A mi Erzsébetvárosunk


Teljes kivéreztetés [116.]

Orbanisztán működése - sokadik rész

2021. április 25. - amier

Szentkirályi Alexandra: Egész évben nem kell fizetni a közterületért a teraszoknak. (Index)  A kormány fokozatosan vonja el az egykori úgynevezett önkormányzatok minden bevételét és hatáskörét. Persze a vírusra hivatkozva. A nagy pénzekkel kezdték, de nem szégyellnek lehajolni az aprajáért…

Tovább

Nyitás, némi ellentmondással [115.]

Ha minden jól megy, szombattól változik a kijárási tilalom kezdete – legalább is Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője ezt mondta a csütörtöki Kormányinfón. Meg azt is mondta, hogy ha elérjük a 3,5 millió beoltott embert, akkor a vendéglátóhelyek teraszai is kinyithatnak ugyanezen a napon. (A…

Tovább

WC ugyan nem lesz [102.]

De legalább a szemét eltűnik.

A körút Blaha Lujza tértől a Király utcáig húzódó 764 méteres szakaszán egyetlen nyilvános vécé sem működik. Így most megint (és megint, és megint) egy már oly sokszor megénekelt örökzöld következik. Mert büdös a város, büdös a kerület. Húgyszagú.  Az elmúlt évek során Körúti anzix címen többször…

Tovább

Petíció [69.]

Címzett: Orbán Viktor miniszterelnök

A szomszédtól, hogy itt is fent legyen... Két hete petíciót indított a Levegő Munkacsoport, kérve a kormányt, ill. Orbán Viktort, hogy vonják vissza a parkolási díjfizetés felfüggesztéséről szóló rendelkezést. A közterületi ingyenes parkolás következtében már tavasszal is jelentősen megnőtt a…

Tovább

Parkolási szabályozás [67.]

Olvasom az önkormányzat oldalán, hogy a hivatal a kerületi parkolási szabályozás alapos átalakítását tervezi, azaz 2021 januárjától a parkolóhelyek felét a kerületi lakosoknak fogják fenntartani; 18:00 óra és 7:00 óra között csak azok használhatják az erre kijelölt parkolókat, akiknek van parkolási…

Tovább

Na, megvan a lista is [42.]

Szűk egy hete írtuk, hogy lejárt a türelmi idő, és a Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út – Károly körút határolta területen, azaz a "bulinegyeden" belül éjfél után már csak külön engedéllyel tarthatnak nyitva a szórakozóhelyek. Akkor az is kiderült, hogy a korábban éjszaka is nyitva tartó…

Tovább

Lejárt a türelmi idő [40.]

Tegnap éjfélkor járt le a június végén elfogadott rendelet türelmi ideje, így már csak külön engedéllyel tarthatnak nyitva éjfél után a „bulinegyed” szórakozóhelyei. (A rendelet a Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út - Károly körút által határolt területen belüli kocsmákra, bárokra,…

Tovább

Ez is megvolt [20.]

Még sincs este. Illetve, este van, méghozzá péntek este, így aztán csak nagyon röviden: tegnap megvolt a hét elején beharangozott – ott megtalálható a meghívó és a napirend is –, veszélyhelyzet utáni első nyilvános testületi ülés. A leglényegesebb, hogy elfogadták a kerületi csendrendeletet, ennek…

Tovább

Itt semmi sem változik? [12.]

Tegnap tucatnyi rendőr száguldott a Kutyapárt tagjaiért, mert azok – micsoda rettenet! – zöldre festettek egy szellőzőaknát a Blaha Lujza téren. Három járőrautóval érkeztek az egyenruhások, eljárás is indult a pingálás miatt. Épp úgy, mint a Tarlós/Vattamány/Fidesz idején, amikor a Kutyapárt több…

Tovább

Betartani és betartatni [9.]

Csak egészen röviden: Erzsébetvárosban este tízkor bezárják a teraszokat, tiltakoznak a vendéglátósok – írta minap a 24.hu. Nos. A teraszok nyitvatartását – elméletileg – nyolc éve (!) az erzsébetvárosi önkormányzat 2012. évi rendelete szabályozza. Eszerint: A teraszt úgy kell kialakítani,…

Tovább
süti beállítások módosítása