A mi Erzsébetvárosunk


Fényképezni (is) tilos [107.]

Helyzetünk az Abszurdiszán–kabaré–hibridrendszer háromszögben.

2021. március 27. - amier

Két órát kellett sorban állni az esztergomi oltópont előtt, a fotózást megtiltották. (24.hu)  Anno a Kádár- (és állítólag már előtte a Rákosi-)rendszerben arról lehetett tudni, hogy titkosnak minősített katonai objektum van a környéken, hogy az út mellett feltűnt a figyelemfelkeltő jellegű…

Tovább

Ismét itt a karácsony [78.]

Szenteste van, megint eltelt egy év – holnap pedig itt a karácsony első napja. Aztán ha szerencsénk van, az újév is megérkezik. Itt van az ideje, hogy megálljunk egy pillanatra, s legalább ebben a pár napban – a jelenlegi körülmények ellenére – minden figyelmünket, szeretetünket barátainknak és…

Tovább

A közszolgálat a köz szolgálata [66.]

Kioktatta az önkormányzat a belógó ágak miatt panaszkodó lakost. (24.hu)  Budapest XX. kerülete Pesterzsébet. Polgármester: Szabados Ákos független, a Fidesz-KDNP támogatásával. Hivatala pedig hozzásegített engem annak megértéséhez, hogy a címben foglalt mondat nem azt jelenti, amit én gondoltam.…

Tovább

Azt írja az újság… [38.]

Na jó, nem az újság, hanem a PestiSrácok nevű izé a Magyar Nemzet nyomán, hogy „Újabb választási ígéretét szegte meg Niedermüller Péter, hiszen míg az őszi választási kampányban a zöld Erzsébetváros ígéretével verte át a szavazókat, a napokban az utolsó fákat is kivágatta a Kazinczy utcában”. Nos, a…

Tovább

Hagyományápolók [32.]

Úgy látszik, történelmi hagyományokat elevenít fel Belső-Erzsébetváros: a terület – elsősorban a Király utca és környéke – egykoron vigalmi negyedként „szolgálta” a fővárost. Kuplerájok, zengerájok sora várta vendégeit; a leghírhedtebb a Király utca 15. szám alatti Blaue Katze volt – kocsma,…

Tovább

985. Munkacsoport, először

Úgy néz ki, hogy már meg is volt a Munkacsoport első rendes ülése – emlékeztetőül: az ő feladatuk egy kritériumrendszer kidolgozása az éjféli záróra bevezetéséhez – legalább is ez derült ki Szikszai Sándor minapi fb-bejegyzéséből. Szikszai sok mindenről ír, pl. a nem létező összeférhetetlenségi…

Tovább

979. Befizetés, ráfizetés, ráfázás

Karácsony után, szilveszter előtt: Monopolhelyzetű szolgáltatók  Amikor ideköltöztünk Zuglóba, előbb-utóbb feltűnt, hogy némely számláinkat nem kapjuk meg. Leginkább abból tűnt fel, hogy rajtaütésszerűen lekapcsolták nálunk az áramot. Miután befejeztem a bankváltást (ami elég kalandos volt —…

Tovább
süti beállítások módosítása