A mi Erzsébetvárosunk


Péterfy Sándor utca 38.

2016. október 27. - amier

1899-ben – csakúgy, mint baloldali szomszédja – ez a háromemeletes eklektikus lakóház is Sutter (Szutter) György nyerges és szíjgyártómester (később gyáros) megrendelésére épült, tervezője Kende Ignác volt. Földszintjén jelenleg Körzeti Megbízotti Iroda működik.

Tovább

589. Hetes körzet (4)

Ha már ejtettünk pár keresetlen, egyáltalán nem örömteli szót a tökig derékig szemetes Dohány utcáról, így hétfőn kezdjük a hetet végre egy jó hírrel. Mondjuk az önkormányzat- nak (és Bajkai meg Vattamány uraknak) ehhez nem sok köze van, de akkor is, a jó hír az jó hír. Elkezdték ugyanis végre…

Tovább

558. Kerületi mindenfélék (2)

Mi lesz a Péterfy kórházzal? Olvasom a július 8-i Népszavában Sásdi Antal főigazgatónak feltett kérdést és a választ: „Mégis kórház maradhat a Péterfy? - Igen, de ez csak azért derült ki, mert a bezárásunkról szóló sajtóhírek miatt határozottan rákérdeztem a kórházi vezetőknek a héten tartott…

Tovább

549. Ez a mi kórházunk!

És akkor most megint a Péterfyről: mint mostanra kiderült, a kormány be akarja zárni a Péterfy Sándor utcai kórházat – öt éven belül megszüntetnék itt (és a János kórházban) az aktív betegellátást. Az intézmény ápolónői, csaknem százan, múlt hét kedden virágokat és mécseseket helyeztek el a kórház…

Tovább

547. Szorgos család és az üzlet

Egy fénykép, ahol az ország legdrágább szállodájának teraszán 3 ember beszélget. A férfi és az egyik nő teljesen ismeretlen, a másik nőt a bulvárban járatosak már látták. Ő Orbán „saját lábamon állok” Ráhel. Innentől már érdekes, hogy kik lehetnek az asztaltársak. A Magyar Narancs cikkéből kiderül,…

Tovább

545. Péterfy (nem a Bori*)

Pár poszttal korábban szóba került, hogy a háziorvosi szolgáltatást a Péterfy kórházból elvitték az István utcába, és hogy ez milyen problémákat okoz betegeknek. Hát most már – nagyon úgy néz ki – nem okoz, illetve nem olyat, mint amilyenről szó volt. Merthogy magát a Péterfyt is elviszik! Illetve –…

Tovább

Péterfy Sándor utca 4.

A Rózsák tere 6/7. sz. alatti egyemeletes, 1875-ben Pucher József tervei szerint épült iskola Péterfy Sándor utca felé néző homlokzata és (gazdasági) bejárata. Ebben az épületben működött 1876 és 1952 között az első magyarországi Óvónőképző Intézet. Az építtető az Országos Kisdedóvó Egyesület…

Tovább
süti beállítások módosítása