A mi Erzsébetvárosunk

7. Polgármesteri beszéd 2.

2013. szeptember 23. - amier

03.jpgEgy izgalmas és a kerületben élők számára rendkívül fontos résszel folytatjuk a sorozatunkat. A társasházak felújításáról, támogatásáról lesz szó. Ez ugye az a problémakör, ami mindenkit érint, aki itt lakik, hiszen egy épület felújítása sok költséggel jár. Hosszú-hosszú évekig gyűjtögetnek a lakók, hogy valamit rendbe hozzanak a házon, a tulajdonukon.

Mivel az Önkormányzat a kerületi házak túlnyomó többségében, már csak néhány százalék tulajdonnal rendelkezik így ez a feladat a magántulajdonosokra hárul.

Mit mondott beiktatásakor Vattamány Zsolt?

„Külső források bevonásával és a pályázati rendszer átalakításával növelni fogjuk az önkormányzati támogatással felújított társasházak számát…’’

vattamany2.jpg

A következőkben látni fogjuk, hogy az átalakítás annyira "jól” sikerült, hogy a 2013. évi társasház felújítási támogatás az évi költségvetés szerint 45 millió forintra sikeredett. Ráadásul ez csak visszatérítendő kölcsönt jelent. Természetesen itt egy hosszabb folyamatot kell ismernünk, mert csak így juthatunk el a mai helyzet értékeléséhez. Egy 2000. évi (ne feledjük: ez 13 éve volt!) beszámoló szerint az akkori vezetés azt jelentette be, hogy az 1999. évi 50 milliós társasházi felújítási támogatást sikerült a 2000. évben 70 millió forintra emelni.

Most akkor mi van? Visszafejlődtünk a múlt évezred utolsó évének szintjére?

Erzsébetváros rosszabbul teljesít?

Még érdekesebb a kép, ha összehasonlítjuk a Vattamány Zsolt polgármester 2010-től kezdődő időszakát az "elmúlt nyolc évvel”!

A pontos összehasonlítás kedvéért minden olyan költségvetési sort összeadunk, ami önkormányzati támogatás formájában egy társasház lakóját, mint tulajdonost segíti a közvetlen lakókörnyezetének komfortossá tételében. A segítség azt jelenti, hogy az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást ad a lakóháznak és ezzel pénzt hagy az ott lakó család pénztárcájában, vagy kölcsönt ad kamat nélkül és így mentesíti a hirtelen nagy és váratlan kiadástól.

Minél több vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatást ad az önkormányzat, annál inkább fontosabbnak tartja a kerület szépítését és az ott lakók komfortját és ezzel magát a választópolgárt.

Nézzük a számokat, elég beszédesek...

„Elmúlt nyolc év”:

Év

Vissza nem térítendő támogatás

Visszatérítendő támogatás

Önkormányzati épületek felújítása

2005.

263 millió Ft

-

-

2006.

116 millió Ft

170 millió Ft

-

2007.

325 millió Ft

120 millió Ft

-

2008.

296 millió Ft

120 millió Ft

204 millió Ft

2009.

978 millió Ft

80 millió Ft

80 millió Ft

Ehhez képest nézzük meg a 2010-ben győztes Vattamány-féle vezetés számait:

Év

Vissza nem térítendő támogatás

Visszatérítendő támogatás

Önkormányzati épületek felújítása

2011.

40 millió Ft

80 millió Ft

-

2012.

-

95 millió Ft

-

2013.

-

120 millió Ft

-

 

Emlékeztetőül, mit is mondott három éve a polgármester?

„ …növelni fogjuk az önkormányzati támogatással felújított társasházak számát…”

Nehéz elhinni, hogy a támogatási összeg jelentős csökkenése a támogatott házak számának a növekedését eredményezné. Biztosak vagyunk abban, hogy a jelenlegi városvezetés mindent meg fog tenni, hogy vitatkozzon ezekkel a számokkal és megpróbálja majd azokat kozmetikázni.

Nem fog menni. A kerületben élők, a kerületi házak közös képviselői pontosan tudják, hogy ezek a számok sajnos igazak. Látják, érzik és tapasztalják, hogy az elmúlt 3 év mekkora megtorpanást jelentett Erzsébetváros életében és fejlődésében.

A városvezetés bizonyítványába társasházi támogatás tárgyban egyest adunk!

Erzsébetváros (sajnos!) rosszabbul teljesít!

Rövidesen folytatjuk…

Payns

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr775528683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Habitus 2013.09.24. 03:41:25

A fészbukon olvastam: "Erzsébetváros főállású alpolgármestere 2010 októbere óta Rónaszékiné Keresztes Monika, aki a Fidesz országgyűlési képviselője is. Az említett hölgy 2010 óta mindössze 11 alkalommal vett részt elejétől a végéig, azaz késés nélkül, a testületi üléseken. Főállású alpolgármesterként 52 testületi ülésből 32-szer maradt távol. Idén mindössze egyszer - a januári közmeghallgatáson - jelent meg késés nélkül.
Rónaszékiné főállású alpolgármesteri tevékenységéért több, mint 21 millió forintot vett fel eddig." (Békét Erzsébetvárosnak)

Azért ha egy misét nem is, de egy posztot ez is megérdemelne...
süti beállítások módosítása