Még május elején kilátogattunk a majdnem kész Almássy térre, akkor meg nem lehetett tudni, hogy mikor lesz az átadás. Most már ezt is tudjuk, a megújult Almássy teret – többszöri csúszás után – május 17-én, most szombaton adják át egy önkormányzat szervezte családi nap keretében. A programok ingyenesek, és mindenkit várnak, Gáspárlacistól, mindenestől.
Remélhetőleg addig az Yvette ciklon is elvonul valahová máshova, bár a környező orszá- gokban sem igazán rózsás a helyzet. Már úgy értve, időjárásilag.
Ugyanezen a napon 16 órától civilek demonstrálnak a Városligetben (Fogadj örökbe egy fát!). A demonstrációt a Múzeum Negyed projekt Zugló szempontjából legkritikusabb pontjánál, a futókör és a kispályás focipályák helyére tervezett ún. Új Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum helyén tartják. A tervezett múzeumépület az elfogadásra szánt szabályo- zás szerint akár 46.000 négyzetméteres (a Dunapláza mérete) és 40 méter magas (13 emelet!!!) lehet. Arról nem szól a fáma, hogy itt fellép-e Gáspár Laci, annyit azonban tudunk, hogy Vattamány Zsolt nem osztja a Ligettel kapcsolatos aggodalmakat. (Ami - mint már többször is megállapítottuk - nem nyugtat meg senkit se.)
***
Az Almássy tér „újratervezésére” a Platinium Group Kft.-t kérte fel az önkormányzat. A négy bemutatott tervváltozat közül a D jelű lett a győztes. Minderre bruttó 180 millió forintot irányzott elő az önkormányzat (tényleg, végül is mennyibe került?), a munkálatok elméletileg tavaly nyáron kezdődtek. Az eredeti tervek szerint legkésőbb novemberre át kellett volna adni a teret, ez csúszott át most május közepére. Ami, ha elnézzük a Madách teret, nem is olyan sok...