A mi Erzsébetvárosunk

35. Bulinegyed és a vécék

2013. november 25. - amier

07.jpgÉs akkor most a rezsicsökkentés közben térjünk vissza egy pillanatra a BBC World News által is megfilmesített úgynevezett bulinegyed témához… Az elmúlt héten kovácsoltvas kerítést húztak fel a Király utcai Szent Teréz plébánia és a két szomszédos iskola köré – adta hírül egy Facebookra feltöltött fotóval a Kettős Mérce blog. Ők azt feltételezték, hogy a templom falainál üldögélő két hajléktalant szeretné így távol tartani a plébánia.

Az Index megkeresésére viszont a plébánia vezetője azt mondta, nem a hajléktalanok távoltartása volt a cél. Szavai szerint a templom körüli részt elsősorban azért kellett elkeríteni, mert a környékbeli szórakozónegyedből érkezők rendszeresen ott könnyítettek magukon. Egy-egy forgalmasabb éjjelen akár 50-60 ember is a plébánia falánál végezte dolgát, vizeletük reggelre sokszor befolyt a templomba és ott tócsákban gyűlt össze.

kiraly_templom.jpg

Azon persze lehet vitatkozni, hogy az elkerítés-e az egyetlen elfogadható megoldás, de ha már szóba került a bulinegyed – melynek pozitív hatásait Vattamány Zsolt többször is hangsúlyozta – tegyük már fel a kérdést: mennyi nyilvános WC működik jelenleg – akár éjjel is – az erzsébetvárosi szórakozónegyedben?

(U. i.: Persze, persze, tudom, hogy az itt lakóknak ezzel az egésszel kapcsolatban nem ez a legnagyobb problémája, de akkor is...)

Gergely József

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr865656991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása