A mi Erzsébetvárosunk


Kertész utca 12/14.

2015. július 03. - amier

Az Akácfa utca 15/23. szám alatti BKV székház és a Kertész utca közötti átmenő telken álló, 1926-ban Walder Gyula tervei szerint épült együttesének Kertész utca felé néző része. A kivitelező itt is a Walla József Rt. volt. A személyforgalom a díszesebb Akácfa utcai oldalon, a gépkocsiforgalom pedig…

Tovább

324. Egy őszi nap a városban

Úgy adódott, hogy el kellett mennem az Egressy útról a Soroksárira. Kisétáltam a Hungáriára, és felszálltam — a villamospótló buszra. A Külső körutat ugyanis „magyarosan” újították fel. Ez annyit tesz, hogy a nyár elején kijelöltek két rövidebb szakaszt. Azokkal…

Tovább

323. Őrület, hogy nincs benne rendszer

Mélyentisztelt Nagyérdemű! Jeleznénk, hogy ha minden jól megy, ezentúl rendszeresen lesznek a blogon új írások, új szerzőtől (mármint nálunk új) mégpedig Fügedi Ubul jóvoltából. Ez itt most mindenképp a legelső, a második meg a következő lesz, a többit meg majd meglátjuk,…

Tovább

260. A Jósika utcában

Csak úgy szembejött a téma… A blogon már olvashattunk a tolatásos parkolásról, mely - hogy is mondjam finoman - nem váltott ki nagy lelkesedést az autósokból. A mostani Erzsébetváros azonban büszkén sorolja, hogy a BKK hol akar még ilyeneket elkövetni. Tegnapelőtt a Jósika…

Tovább

251. Elárvult Bubik

A Klauzál téren továbbra is inkább turista látványosságként árválkodnak a Bubi kerékpárok, mintsem turista program, városnézés eszközeként. Ez is egy előkészítetlen, eddig sok-sok bosszúságot okozó, Budapestet lejárató pénzköltésnek mutatkozik, mintsem valódi turista-szolgáltatásnak. A szóvivő meg…

Tovább

242. BKK és a Király utca

A BKK (Budapesti Közlekedési Központ) tavasszal terveket készíttetett a Király utca forgalmi rendjének módosítására. A hivatalos cél a Király utca átmenő forgalmának csökkentése. Nézzük gyorsan az egyik tervet: a Király utca iránya megváltozna a Károly körúttól a Káldy…

Tovább

238. Már tesztelik a Bubit

A napokban elindult a MOL Bubi közbringarendszer nyilvános próbaüzeme, és tesztelgetnek, tesztelgetnek. A napokban ugyanis a BKK meghirdette a régvárt nyilvános tesztüzemét, amelyre ezer jelentkezőt vártak, és a helyek pillanatok alatt el is fogytak. (A központ korábbi közleménye szerint a belső…

Tovább

208. Még mindig Bubi

A rossz hír: a Wesselényi utca-Síp utca sarkán még mindig használhatatlanul árválkodnak a Bubis-bringák. A jó hír (?) meg az, hogy egy újabb ígéret szerint júliusban indulhat a budapesti közösségi kerékpáros rendszer. Ez a BKK vezérigazgatója és a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes…

Tovább
süti beállítások módosítása