A mi Erzsébetvárosunk


944. Csingacsguk lándzsája

2019. szeptember 14. - amier

Régi idők zenéje: Voga-Turnovszky duó (Mix 1 - részlet) Ez a felvétel idén márciusban készült Niedermüller Péterrrel, aki a Heti TV-ben Breuer Péter vendégeként beszélgetett – a sok szép és sok érdekes gondolat mellett 3:20-tól érdemes megnézni. Ott a felvételen arra a kérdésre, hogy indulni fog-e…

Tovább

940. A hír igaz, csak…

A sajtó egy része napokon át önfeledten sulykolta, hogy egy másik kerület (Ferencváros) lokálpatriótái indítják rá az összefogás jelöltjére Hunvald Györgyöt. Aki ezzel becsapja az erzsébetvárosiakat, merthogy egy másik kerület civil szervezetének támogatásával indul önkormányzati…

Tovább

937. Kinek mi a komolytalan

Ma kezdődött a kampány, ennek örömére aztán kissé megváltoztattuk a blog felszínét, hátha így minden jobb, vagy legalábbis olvashatóbb lesz. Más: csak nem hagy nyugton, hogy szerdán a DK frakcióvezető-helyettese nagy komolyan ki- illetve bejelentette, hogy szerinte „Hunvald György nem tekinthető…

Tovább

936. Kezdődik a kampány

Pár nap múlva kis életünk nagy pillanatai következ(het)nek ismét, augusztus 24-én elkezdődik a hivatalos választási kampány. Szombattól életbe lépnek az ide vonatkozó szabályok, a választópolgárok pedig már ajánlásokat tehetnek a képviselőjelöltekre és a polgármesterjelöltekre. Mind a háromra.…

Tovább

932. Üsd meg, százados!

De nagyon dulván! És a százados megütötte, dulván. Nagyon dulván – hisz’ ez a dolga. A százados DK frakcióvezetője, Gréczy Zsolt hétfőn az ATV Start vendégeként ugyanis arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy Hunvald György, a kerület korábbi polgármestere is elindul az őszi önkormányzati…

Tovább

931. Isztok ti rendesen?!

"Az önkormányzati választás nem EP-választás. Aki ezt nem érti (vagy nem akarja érteni), az kudarcra van ítélve.” (via Facebook)  Igen sűrű napok vannak mögöttünk. Pénteken Niedermüller Péter polgármesterjelölt fb oldalán bejelentette, hogy a DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is össze-…

Tovább

927. Költői kérdés

Közeledik az ősz – Áder János már be is jelentette az önkormányzati választás időpontját –, Hunvald György pedig tegnap kilépett az MSZP-ből. Döntését azzal indokolta, hogy bár ő szeretett volna elindulni az októberi választáson – és ehhez összeszedett több mint 5 ezer támogató aláírást a kerületi…

Tovább

831. Kinek mi a fontos

A független magyar ügyészségnek például – nem, nem egy húsz milliárdos csalás – hanem Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester általuk kreált vélt ügye. A 168 óra ma megjelent cikke szerint így aztán inkább futni hagyták Bróker Marcsit, hogy a nemzetközi körözés alatt álló informátort…

Tovább

623. Tűnt idők …

Herceg, ne gondolj napra, évre,hol vannak ők, ne kérdje szó;felel a refrén, visszakérdve:de hol van a tavalyi hó?!(Villon: Ballada tűnt idők asszonyairól)  Az elmúlt napokban a Demokratikus Koalíció (DK) országos elnöksége feloszlatta a párt VI-VII. kerületi (a budapesti 5. választókörzet)…

Tovább

555. Tegnap a Klubrádióban

Hétfőn ellenszavazat nélkül választották meg újra Hunvald Györgyöt az erzsébetvárosi MSZP elnökévé. Ennek kapcsán tegnap délután az egykori polgármester a Klubrádió „Megbeszéljük” című műsorának volt a vendége. Megválasztásával kapcsolatban Bolgár György első kérdésére így reagált: „Nem volt akkora…

Tovább
süti beállítások módosítása