ben elkészült Rumbach Sebestyén utca 10. szám a másik végpont).
Czigler még 1894-ben tervezte, a Hadik Endre hitbizománya számára 1896-ban épített fel a Károly körúti bérházat, ahol a magánutca gondolatát elsőként próbálta megvalósítani, teres udvarokkal, zárt lépcsőházakkal és a függőfolyosók mellőzésével, az udvari homlok- zat utcaszerű kiképzésével. Elsődleges célja az épületben az udvari lakások utcaiakkal egyenértékűvé tétele volt. Terve csak részben sikerülhetett, a hatalmas telek Rumbach utca felőli végének átépítésére nem volt lehetőség.
A négyemeletes bérház körút felőli palotaszerű épületét1979 körül bontották le, a helyén 1980-ban egy új lakó- és irodaház épült.
***
Czigler Győző (1850-1905) - építész, műegyetemi tanár. A stilisztikában mutatkozó konzervativizmusa mellett a műszaki megoldások terén a legmodernebb eszmék követője volt. A budapesti szűk szíjtelkek sűrű városszövetének fellazítására több kísérletet tett. Először – csak félsikerrel – a Hadik-Barkóczy-házzal, de másodjára, 1900-ban a Gozsdu udvar terveivel már sikeres koncepciót dolgozott ki a nehéz feladat megoldására. A Károly körúti terveiben még preferált sorházszerű kiképzéssel szakítva, önálló pavilonok kialakí- tásával oldotta meg a feladatot. Mindkét épület mérnöki szempontból úttörő alkotás.
BBP