Egy izgalmas és a kerületben élők számára rendkívül fontos résszel folytatjuk a sorozatunkat. A társasházak felújításáról, támogatásáról lesz szó. Ez ugye az a problémakör, ami mindenkit érint, aki itt lakik, hiszen egy épület felújítása sok költséggel jár. Hosszú-hosszú évekig gyűjtögetnek a lakók, hogy valamit rendbe hozzanak a házon, a tulajdonukon.
Mivel az Önkormányzat a kerületi házak túlnyomó többségében, már csak néhány százalék tulajdonnal rendelkezik így ez a feladat a magántulajdonosokra hárul.
Mit mondott beiktatásakor Vattamány Zsolt?
„Külső források bevonásával és a pályázati rendszer átalakításával növelni fogjuk az önkormányzati támogatással felújított társasházak számát…’’
A következőkben látni fogjuk, hogy az átalakítás annyira "jól” sikerült, hogy a 2013. évi társasház felújítási támogatás az évi költségvetés szerint 45 millió forintra sikeredett. Ráadásul ez csak visszatérítendő kölcsönt jelent. Természetesen itt egy hosszabb folyamatot kell ismernünk, mert csak így juthatunk el a mai helyzet értékeléséhez. Egy 2000. évi (ne feledjük: ez 13 éve volt!) beszámoló szerint az akkori vezetés azt jelentette be, hogy az 1999. évi 50 milliós társasházi felújítási támogatást sikerült a 2000. évben 70 millió forintra emelni.
Most akkor mi van? Visszafejlődtünk a múlt évezred utolsó évének szintjére?
Erzsébetváros rosszabbul teljesít?
Még érdekesebb a kép, ha összehasonlítjuk a Vattamány Zsolt polgármester 2010-től kezdődő időszakát az "elmúlt nyolc évvel”!
A pontos összehasonlítás kedvéért minden olyan költségvetési sort összeadunk, ami önkormányzati támogatás formájában egy társasház lakóját, mint tulajdonost segíti a közvetlen lakókörnyezetének komfortossá tételében. A segítség azt jelenti, hogy az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást ad a lakóháznak és ezzel pénzt hagy az ott lakó család pénztárcájában, vagy kölcsönt ad kamat nélkül és így mentesíti a hirtelen nagy és váratlan kiadástól.
Minél több vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatást ad az önkormányzat, annál inkább fontosabbnak tartja a kerület szépítését és az ott lakók komfortját és ezzel magát a választópolgárt.
Nézzük a számokat, elég beszédesek...
„Elmúlt nyolc év”:
Év |
Vissza nem térítendő támogatás |
Visszatérítendő támogatás |
Önkormányzati épületek felújítása |
2005. |
263 millió Ft |
- |
- |
2006. |
116 millió Ft |
170 millió Ft |
- |
2007. |
325 millió Ft |
120 millió Ft |
- |
2008. |
296 millió Ft |
120 millió Ft |
204 millió Ft |
2009. |
978 millió Ft |
80 millió Ft |
80 millió Ft |
Ehhez képest nézzük meg a 2010-ben győztes Vattamány-féle vezetés számait:
Év |
Vissza nem térítendő támogatás |
Visszatérítendő támogatás |
Önkormányzati épületek felújítása |
2011. |
40 millió Ft |
80 millió Ft |
- |
2012. |
- |
95 millió Ft |
- |
2013. |
- |
120 millió Ft |
- |
Emlékeztetőül, mit is mondott három éve a polgármester?
„ …növelni fogjuk az önkormányzati támogatással felújított társasházak számát…”
Nehéz elhinni, hogy a támogatási összeg jelentős csökkenése a támogatott házak számának a növekedését eredményezné. Biztosak vagyunk abban, hogy a jelenlegi városvezetés mindent meg fog tenni, hogy vitatkozzon ezekkel a számokkal és megpróbálja majd azokat kozmetikázni.
Nem fog menni. A kerületben élők, a kerületi házak közös képviselői pontosan tudják, hogy ezek a számok sajnos igazak. Látják, érzik és tapasztalják, hogy az elmúlt 3 év mekkora megtorpanást jelentett Erzsébetváros életében és fejlődésében.
A városvezetés bizonyítványába társasházi támogatás tárgyban egyest adunk!
Erzsébetváros (sajnos!) rosszabbul teljesít!
Rövidesen folytatjuk…
Payns