A mi Erzsébetvárosunk


599. Gáz a Dob utcában

2016. november 16. - amier

És akkor most – a szépen felújított, ámde még mindig kissé üresnek tűnő Klauzál téri csarnok után – ejtsünk megint pár keresetlen szót a többször, többféleképpen megénekelt szerencsétlen Dob utcáról. Ahol végestelen végig, egészen a Rottenbiller utcáig már hetek, hónapok óta hadiállapot van/volt.…

Tovább

597. Útfelbontanak megint

És akkor most újra az Alsóerdősor utca, és megint csak útfelbontás. Mert errefelé mindig történik valami. Korábban Szilágyi Attila már ejtett pár szót a nyáron felújított és nagy csinnadrattával átadott Alsóerdősor utca egy szakaszáról, ami szép is lett, jó is lett, csak éppen rögtön kipusztultak a…

Tovább

581. Kertész - Dob utca sarok

Kicsivel több, mint egy hete került fel a fészbukra egy fotó a Kertész és a Dob utca sarkán folyó gázos munkálatokról. Illetve az akkor már napok óta nemfolyó munkálatokról, meg a jókora, ámde magányosan álldogáló munkagödörről. A képhez a következő megjegyzést fűzte dr. Kispál Tibor: "A Kertész és…

Tovább

573. Kisdiófa utcai abszurd 1.

"Valahol meg köll kezdeni a falat, bazmeg!"   A jó egy hete megénekelt Kisdiófa utcában újabb „csoda” történt, elvileg röhöghetnénk is rajta, csak valahogy mégse. Lássuk is, mi történt: jómunkás emberek tegnap az egyik ház udvarában addig bontottak szorgosan egy méretes fát megtámasztó téglafalat,…

Tovább

571. Klauzál téri bontogatás

Na, ez most egy ideig tényleg az utolsó útfelbontásos poszt lesz, csakhát a Dob utcai festett járda és a Kisdiófa utca fényképezésekor kiderült, hogy a Klauzál tér is félig körbe van ásva. Merthogy valamit bontanak. Vagy cserélnek. A taxidrosztnál látható méretes csövek alapján valószínűleg a…

Tovább

570. Kisdiófa utca - most

Korábban a Dob utcai festett járdánál megígértük, hogy ha már épp arra jártunk, később ejtünk majd pár szót a nagygenerálon épp áteső Kisdiófa utcáról is. Nos, most érkezett el a később. Gondolom, többen emlékeznek rá – főleg az itt lakók –, hogy még valamikor áprilisban kezdődött el az utca teljes…

Tovább

568. Festett járda

Jó estét nyár, jó estét kerület! Kis késéssel ugyan, de elmentünk saját szemmel is megnézni – és persze fotót készíteni – kerületünk legújabb látványosságát (sajnos, jófej kutya nekünk nem jutott), a legutóbbi mindenfélékben említett négyszín-tételes*, kifestett Dob utcai romos járdát. Merthogy…

Tovább

562. Hetes körzet (3)

Még május végén volt szó itt a blogon az Alsóerdősor utca egy szakaszának felújításáról. Ami a közelmúltban befejeződött. A nagy csinnadrattával felújított és átadott szakasz szép lett, jó lett, csak éppen pusztulnak a fák. Nem, nem az átültetendők, mint a Ligetben, hanem azok, amelyeket nemrég…

Tovább

543. Hetes körzet (1)

Olvasgatom, lapozgatom a mostani Erzsébetváros újságot. Sok szépséges, szem-szájnak ingere dolog íródott le benne, teljesen olyan már, mintha itt lenne a Kánaán. Minden nagyon szép, minden nagyon jó. Megtudhattuk például, hogy új fejlődési pályára lépett Erzsébetváros, tudatos építkezés, stabil…

Tovább
süti beállítások módosítása