A csodát csodára halmozó jelenből térjünk most vissza még egy pillanatra a megrázó múltba a hetven éves emlékezet és a gyilkolásokba torkolló deportálásokat "idegenrendészeti eljárásnak” minősítő kijelentés okán. Hétfő óta látogatható az interneten a "CSILLAGOS HÁZAK 1944-2014" archívum, amely Budapest történetének egy hetven évvel ezelőtti dicstelen fejezetét igyekszik feltárni.
Hogy mik is voltak ezek a "csillagos házak"? Miután a magyar zsidókat 1944-ben sárga csillag viselésére kötelezték, a budapestieknek Dávid-csillaggal megjelölt házakba kellett költözniük. Rengeteg ilyen volt, hiszen az 1941-es népszámlálás szerint a főváros lakóinak majdnem egynegyede számított zsidónak. Gondoltam, megnézem az adatbázisban, hogy az idén centenáriumát ünneplő 11 erzsébetvárosi ház között találni-e ilyen „csillagos házat”. Alaposan meglepődtem: a felsorolt épültek közül csak kettő – Marek József utca 4., Nefelejcs utca 38. – nem volt köztük. A többi igen. Kerületünkben – ha jól számoltam – 475 „csillagos ház” volt. Igen, négyszázhetvenöt...
És akkor a végére ajánlom mindenki figyelmébe Mink András történész írását a deportálásokhoz vezető folyamatról, és egy kísérletről, amely megannyi szemforgató és hazug esemény közepette valóban elősegítheti a kollektív emlékezést.
BBP