A mi Erzsébetvárosunk

823. Szégyen, hazaárulás

2018. szeptember 17. - amier

Az Európai Unió nevében annak parlamentje minősített többséggel megállapította, hogy Magyarország sorozatosan megszegi a demokratikus közélet és a jogállamiság normáit, az ún. uniós alapértékeket. Azóta számos szájból és változatban halljuk, hogy ez a szégyenletes helyzet némely magyarok hazaárulásának következménye. Egyetértek.

orban2018_1.jpg

Egy rakat ilyent elolvasva (aki akar, rákereshet) kiderül, hogy a vádaskodók tömegesen tévesztenek célpontot. Ez bizony a magyar közoktatás gyengeségét jelzi, emiatt keverik össze a nálunk sajnálatosan nem oktatott filozófia két alapterületét: az ismeretelméletet (gnoszeológia) és a lételméletet (ontológia).

Amint ezek magyar neveiből kitetszik, a lételmélet azzal foglalkozik, hogy a dolgok hogyan vannak, az ismeretelmélet meg azzal, mit és hogyan tudunk (meg) róluk (van egy hosszú sorozatom A megismerés korlátairól, aki akarja, elmélyedhet benne).

A kategóriák keveréséből adódik a tévesen hazaárulózók alapvetése, hogy kis hazánkat azért ítélte el az Unió, mert az ezért hazaárulónak minősített polgártársaink igazat vála- szoltak a Sargentini-bizottság kérdéseire, és elmondták nekik, milyen messze haladtunk a jogállam felszámolásának útján (erről még hosszabb sorozatom van — Magyarország nem jogállam címmel). Ugyancsak tévesen minősítik hazaárulónak azokat a polgártár- sainkat, akik az Európai Tanácsban megszavazták a határozat tervezetét.

Nos, nem. Magyarországot nem azért ítélték el, mert valakik így informáltak valakiket. Magyarországot azért ítélték el, mert Magyarország vezetője az ő követőinek lelkes he- lyeslése közepette leépítette a demokratikus intézményeket és felszámolta a jogállamiság normáit. Ez valóban hazaárulás — olyannyira, hogy ha ezeket az embereket független bíróság elé állítanák, ott is csak formai-eljárási hibákba tudnának kapaszkodni. Egyáltalán nem véletlen, hogy most is ezt teszik.

Régi kedvencem nekem az erkölcstan; amikor filozófiát tanultam, magam is arra szakosodtam. De előtte négy évig tanultam az alapokat. Azokat el kell sajátítani, különben erkölcsi nézeteink alaptalanok maradnak.

*

Sztálin, Brezsnyev és Hruscsov utazik a vonaton Szibéria felé. A szerelvény lelassul, megáll és úgy marad. Tenni kell valamit. Sztálin feláll, kivégezteti a mozdonyvezetőt, a fűtőt, de még a kocsikísérőket is. Végrehajtják, de a vonat nem megy tovább, pedig terelnek oda új személyzetet.

Hruscsov feláll, és a szűzföldekre küldi dolgozni a mozdonyvezetőt, a fűtőt, de még a kocsikísérőket is. Végrehajtják, de a vonat nem megy tovább, pedig terelnek oda új személyzetet. Brezsnyev föláll, és behúzza a függönyöket. — Dülöngéljetek balra-jobbra, de egyszerre! — vezényel. — Bal! Jobb!

Olyan fegyelmezetten dülöngél mindenki, hogy beleremeg, majd zötykölődni kezd a kocsi. — Jó! — mosolyog elégedetten Brezsnyev. — Érzitek. hogy haladunk?

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4514245857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2018.09.18. 08:50:28

@MACISAJT1: Jaja érdekes, hogy nem nagyon vannak elemző cikkek a geopolitikai összefüggésekkel kapcsolatban :) Bár igazából bármilyen témában ritkák az elemző cikkek :)

rasztaszív 2018.09.18. 08:56:49

@MACISAJT1: e szempontból az eu nem külföldi kormány,vagy szervezet.de oroszország,és a vatikán például az.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.09.18. 09:13:34

Mesélj már, mit építettek le? Tényszerűen. Sorold hogy mi épült le.

Emmett Brown 2018.09.18. 09:22:30

@MACISAJT1: szó szerint nem lehet érteni? A haza egy részének áruba bocsájtása fizetség fejében. Illetve súlyosbító tétel-e, ha ez fizetség nélkül történik, vagy ha ez a fizetség nem a tényleges eladót, azaz a Magyar államot gazdagítja?

BillEvans 2018.09.18. 09:36:24

A blogoló lehet, hogy a világ megismerésének módszertanában képzett, de annak alkalmazása már érzékelhetően meghaladja képességeit, ezenkívül frusztrált, mivel úgy érzi, hogy "szélmalom harcot" vív a vele egyet nem értő képzetlen hülyékkel (akiket természetesen megvetően és kioktatóan le is néz). Az elemi logika bizonyos szabályait viszont legkisebb kétkedés nélkül negligálja: téves kiindulásból nem lehet helyes következtetést tenni(ugyanis az alapállítás téves, mivel "az európai értékek" mint olyan, nem rendelkezik egyetlen mindenki által azonosan értelmezett és törvényekben is rögzített meghatározással, ergó vita tárgya, amiről sokan sokfélét gondolhatnak, akár még a blog elkövetője is, de az egész biztos, hogy a mostani helyzetben ezek egyike sem tekinthető normának!).

Orbán veje 2018.09.18. 09:45:19

@BillEvans: Hé haver! Hát téged meg mivel csalogatták le a fáról? Még fel sem kelt a nap de te már a tolvaj diktatúra építő orbán seggét máris kinyaltad.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.18. 10:07:25

Magyarországot azért ítélték el, mert a Soros bérencek gátlástalan hazugságokat hordtak össze róla.

De legalább elismered, hogy Magyarországot ítélték el, nem a kormányt, ami ballib agyhalottaknál is haladás számba megy.

Csetepaté márki 2018.09.18. 10:16:56

A vicc az unióról szól vagy a magyar ellenzékről?

BillEvans 2018.09.18. 10:31:23

@BillEvans: Mindig öröm olvasni olyan kommenteket, ahol a kommentelő az állításokkal vitatkozik, nem pedig a személyekkel, akiket egyébként intellektusának mind a 70 IQ-jára alapozott mélymagmás bázisán tisztel és empatikus lényéből következően meg sem próbál alpári hangvétellel inzultálni. Biztos kognitív disszonanciát okozna, ha azt kellene észrevenned - hogyha idézhetlek - hogy a fejed a sorosbérencek seggében van. De nem baj, téged is túlélünk (bár nem eccerű).

Tothotto 2018.09.18. 10:41:11

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Pl.a parlament ellenőrző funkciója,az ügyészség függetlensége,a közmédia gyakorlatilag része a Fidesz propaganda gépezetének, de még lehetne sorolni.

morph on deer 2018.09.18. 10:55:16

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
“Sorold hogy mi épült le.”

A szellemi képességed. Semmi az egész, a változás minimális..!

morph on deer 2018.09.18. 10:58:31

@Rettegek mert ballib vagyok:
“Magyarországot azért ítélték el, mert a Soros bérencek gátlástalan hazugságokat hordtak össze róla.”

Igen!
Például az egyikük legutóbb valami kapukulcsról hadovált, holott még kapu sincs!
Látod, mekkora idióta?!

John Nethem 2018.09.18. 11:17:16

És olyan diktatúra van, hogy nap-mint nap Sargentinit éltetve lehet rettegni, önként és bérmentve....
És mivel a rettegésükre senki nem reagál, már ettől rettegnek.... Hiszen rettegésüknek így odavész az értelme...

John Nethem 2018.09.18. 11:29:24

Kedves UBUL !!!!

Ha előtte tüzetesen elolvasta a SARGENTINI jelentést, talán egy kicsit eszesebb szösszenetre is futotta volna.... Vagy akkor a saját farkába kellett volna harapnia....

AMI tényszerűen használható elem a Sargentini jelentésben, az:

Az 59 pontból fölsorolom azokat, ahol egyáltalán van valami ÉRDEMLEGES, és EU szinten kompetens keresnivaló:

11.) OBH -- régi dolgok, de megvizsgálandó
18.) Képviselők átláthatóbb és ellenőrizhetőbb vagyoni nyilatkozattétele
24.) Médiaszabályok
28.) a tudományos munka szabadsága
32.) új osztályozás/ jogi besorolás egyházakra- újonnan alakult vallási közösségekre

Ami pedig teljes egészében visszautasítandó, és egyértelműen ANTIDEMOKRATIKUS ( nemzetközi JOGELLENES) , hogy a jelentés INDOKLÁSA ÖNHATALMÚLAG jogot formál arra, hogy olyan dolgokról is JOGI és következménybeli megállapítást tegyen, ami HATÁSKÖRÉN, JOGadta lehetőségein túlmutat és gyakorlatilag ÖNIGAZOLÓ szinten vádló- és inkvizítor szerepben föllépjen.

Az ilyen eljárás a sötét középkor INKVIZÍCIÓS világát idézi, ahol a világi törvények fölé helyezte magát egy soha nem választott, senkitől jogot nem kapó IDEOLÓGIAI HATÓSÁG.

-

John Nethem 2018.09.18. 11:31:08

Kedves UBUL !!!!

Ha előtte tüzetesen elolvasta a SARGENTINI jelentést, talán egy kicsit eszesebb szösszenetre is futotta volna.... Vagy akkor a saját farkába kellett volna harapnia....

AMI tényszerűen használható elem a Sargentini jelentésben, az:

Az 59 pontból fölsorolom azokat, ahol egyáltalán van valami ÉRDEMLEGES, és EU szinten kompetens keresnivaló:

11.) OBH -- régi dolgok, de megvizsgálandó
18.) Képviselők átláthatóbb és ellenőrizhetőbb vagyoni nyilatkozattétele
24.) Médiaszabályok
28.) a tudományos munka szabadsága
32.) új osztályozás/ jogi besorolás egyházakra- újonnan alakult vallási közösségekre

Ami pedig teljes egészében visszautasítandó, és egyértelműen ANTIDEMOKRATIKUS ( nemzetközi JOGELLENES) , hogy a jelentés INDOKLÁSA ÖNHATALMÚLAG jogot formál arra, hogy olyan dolgokról is JOGI és következménybeli megállapítást tegyen, ami HATÁSKÖRÉN, JOGadta lehetőségein túlmutat és gyakorlatilag ÖNIGAZOLÓ szinten vádló- és inkvizítor szerepben föllépjen.

Az ilyen eljárás a sötét középkor INKVIZÍCIÓS világát idézi, ahol a világi törvények fölé helyezte magát egy soha nem választott, senkitől jogot nem kapó IDEOLÓGIAI HATÓSÁG.

-És aztán vannak olyanok, amik vagy valamilyen bírósági témák 2006-2017 közötti időszakból, amik vagy lezárultak valamilyen ítélettel vagy folyamatban vannak:

13 esetben

többek között a Magyar Gárda témája és a romaverések, romagyilkosságok---
vagy a tőke szabad mozgása --- ez is bírósági ügy, folyamatban --

Aztán van KÖZRÖHEJ tárgya, hogy egy ilyen jelentésben szerepelnek ( amikor az informálatlanság, a tudatlanság, az egyoldalúság és a JOG találkozik ) :

-- patriarchális társadalomszemlélet
-- várandós- és szoptatós anyák megfelelő munkakörülményeinek biztosítása
--- család fogalma -- szexualitás behatárolása
---- zsidók helyzete Magyarországon , antiszemitizmus ---
--- a háztartási alkalmazottak munkajogi helyzete
----- gyermekágyi halálozás elleni intézkedések elégtelensége
------ álláskeresési járadék rövidsége

És az OMINÓZUS migránsok:

38.) STOP SOROS

Migránsok, menedékkérők és menekültek jogai:

51.)
52.)
53.)
54.) - Bírósági ügy--- Szerbiába visszatoloncolás, sérelmezi, hogy Szerbia biztonságos ország --- Holott még 12 uniós állam szerint AZ.
55.) jogszabály folyamatban
56.)

"Az előadó [Sargentini] az átláthatóság jegyében mellékelte a jelentéséhez azoknak a szervezeteknek a listáját, amelyekkel kutatásai során kapcsolatba lépett....

.. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
..
... ELTE
....

"

Ha a valóságban megvizsgáljuk, hogy a szóban forgó lista közel 60 szervezetet sorol föl, és ezek közül 50 MAGYARORSZÁGON van, elég SZŰKÖS idő állt Sargentininek rendelkezésére az érintett szervezetek akár csak EGY-EGY képviselőivel is konzultálni, amikor csupán 2 azaz KÉT NAPOT TARTÓZKODOTT Magyarországon a jelentéskészítés kapcsán, holott ő maga írja a jelentésében, hogy "A szavazás siettetése nem válna az eljárás javára." ......

Sajnos az a benyomásom, hogy Sargentini a jelentését ÖSSZEOLLÓZTA, amiben a SOROS-féle érdekelt NGO-szervezetek hathatós segítséget nyújtottak neki.

Minden egyéb helyen és szervezetnél FELÜLETES, SZAKMAIATLAN, protokolláris és sima LÁTSZAT-konzultációt folytatott, ( esetenként ODAHAZUDVA a szervezetet: PTE, ELTE) , eleve tudva, hogy a jelentése már kész.

John Nethem 2018.09.18. 11:44:29

És a nagy demokratikus Európában a MINŐSÍTETT többséget a jogértelmezés szerint így kell érteni:

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=149038065&t=9233883

2018.09.18. 11:58:41

Köszönöm, jól szórakoztam, vicces volt. Több ilyen vidám műsor kellene. Karinthy gyűrűs írás.

John Nethem 2018.09.18. 12:01:12

És ha már itt tartunk, egy kérdés: jogállami kategória -e, ha valami jogértelmezést rögtön titkosítunk ??

Ja, teszem hozzá: ez az Unióban történt....

Szóval az a gond, hogy egy közösséghez UTÓLAG csatlakozó, méretében még jóval kisebb országnak meg kell küzdenie az EGYENJOGÚSÁGért, jobbára az egyenrangútlanság okán...
És számosan sajnos hajlamosak arra, hogy ezekre a nyugati országokra még mindig mint valami megtestesült IDEÁRA tekintsenek, ahol a Jóság, a demokrácia , az egyenjogúság adja az összes biztosítékot a falban, holott csak arról van szó, hogy ők megint mocskosságban, alattomosságban 50 évnyi KIFINOMULTSÁGI előnyben tobzódnak... És nem kell álszenteskedni, semmi másról nem szól ez a nyugati hatalom sem, mint a PÉNZRŐL. és a MÉG TÖBB PÉNZRŐL...

Ha nem így lenne, akkor Németország sem nyert volna 3,4 milliárd eurót a görög mentőcsomagon... Vajon milyen lehet az olyan országmentés, ahol anyagilag legjobban a segélyező jár ??

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2018.09.18. 12:04:42

ha van valami, ami a Sargentini jelentés - szavazás procedúrában TÉNYLEG felháborító, az az, hogy odáig süllyedtünk, hogy - mindenféle napi politikai érdekek mentén - szavazgatni kell arról, hogy egy kleptomániás szociopata diktátor tényleg kleptomániás szociopata diktátor-e, vagy jó fej, csak szar a sajtója. mintha arról szavaznánk, az ég most akkor tényleg kék-e.

John Nethem 2018.09.18. 12:11:39

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: ÉS 60 évnyi európai közösségesdi játék után még nem tudják eldönteni, hogy a TARTÓZKODÁS az most leadott szavazat, vagy éppen nem....

Szerintem sem... Az a gomb azt jelenti, hogy "Kávét kérek", pont arra a kérdésre válaszolva, amit a gombnyomás előtt föltettek....

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 12:27:47

Fura lehet úgy írni egy dokumentumról, hogy a szerző láthatólag el sem olvasta

A Sargentini jelentés Magyarországot ítéli el, és számos pontjában olyan dolgokra hivatkozik, amit még a korábbi kormány csinált, benne van például a négyes metró ügye

Gyurcsány így végső soron most saját disznóságai ellen is tüntet, ez a fickó felülmúlhatatlan

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2018.09.18. 12:29:08

@John Nethem:

nem tudják eldönteni, hová tegyék azok szavazatát, akik nem tudták eldönteni, mire szavazzanak. remélem azért a kohéziós alapok továbbra is zavartalanul folynak Mészáros Lőrinchez, amíg esetleg ez ügyben dűlőre jutnak. belegondolni is szörnyű, mi lenne, ha nem egy alapvetően gazdaságilag, katonailag és politikailag is jelentéktelen ország viselkedni nem tudó lótolvajával kéne megbirkózni, hanem mondjuk kitörne itt a Baltikumon egy kisebb csetepaté, jönne Godzilla vagy az ufók.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.18. 12:43:45

@John Nethem:

Most komolyan..

A valóságról beszélsz a ballib bloggernek, aki ugyanazoknak dolgozik, akik Sargentini hazugsággyűjteményét diktálták ?

BéLóg 2018.09.18. 12:55:16

Ha ha. Jól írod, minősített többséggel MIKÖZBEN KÉTHARMADDAL kellett volna elfogadni.

MOST betonoztátok be Orbánt még 120 évre a hatalomba, mit mondjak, ez nektek biztos jó.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 12:55:36

@John Nethem:
A szavazás eredményének manipulálása egy olyan kollektív justizmord, amire kevés példát találni

Nekem speciel a Bajcsy-Zsilinszky testvéreket felmentő ítélet jut eszembe, miután gyakorlatilag kivégezték a saját házában Áchim Andrást, és ezt a Bajcsy papa által gondosan összeválogatott esküdtbíróság önvédelemnek fogadta el (ilyen foglaom az akkori jog szerint sem létezett). A nagy különbség a két eset között, hogy a jogtudorok akkor pontosan rámutattak a jogtalanságra, csak nem lehetett megváltoztatni az ítéletet, viszont 2 évvel később végleg megszüntették az esküdtbíráskodást Magyarországon

A felelős most sem az idétlen kisiskolás szinten gondolkodó Európa parlament, hanem egy feülről szervezett politikai maffia akik ezt a jogsértést, Magyarország inkvizíciós megbüntetését lehetővé tették. Egy ilyen eset után fel kéne oszlatni a parlamentet és új választásokat kiírni

Ellenzéki Tüntető 2018.09.18. 13:00:12

@BillEvans: "téves kiindulásból nem lehet helyes következtetést tenni"

Mondanivalód többi részét nem kritizálva hadd jegyezzem meg, hogy lehet, csak ez nem teszi a téves kiindulási alapot igazzá. Pl.:

a delfin hal
a halak nem tudnak repülni
TEHÁT
a delfin nem tud repülni

a végeredmény helyes, de a feltételezések meg nem helyesek

bocsi :D

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 13:06:38

@John Nethem:
Az EP ténylegesen bíróságként járt el, szankciós erejű jogi ítéletet hirdetett egy roppant összetett ügyben, anélkül hogy alkalmazta volna a bírósági eljárás szokásos szabályait (a vád, a védelem és a bíróság kompetenciáinak szétválasztása, a védekezés arányos lehetőségének megadása és így tovább). Ez így már önmagában necces, de még kimagyarázható

A szavazatok összeszámlálásánál viszont egyértelműen a bírósági eljárás szabályait kellett volna alkalmazni: a tartózkodó bíró a felmentést erősíti. Addig nem lehet elítélni senkit, amíg kétséget kizáróan nem bizonyosodott be a bűnössége, a tartózkodás pedig pont erről szól

Történelmi mélypont az "eurodemokrácia" történetében

MACISAJT1 2018.09.18. 13:18:08

Így aztán a most-szerintem felesleges "győzelmet" ünneplőktől- kérdeztem: megérte? Nem kerül -e ez (nekik) "a győzelem" aránytalanul sokba?

Mert azon senki se csodálkozzon, hogy most egy darabig a jobboldali médiumok tele lesznek a csókolózó, ünneplő, boldog szar hentinik illetve az itthoni komprádorok fényképeivel, videóival.

Hiszen utóbbiak megint nem csináltak mást, csak prezentálták ismét hogyy mi a lényegük : a nidermüllerek,molnárcsabák,jávorbenedekek, újhülyék stb. megint bemutatták hogy Magyarországnak még hazaárulókból is hagyományosan csakis a legalja jutott.

élveteg 2018.09.18. 13:20:58

"Nos, nem. Magyarországot nem azért ítélték el, mert valakik így informáltak valakiket. Magyarországot azért ítélték el, mert Magyarország vezetője az ő követőinek lelkes he- lyeslése közepette leépítette a demokratikus intézményeket és felszámolta a jogállamiság normáit"

Elítélték ? Mikor ?

2018.09.18. 13:25:55

Fityiszmajmok!

Ki a hazaáruló?

2006. év Strasbourg:

"Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett. Az MSZP szerint Orbán egy nap alatt tönkretette a magyar EP-képviselők kétéves munkáját. A Fidesz magyarázatot ígért elnöke kijelentéseire."

2003. év Lisszabon

"A rendőrségre a pártpolitika gyakorol befolyást, az állampolgárok gyülekezési jogát korlátozzák, az ellenzékieket megfélemlítik és eltávolítják őket az állami szférából. Egyebek mellett ezek a vádak is szerepelnek abban a nyilatkozatban, amelyet Orbán Viktor volt miniszterelnök kezdeményezésére fogadtak el a Nemzetközi Demokratikus Centrum vezetőségi ülésén."

Erre varrjatok gombot egybites agyhalottak!

NoOne 2018.09.18. 13:40:38

Az a baj, hogy a politikusaink mind "szentek", mármint az összesnek maga felé hajlik a keze, teljesen mindegy milyen színben. Amiért a jelenlegi kormányt alakító bagázs a legrosszabb, az az, hogy néhánynak jóval több esze van/volt, csak sajnos a lelkiismeretüket hagyták el valahol, páran a gerincüket is, és az ellenzék nagy részével együtt. A köz érdekével csak annyiban törődnek, hogy legyen aki dolgozzon helyettük, és bármennyire is fáj, ez vonatkozik a kliensekre is...
És tényleg leépítenek mindent, ami féket jelent(hetne) számukra, ha tetszik, ha nem. Még pár év, és alkotmányos lehetőség nem lesz a helyzet visszaállítására, aminek oka egyrészt jogi, másrészt gazdasági.

Netuddki. 2018.09.18. 13:56:24

Nem hazaárulás, hanem államellenes bűncselekmény. Semmi felhatalmazása nem volt a tolvaj maffiának arra, hogy Magyarország demokratikus államformáját feudalizmusra változtassák.

N. Barbie 2018.09.18. 14:04:35

@Rettegek mert ballib vagyok: "Magyarországot azért ítélték el, mert a Soros bérencek gátlástalan hazugságokat hordtak össze róla.

De legalább elismered, hogy Magyarországot ítélték el, nem a kormányt, ami ballib agyhalottaknál is haladás számba megy. "

Szepen felmondtad az izzadtsagszagu, kinkeserves terelos fidesz agitpropot.

Azt mondjuk elmeselhetne valamelyik fidesznyik, hogy ha szerintetek az ellenzek meg civil szervezetek nem mondhatnak velemenyt az EU-nak a magyar allapotokrol, mert akkor sorosberencmigranspartiesamugyishazudik, akkor megis kitol kene hiteles infot kapniuk? Majd a prostiscracok, habonyarpi vagy viktor maga fogja elmondani az igazat? Na ne vicceljunk mar.

Ez a nemakormanyhanemazorszagotiteltek el maszlag meg mar qrva unalmas.
Mint mar mas agyhalott fidesznyiknek is probaltam magyarazni, az EU szerzodeseket az akkori kormany az orszag neveben irta ala. Igy ertelemszeruen csak az orszag ellen lehet meginditani kotelezettsegszegesi eljarast, habar minden epelmeju ember tudja, hogy az eljarast az aktualis kormany amokfutasa miatt kellett meginditani.
Ezt nem akarodzik elismerni a fidesznyikeknek, mert jobban hangzik a lakajmediaban a MEGTAMADTAAZEJUAZORSZAGOT mocskos hazugsag.

A hazaarulos meserol.
Azt is mondja mar meg valamelyikotok, hogy ha szerinetek nem szavazhatta volna meg magyar kepviselo a jelentest, mert az hazaarulas, akkor ez azt jelenti, hogy minden ellenzeki kepviselo kussoljon es ne is porbaljon semmit tenni mondjuk az ellen, hogy viktor es bandaja sajat zsebpenznek tekinti az EU-s tamogatasokat? Orok idokig turje mind, mert kulonben lehazaarulozza az erintett enyveskezu tarsasag?
Az ev vicce.

vénkujon 2018.09.18. 14:11:45

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: hát péltául fideszes a nav elnőke. ugye ez nem is olyan rosz, mer az egyik kedvenc cégem a nav. +áldja az ég Órbán Viktor Miniszerelnők Úrat

vénkujon 2018.09.18. 14:14:33

ja igen. a mocskos szemetek azér itélték el a Miniszerelnők Úrat, mer lopot az eus lovéból. pedig ez nem igaz! a Miniszerelnőknek 7százezer forinja van. Nem lopot az a drága enber!

2018.09.18. 14:15:53

@Ellenzéki Tüntető:

A Delfin hal?
A delfin az emlősök osztályába, a cetek rendjébe és a delfinfélék családjába tartozik.

Bár a felvetésed helytelen, a végeredmény helyes.

BéLóg 2018.09.18. 14:32:34

@vénkujon: Elítélték? Ki? Hol? Mikor?
Hülyék vagytok és még örültök is neki.

N. Barbie 2018.09.18. 14:58:43

@BéLóg: "Hülyék vagytok és még örültök is neki. "

Aham, mondja ezt az agyhalott fidesznyik.

Tipikus. Mint mikor tegnap kerdeztek semjen kereszteny (hahahaha) demokrata (hahaha) urholgyet a parlamentben, hogy nem erzi e vallahatatlannak ME helyetteskent, politikuskent, hogy millios ajandekokat fogad el vallalkozoktol vadaszatokra, aztan micsoda meglepetes, ezek a vallalkozok utana szazmillios palyazatokat nyernek.
Mi volt a valasz? Elnezest kert es lemondott, ahogy egy normalis orszagban kell lennie. Hogyne.

Inkabb a szokasos pokhendi, kihaennem stilusba, kozben jokat egymasra vigyorogva viktorkaval, eloadta, hogy az ugyeszseg, a NAV es a mentelmi bizottsag is megvizsgalta az ugyet, es nem talaltak semmit.
Igen, azt elfelejtette hozzatenni, hogy a fideszesek vezette ugyeszseg, a fideszesek vezette NAV es a fideszesekbol allo mentelmi bizottsag nem latott semi erdekeset egy fideszes ellen inditott eljarasban...
Ja, es utana jo fideszes szokas szerint a valasz masodik feleben a kerdezovel szemben szemelyeskedett meg hazudozott egy joizut. Ez a draga kereszteny ember.
A pofam leszakad.
viktorka is igy szokott kajan vigyorral a pofajan, onelegulten valaszolni az n+1-edik korrupcios ugyre, hogy kerem, lehet menni az ugyeszsegre 9ahol a mi emberunk majd szarik eljarast inditani, cask ezt nem teszi hozza).
Na ez a ti rendszeretek egyik mintapeldaja volt, es ti ennek orultok.

KUHULIN 2018.09.18. 15:03:58

Most, hogy már nincsenek demokratikus intézmények, akkor a ballibsiknek már nem is kell menni szavazni (soha)! :)

John Nethem 2018.09.18. 15:21:56

@Ellenzéki Tüntető:

Egy kis baki: a DELFIN bizony NEM HAL !!!! Négylábú emlősök osztályába tartozó, módosult végtagokkal...

John Nethem 2018.09.18. 15:28:36

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Az a szép benned, hogy az összekötő- és átvezetőszöveged mindenre ugyanaz. Ez lesz a védjegyed, ha nem vigyázol. és még a sírodra is ezt írják.... Igen, igen, ja, ja... de az Orbán -Mészáros lop-csal-hazudik... Na, ja, szomorú, hogy a 4 transzplantált a donortól kapott szervek járulékaként rákban megbetgedett és meghalt,de az Orbán-Mérszáros lop-csal-hazudik....A svájci hegyek hómennyisége 30 %-al kevesebb mint a valaha legkisebbre mért - de az Orbán-Mérszáros lop-csal-hazudik......

John Nethem 2018.09.18. 15:30:02

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

Politikai döntést hozott, politikusok mondtak véleményt politikai alapon. Politikai támadásra elsősorban politikai választ kell adni, de a jog is segítségül hívható és hívandó.

Lengyelországgal kapcsolatban már ugyanez 2 éve folyik....

David Bowman 2018.09.18. 15:41:03

Ez a gonosz Viktor. Aljas módon megnyerte a választást, holott annyi tehetséges és népszerű jelölt volt még!

David Bowman 2018.09.18. 15:41:57

Ez egy sima szimpátiaszavazás volt. Félnek Orbántól, hát leszavazták. Féljenek is.

N. Barbie 2018.09.18. 15:51:06

@David Bowman: "Félnek Orbántól, hát leszavazták. Féljenek is"

:DDDD
Ugrandozik a bolha, mi?
Ezek az orszagok, mint Francia, Nemet, Osztrak stb. mind felnek orbantol, mert a kis magyarorszagtol fugg a gazdasaguk es igy allamcsod eselyuk. Hat igen, valoban.
Ja nem, eppen forditva van, de ne zavarjon. :)

Jo fidesznyikkent az gondolom meg sem fordul a fejedben, hogy a jelentesben feltart dolgok kisebb vagy nagyobb reszet realitasnak fogadtak el es ezert szavaztak igennel.
Nemnem, azert, mert felnek orbantol, vagy ha az nem, akkor sorosistamigrancsistak. :DD

$pi$ 2018.09.18. 16:12:12

@N. Barbie: "Jo fidesznyikkent az gondolom meg sem fordul a fejedben, hogy a jelentesben feltart dolgok kisebb vagy nagyobb reszet realitasnak fogadtak el es ezert szavaztak igennel."

Fenn van a neten egy video, ahol megkérdeztek pár képviselőt miért szavazott úgy, ahogy.

Vannak a képviselők közt olyanok, akik egyáltalán nem értettek egyet a jelentéssel, mégis igennel szavaztak. Azt mondja az egyik képviselő, hogy azért szavazott igennel, hogy Magyarország lehetőséget kapjon bebizonyítani, hogy a vádak nem igazak.

Roppant viccesnek tartom az ilyen forma mellébeszélést, tragikusan ostobának. Mintha valaki azt mondaná, hogy azért vádolta a szomszédot lopással, hogy bebizonyosodhasson róla milyen becsületes jó ember. :D

De azért te csak hirdesd, hogy *szerinted* mi is járt a képviselők fejében amikor szavaztak. Biztos elolvasták a jelentést, tájékozódtak, megfontolták a kérdést és bölcsen döntöttek. A világért sem gondolnánk, hogy az alapján döntöttek, hogy mennyi szavazatot remélnek a döntésüktől, hogy elejét akarták -e venni annak, hogy nácinak, rasszistának, szélsőségesnek titulálják őket.

Hisz névtelen szavazás... oh, wait! :D

$pi$ 2018.09.18. 16:15:43

@N. Barbie: "Ezek az orszagok, mint Francia, Nemet, Osztrak stb. mind felnek orbantol, mert a kis magyarorszagtol fugg a gazdasaguk"

Nem csak gazdasági szempontok vannak. Másrészt viszont ez a "kis magyarország" egy közkedvelt néphülyítés. Magyarország egy közepes méretű európai ország. Évtizedek óta hallgatom, hogy mi jelentéktelenek vagyunk, parányok, mi nem számítunk, ránk csupán udvariasságból figyelnek akik figyelnek és nekünk nem lenne szabad "ugrálnunk".

Butaság. Nem vagyunk kicsik, nem vagyunk parányok, nem vagyunk jelentéktelenek. Vannak nálunk nagyobbak is, de néhány kivételtől eltekintve bizony mindenkinél vannak nagyobbak.

Sir Gombóc 2018.09.18. 16:37:46

@John Nethem: meg kell védjem ellenzéki tüntető nertársat.
Ugyanis ő arra hozott példát, hogy helytelen következtetésekből is lehet helyes eredményre jutni.
tehát: a delfin hal - helytelen, mert nem az.
a halak nem tudnak repülni - helytelen, mert vannak fajták, melyek igen.
A delin nem tud repülni - helyes válasz, mert tényleg nem tud.
Még ennek a felfogásához is hülye vagy, de osztod itt az észt.

N. Barbie 2018.09.18. 17:10:29

@$pi$: Vilagos. Egy kepviselo azert szavazott igennel, hogy MO (jobban mondva viktor) bizonyithassa, hogy hamisak a vadak, ezert szerinted ez azt jelenti, hogy mindegyik igennel szavazo azert szavazott igennel. Egyik sem latta bizonyitottnak egyik allitast sem, vagy tartotta nevetseges szinjateknak orban eloadott mentegetozeset.
Jol ertem tehat, hogy 1 kepviselobol altalanositasz az oszesre?

Amugy meg akkor ez jo is tolvaj viktornak, nem? Feluletet, lehetoseget kap bizonyitani az igazat, hiszen minden vadban artatlan, nem?
Mondjuk akkor nem ertem miert nem orul a megszavazasnak, lehet azert (nyilvan), mert tudja, hogy amikor konkret meghallgatasok lesznek az egyes vadakban, ott mar nem eleg a habonyarpi altal megirt, semmi konkretumot, csak sertodott vagdalkozast tartalmazo podiumbeszed?

Szoval te 1 darab kepviselobol altalanositasz,hogy keservesen vedd a gazdad, de en meg ne mondjam azt, hogy aki igennel szavazott az tudta, hogy miert. Aham, ertem :)

John Nethem 2018.09.18. 17:11:26

@Sir Gombóc: Na és ??? Mit állítottam egyes egyedül ??? KIS BAKI = a delfin NEM hal. Ennyit állítottam. A TE felfogásoddal van a baj !!! Mert FELÜLETES és rosszindulatú, és olyat beszélsz bele másokba, amit egyáltalán nem állítottak.
Ergo: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

N. Barbie 2018.09.18. 17:13:56

@$pi$: A kis MO, nem kis MO monologod magam is igy gondolom.
Ugy latom nem tunt fel, hogy a NERtarsad nevetseges kitalaciojara irtam valaszul.

John Nethem 2018.09.18. 17:21:53

@Rettegek mert ballib vagyok: Én már csailyen idealista vagyok ebben a tekintetben... Mindig reménykedem, hogy javítható a világ....

Indriq 2018.09.18. 17:27:48

@Sir Gombóc:sajnos nincs igazad, (és @John Nethemnek sincs)

hamis állításokból nem lehet helyes következtetést levonni (matematika, algebra). Amit a szépreményű, de roppant debil @John Nethem csinált, az nem következtetés, hanem csak egy 3. állítás leírása.

@$pi$: "Nem vagyunk kicsik, nem vagyunk parányok, nem vagyunk jelentéktelenek. "
ez így van, te vagy kics, te vagy parány, és te vagy jelentéktelen :) SEMMI egyedit nem tudsz mondani, csak amit az 5 kollégád 30 nicken napi 50szer.

Áruld már el nekem, hogy mi motivál abban, hogy napi 10 ellenzéki blogba beírd ugyanazokat a szaros, művi felháborodásaid.
Kicsit olyan, mint aki megnézi az összes létező pornófilmet, és MINDEGYIKNÉK üdvölt, hogy egy milyen erkölcsi fertő. Vagy nem vagy épeszű, vagy van az a pénz amiért korpás lesz a hajad.

s 2018.09.18. 17:50:23

@Indriq: "mint aki megnézi az összes létező pornófilmet, és MINDEGYIKNÉK üdvölt, hogy egy milyen erkölcsi fertő"
Legalább következetes. A mai nehéz időkben az ember örül a kicsinek is.

Más. Én az orbánt végképp nem értem. Nem tetszik neki, ami az EU-ban folyik. O.K. Akkor miért nem lép ki? A britek is ezt kérdezték tőle, akik pedig kiléptek. Aztán most úgy vannak evvel, hogy nem pont így gondolták.

gyurmicsek 2018.09.18. 17:57:37

A mi parlamentünkben sem tudják a képviselők mire nyomnak igent. Akkor ne rinyáljon itt senki....

Indriq 2018.09.18. 17:58:10

@s: szerintem te is tudod a választ.... és mindenki tudja, a PÉNZ. :)
Érdekes lenne megnézni, hogy pénztáros gazda vagyonának hány %-a jött az EUból és mennyi Magyarországról.

John Nethem 2018.09.18. 18:17:33

@Indriq:

OKOSKA !!!!

Jó hogy rájössz, hogy én csupán egy mondatot mondtam, és az is állítás volt, mégpedig egy HIBÁS mondat kijavítása.
SEMMI TÖBB.
Eljut végre az agyatokig ???
Vagy még meddig kell ezt spilázni ???

De ha már annyira belemásztatok ebbe, akkor kurvára nem jó a logikai levezetésetek.
MERT hogy LÉTEZNEK REPÜLŐHALAK.
A repülőhalfélék (Exocoetidae) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályához tartoznak..

Szóval ennyit a kis DEBIlségetekhez....

Legalább ha valamit valaki kijelent, jobb lenne utánanéznie, ha magától nincs annyi gógyija...

És részemről befejeztem az infantilisokkal.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 20:10:25

@John Nethem: Politikai és jogi, utóbbi megintcsak visszaforgatható a politikába. Leginkább persze a jogsértés kimondásából lehetne profitálni, ennek a hatása "gigantikus" lehet még a Spiegel szerint is

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.09.18. 20:39:21

nem nézek tévét, így megkérdezem
bulgár gyuri tolja még valahol?
úgy megnézném yt-on a véleményét, az egy nagy komika

John Nethem 2018.09.18. 20:40:53

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

Az a gond, hogy a balliberális világ NEM VESZI elég KOMOLYAN Orbánt.
A vak gyűlölet, a szemellenzős világszemlélet, a keleti fertályt lekezelő és kioktató magatartás olyan visszás pofon, hogy a másik oldal adja majd a következőt....
Egyszerűen hiába az észérvi javaslat ahhoz, hogyan kéne Orbánhoz viszonyulni, a liberálfasizmus öntelt gőgje nem engedi hogy a másik oldal Orbán-érában kitapasztalt javaslatait elfogadják.

Hát akkor lelkük rajta.

Mint ahogy a fórum világában mondják: NE ETESD A TROLLOKAT (DNFTT), ugyanúgy Orbánt se szabadna.

A Sargentini jelentés éppen egy ilyen Orbánt erősítő anyag...
Most már Nyugaton azok is tudnak róla, akiket eddig hidegen hagyott és nem ismerték.
A brüsszeli POLITICO ( pedig liberális lap) szerint Orbán az EU-ban a 6. legbefolyásosabb ember. Ha a magyar EU-nagykövet is erőteljesebb lenne, a 4-5. szintet ütné meg, ami már komoly befolyásolási tényező.

Számtalanszor el lett mondva, hogy Orbán politizálási és tárgyalási stílusa a mindent letámadás: 130 %-os ajánlatokkal bombázva a másik felet. És mire a másik fél lealkuszik mondjuk 30 %-ot, arra Orbán rábólint..
És míg a másik fél örül a 30 %-os "alkusikerének", Orbán a markába röhög, mert neki a 100 % volt a cél eleve is.....
Orbán másik előnye az a REÁLPOLITIKAI játszma, amit a migránsválságban egyértelműen kihasznált és meglovagolt.
És ha minden másban füllent, csúsztat, hazudik is, a migránsválságban nincs szüksége rá. Ez pedig rendkívüli adu a kezében, hiszen KONZEKVENS tud lenni benne, max. kis engedményeket szükséges tennie.
Ez pedig európai szinten is stabillá teszi, jól megmutatkozik , hogy akik 2015-ben kígyót-békát kiabáltak rá, azok már régen a süllyesztőben vannak (Renzi, a szárnyaskapus Faymann, Hollande, Schulz, stb..stb.. és még nincs vége, mert Macron is csak vergődik Franciaországban, Merkelt is nyaldossák a kormányválság itt-ott felcsapó hullámai -- Chemnitz kapcsán például.....)

BiG74 Bodri 2018.09.18. 20:48:12

A hazaáruló egy érdekes jelző.
Alap állapotban mindenki mondja mindenkire, fel sem fogva mit tesz.Minősített állapotban, a győztes elmondhatja a romok felett, hogy ki volt a hazaáruló.Esetleg néhány évtizeddel később a győztesről elmondják az újabb történelem könyvek, hogy hazaáruló volt.
Tessék csak folytatni...

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 20:53:56

@John Nethem:
Ha Orbán lett volna a fővezér a Nagy Háborúban talán másként alakult volna az eredmény. Most viszont megcsinálja azt a stratégiát, amiről Falkenhayn csak beszélt. És lőn, működik a vérszivattyú a baller pártoknál akik történelmi mélypontokat múlnak alul

Jakab.gipsz 2018.09.18. 23:09:06

T. Fügedi Ubul!

Ön téved amikor azt állítja, az Orbán kormány, felszámolja a demokratikus intézményeket és felszámolta a jogállamiság normáit.

Az Ön esetében súlyosbító körülmény, az a tény, hogy a saját bevallása szerint, tisztába van, "az ismeretelméletet (gnoszeológiai) és a lételméletet (ontológiai)" filozófiai alapfogalmakkal. Ugyanis ezeket a filozófiai fogalmakat nem csak elolvasni, szükséges, hanem megérteni is, ugyanis eszközök, amelyek alkalmazását szükséges begyakorolni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.18. 23:37:55

Orbán az uniós pénzekről.
www.facebook.com/1506534279599659/videos/2012955925624156/?t=35

Ha ezt ma mondja valaki, az nektek ballib, libsi, Soros ügynök, ugye narancstálibok?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.19. 05:38:09

Szerintem nem hazaárulók, mert az ő hazájuk eleve nem Mo.

$pi$ 2018.09.19. 06:07:04

@N. Barbie: "Egyik sem latta bizonyitottnak egyik allitast sem, vagy tartotta nevetseges szinjateknak orban eloadott mentegetozeset."

Szalmabáb érvelési hiba, én ilyet sohasem állítottam. Te tettél megállapítást a képviselőkre úgy általában, én egy kivétel bemutatásával cáfoltam.

N. Barbie 2018.09.19. 08:53:33

@$pi$: Ja te nem allitottad. Igen. De valahogy azt sem tetted hozza, hogy nem elmebetegek ulnek ott, igy joggal feltetelezheto, hogy az igennel szavazok tobbsege egyetertett a jelentes egyes reszeivel vagy egeszevel es azert szavazott ugy, ahogy. Te bemutattal egy darab peldat, igy sugallva, hogy minden igennel szavazo a peldad szerint jart el.
Ez talan nem ervelesi hiba?
Egyebkent meg rakerdeztem, hogy az altalad irtak szerint akkor ez altalanositas lenne az osszes igennel szavazo kepviselore. Azt persze nem idezted, mert akkor megdolt volna a vedekezesed.

Pásztörperc 2018.09.19. 09:07:21

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:

Ott van benne az utaló ezzel foglalkozó sorozatomra, kimondottan a magadfajta érdeklődők kedvéért.

$pi$ 2018.09.19. 09:20:56

@N. Barbie: "joggal feltetelezheto, hogy az igennel szavazok tobbsege egyetertett a jelentes egyes reszeivel vagy egeszevel es azert szavazott ugy,"

Módosítottad az állításodat, most már azt mondod, hogy a "szavazok többsége". Merthogy eredetileg az összesről volt szó.

És feltételezheted, de én nem hinném, hogy igaz lenne. Merthogy véleményem szerint a parlamentben szavazók többsége azt tartja fontosnak, azt tartja a legfontosabbnak, hogy újraválasszák. Különben nem is lenne ott.

Nyílt szavazás volt...

De mindegy, hogy miért szavaztak úgy, ahogy, csak fe akartam hívni a figyelmet arra, hogy milyen beteg módon indokolták egyesek a szavazataikat.

Pásztörperc 2018.09.19. 09:25:42

@BillEvans: Teljesen igazad van abban, hogy "az európai értékeknek" nincs egyetlen, azonosan értelmezett és törvényekben is rögzített meghatározása és azokat máig vitatják. A Magyar Időkben egy EU-s szakjogász részletesen ki is fejtette ezt az álláspontot, a leíró résszel maradéktalanul egyetértek.

Sajna, a helyes következtetéshez nemcsak az kell, hogy helyes alapokból induljunk ki, hanem az is, hogy ne vétsünk módszertani hibákat. Az egyik ilyen hiba a mazsolázás: az a folyamat, amikor a releváns tények közül kiválogatjuk a számunkra kedvezőeket és negligáljuk a többit. Ennek eredménye nálatok egy statikus modell, amely azon a téves feltételezésen alapul, hogy ilyen, egyértelmű meghatározás megadható és konszenzussal elfogadható. Nos, nem — és nemcsak azért, mert nagyon különböző értékrendeknek kellene konszenzusra jutniuk, hanem azért sem, mert maguknak ezeknek az értékeknek a tartalma időben változó.

Egyebek közt ezért van, hogy az általunk (Orbán által is) deklaráltan elfogadott jog az uniós értékek értelmezését egy időben változó testülepre testálja. Így ha az Orbán-féle populizmus jut többségre az Unióban, egészen mást fognak alapértéknek tekinteni, mint mostanság.

(Roppant mulatságos, ahogy pár hsz-sal később személyeskedésért figurázol ki vkit, miközben ez a fő tevékenységed — azt hiszem, ez elég jellemző lehet.)

Pásztörperc 2018.09.19. 09:36:21

@John Nethem: Kedves John!

Mély meggyőződésem szerint ez a világ sokkal jobb hely lenne, ha mindenki azt csinálná, amihez ért. Márpedig én nem értek az uniós joghoz — vannak annak szakjogászai és egyik sem én vagyok. Erősen gyanítom, hogy te sem.

Gyanúmat alátámasztja, hogy a jelentést, illetve az azt elfogadó határozatot egyebek közt azért kárhoztatod, mert folyamatban levő bírósági ügyeket is említ. Hogy kedvenc fordulatoddal éljek: ha elolvastad volna a 7. cikkely eljárásrendjét, tudhatnád, hogy ezen ügyek megnyugtató tisztázására bármiféle elmarasztaló határozathozatal előtt a magyar kormány még két lehetőséget kap.

Szóval, a dolog úgy áll, hogy ezekhez a dolgokhoz se te nem értesz, se én. Akik viszont hivatalból értenek hozzá, meghozták döntésüket — és az vaskosan eltér a te laikus véleményedtől. Fontos uniós alapérték, hogy még ezek után is kitarthatsz véleményed mellett. Meg is erősíthet álláspontodban, hogy ezek után már nem lesz, aki vitatkozzon veled...

Pásztörperc 2018.09.19. 09:41:30

@MACISAJT1: Kedves MACISAJT!

Azt hiszem, nem eléggé gondoltad át, mi is az az alkotmányos rend. Erősen szűkítő jogértelmezésed alapján pl. az Unióba lépésünk eleve hazaárulás lenne (külföldiekkel konzultáltunk az alkotmány és még sok minden igényeikhez alkalmazása érdekében).

BillEvans 2018.09.19. 09:42:53

@Pásztörperc: öröm volt olvasni és nem a személyeskedő megjegyzésket "skip-pelni". Csak annyiban egészíteném ki, hogy a tapasztalat (történelem) azt mutatja, hogy BÁRMILYEN (akár téves alapokon nyugvó) meghatározás is megszavazható (nem biztos, hogy konszenzussal) és jogilag érvényesíthető lesz (pont erről szól a jelenlegi politika is!), vagyis a többség véleménye egy idő után "normává" válhat/válik és mint kötelezőt számon kérhetik.

$pi$ 2018.09.19. 12:14:08

@Pásztörperc: "Szóval, a dolog úgy áll, hogy ezekhez a dolgokhoz se te nem értesz, se én. Akik viszont hivatalból értenek hozzá, meghozták döntésüket — és az vaskosan eltér a te laikus véleményedtől."

Ezzel csak két baj van. :(

1) Nem értenek hozzá. Nincs olyan, hogy "hivatalból ért hozzá", vagy ért hozzá valaki vagy nem, akik szavaztak, azok viszont nem szakemberek, hanem politikusok.

2) Nem elég, hogy azok hoznak döntést, akik értenek hozá, az is kell, hogy tisztán és világosaan megfogalmazott szabályok alapján hozzák meg a döntésüket és fellősséget is vállaljanak, hogy a szabályoknak megfelelő döntést hoznak.

A bíróság döntése nem azért elfogadható, nem azért legitim, mert a bíró "hivatalból ért hozzá", hanem azért, mert a) a jogszabályok által lehetőleg pontosan meghatározott döntést hoz és b) felelősséget vállal a döntéséért.

És akkor a fellebezési lehetőséget, a "halgattassék meg a másik fél is" elvet nem is említettük.

Pásztörperc 2018.09.19. 15:24:06

@$pi$: Van olyan, hogy hivatalból ért hozzá. A demokratikus döntéshozatal lényegi eleme, hogy az alapvető döntéseket laikus testülepek hozzák. A laikusok egyenként persze gyakorlatilag egyetlen eléjük kerülő témához se értenek — éppen ezért munkájukat fizetett szakértők és a döntéshozó szerv szakmai szervezeti (pl. a EU-i Parl. jogi osztálya) támogatják.

A különféle irányító rendszerek versengéseiben elsöprő többséggel azok nyertek, amelyekben a döntés demokratikusabb volt — a sok buta ember együtt kevesebb hibával dönt, mint a kevés okos.

Mármint addig, amíg a buta emberek a hozzáértők véleményére támaszkodnak, és nem kezdik azt hinni, hogy ők önállóan értenek mindenhez. Az efféle lejtmenet sajnos, nem ritka — tankönyvi példája ennek Orbán Viktor politikai pályafutása.

$pi$ 2018.09.19. 15:40:56

@Pásztörperc: "Van olyan, hogy hivatalból ért hozzá."

"éppen ezért munkájukat fizetett szakértők"

A szekértők az iskolai végzettségük és a tapasztalatuk alapján értenek hozzá, nem azért, mert megkaptak egy hivatalt.

"a sok buta ember együtt kevesebb hibával dönt, mint a kevés okos."

Akkor miért mégy orvoshoz, ahelyett, hogy megszavaztatnád az internetet, hogy melyik gyógyszert vedd be? :D Miért van az, hogy kevés szakember tervez egy autót és nem sok laikus?

"Mármint addig, amíg a buta emberek a hozzáértők véleményére támaszkodnak"

Ó, ez egyre jobb. :) Ha a buta emberek a hozzáértők véleményére támaszkodnak, akkor miért mondod, hogy a buta emberek döntenek?

"tankönyvi példája ennek Orbán Viktor politikai pályafutása"

Orbán Viktor politikai pályafutása elég jól sikerült szerintem. Úgy gondolod, hogy nem? 12 évet volt miniszterelnök, ezt én sikeres politikai pályafutásnak értékelem, tekintve, hogy szabad választásokon ilyet még egyetlen magyar sem ért el.

Pásztörperc 2018.09.19. 18:27:25

@$pi$: megpróbálhatnád a különböző személyekről szóló mondatok alanyait különböző személyeknek elképzelni. Ha sikerül, segíti a szövegértést.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.19. 20:35:20

@Pásztörperc:
Hivatalból értenek bármihez is az EU képviselők? Te meg hol élsz?

Sargentininek semmilyen diplomája nincs, a joghoz meg annyit ért mint egy átlag háziasszony, mondjuk az elődjének se volt semmi szakmai végzettsége. Sőt az EP előző elnökének még érettségije se volt

Kíváncsi volnék, hány jogász volt az EP-ben Orbánon és az ülésen résztvevő Gulyáson kívül

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.19. 20:47:22

@Pásztörperc:
Orbán a súlyos gazdasági döntéseket 2010-ben és utána a szakemberek gyakorlatilag egyöntetű álláspontja ELLEN hozta meg. Ma már nem nehéz megmondani, hogy jól döntött. Ennyit Orbánról

De ha Orbánnak nem, legalább a Gyurcsányodnak hihetnél. Lásd öszödi beszéd idevágó része amikor arról beszél hogy mennyire használhatatlanok a "szakértők"

Pásztörperc 2018.09.19. 21:39:55

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Érdekes meglepetések érhetnének, ha rákeresnél a "Fügedi Ubul" + Gyurcsány kombinációra — de hát az informálódás látnivalóan nem erősséged.

Természetesen maradéktalanul igazad van abban, hogy "nem nehéz megmondani, hogy jól döntött". Sőt, ahogy gyakorlod, egyre könnyebb lesz. Igazzá ugyan nem válik ettől, de a sulykolás a kognitív disszonancia feloldásának fontos eszköze.

Az efféle döntések akkor ítélhetők meg reálisan, ha összehasonlítjuk kis hazánk fejlődését olyan, a tárgyidőszak kezdetén hasonló helyzetű országokéval, amelyek más gazdasági stratégiát követtek. Szinte kínálkozik efféle összevetésre a V4 többi országa — ezek jóval gyorsabban fejlődtek, mint mi. Ennek megfelelően dolgozóik jobban keresnek, mint mi. Sőt, már Romániában is... Felzárkózik Albánia.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.19. 22:35:42

@Pásztörperc:
Bocs, de ez már kb. tízezerszer lefolytatott diskurzus, kár egy percet vesztegetni rá. Majd a választók eldöntik 2022-ben is, mint ahogy eldöntötték az előző 3 alkalommal. A pártválaszték egyelőre ugyanaz, bloggerekre meg nem lehet szavazni, és a színvonaluk se jobb

Pásztörperc 2018.09.19. 22:46:24

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Ha nem mondod tízezredszer ugyanazt a hülyeséget, nem hallod meg tízezredszer, hogy mekkora hülyeség is az. A gazdasági fejődésnek egy jó mérőszáma a GDP, az életszínvonal alakulásának egyik, jól mérhető mérőszáma a medián jövedelem. Ezek függetlenek attól, hogy miket bloggerkedsz róluk.

Abban egyetértünk, hogy Orbán sorozatos győzelmeinek egyetlen oka a silány választék. Abban nem értünk egyet, hogy a választók a kormányfő (ellenzékeinél jobb) teljesítményét a választók négyévente igazolnák vissza. Folyamatos visszacsatolásként a piacképes munkaerő elhagyja ezt a nem hagyományos módszerekkel vezetett országot: az emberek a lábukkal szavaznak.

Szépen mutatja ez, hogy bár "nem nehéz megmondani, hogy jól döntött" — de elhinni, azt nagyon nehéz.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.19. 23:04:46

@Pásztörperc:
Minél jobban erőlködsz, annál jobban beleásod magad a butaság mocsarába. 2002-2010 között maradt le az ország, és kellett még egy idő amíg sikerül kikeveredni a hátrahagyott adósságcsapdából. A munkaerő-elvándorlás pedig sokkal magasabb arányú pl. Lengyelországból, Romániából vagy újabban Horvátországból

BéLóg 2018.09.20. 12:38:17

@N. Barbie: Hülye VAGY és még örülsz is neki. Ennyi.

BéLóg 2018.09.20. 12:44:45

@Pásztörperc: Ez komoly? Tényleg? És el is hiszed?

B+ Csehországból 2016-ig MIÉRT ment el 880ezer ember, a lakosság 8,8%-a. Ott is Orbán?
Lengyelországból elment NÉGYMILLIÓ-HÁROMSZÁZEZER ember, a lakosság 11%-a. orbán, ja.

Magyarországról elment 610ezer ember, a lakosság 6,1%-a:

Ha pedig tovább bogarászod a jakubmarion pont komon az EUSTAT (!!!!) adatokat, azt is megtalálod, hogy a 2016-ot MEGELŐZŐ időszakban 600ezer volt a magyar adat, a cseh meg 710ezer, a lengyel 3.8millió.

Vagyis a getziorbán MIATT folyamatosan TÖBBEN mennek el csehországból, lengyelországból, mint Magyarországról.

Orbán győzelmeinek az oka meg az hogy Orbánnak IGAZA van és ezt még az egybites szavazók is tudják. Ti nem, mert csak az antianyag birodalmában tudtok értelmet fölmutatni, itt nem.

Pásztörperc 2018.09.20. 13:53:35

@BillEvans: Köszönöm az összes tárgyszerű hozzászólást. Ha még akad ilyen, a fb-on megtaláltok.

N. Barbie 2018.09.20. 14:53:26

@BéLóg: A tipikus agyatlan fidesznyik vagdalkozas, ennyit tudsz irni konkret korrupcios peldara, hogy hulye a masik. Persze nem te aki a szavazataval is hatalomban tart koztorvenyes tolvajokat, Nem, hat a masik a hulye. Nyilvan. :)

N. Barbie 2018.09.20. 14:59:52

@BéLóg: A tipikus fidesznyik "erveles": de hat mas orszagokbol is mennek el.
Es mondta valaki, hogy nem? Dehogy mondta, csak a szektavezer vedelmeben mindent rogton relativizalni kell meg osszemosni.

Majd mindjart magyarazd is meg, hogy attol, hogy pl.Lengyelo.-bol aranyaiban tobben mennek el, attol otthon mar nem is fog hianyozni tobb szazezer kulfodon dolgozo adojovedelme, fogyasztasra koltese stb.
Ahh, mar megint elfelejtem, ezek osszefuggesek, atlatasukra az atlaghulye propagandamantrazasra eleg ertelmi kepessegu fidesznyik nem kepes.

BéLóg 2018.09.20. 15:46:20

@N. Barbie: Fidesznyik a q.rvaanyád tehülye b+ neked mindenki "fidesznyik" aki nem balliberális agyhalott. Miépnyik, vagy jobbiknyik, esetleg mihazánknyik, de veled szemben Értelmesnyik is.

NEM azt mondtam te fogxatékos hogy máshonnan is elmennek, hanem azt, HA tőlünk az agyhalottak szerint orbán misatt mennek el akkor más országokból meg kijafaszomért mennek el SOKKAL TÖBBEN.

Tehülye, semmi köze nincs semmilyen politikának ahhoz, hogy ki megy el, az megy el aki ugyanazért a munkáért sokszorosan több fizetést kap.
A getszi nyugat persze ezt a fizetést TŐLÜNK hozza be, azzal hogy DRÁGÁBBAN ad dolgokat Kelet Európában, mint ugyanazt otthon, vagy SZARABBAT ad el,vagy mint legutóbb, mikor 10%-kal FÖLJEBB mentek a fizetések az EUStat szerint, b+ MÁSNAP 300-ról 330-ra szaladt fel a forint.

Te tényleg agyhalott vagy, MINDIG IS el fognak menni emberek, ha egyszer több pénzt kapnak, ÉN IS külföldön dolgozom, de OTTHON élek és KIJÁROK.

Senki nem mondta, hogy nem hiányzik a kimenők adójövedelme, fogyasztása, költése, de:
1. A fogysztási adók megemelésével az ötmillió adócsaló országában négymillió új INDIREKT adózó lépett be a rendszerbe.
2. A netes kassza a kp mxüntetése szintén a gazdaság okos kifehérítése.
3. Az ekáer meg a több a kamucégek kamubizniszeinek megszüntetése, na meg szintén fehérítés-
4. Azzal, hogy NEM NÖVEKSZIK a távozók száma mostmár egy öt éves cikluson belül, azt mutatja, NEM ROMLIK a szar helyzet nem úgy mint Csehországban vagy Lengyelországban.
5. A KÖTELEZŐ szülőtartás meggátolja, hogy a geciorbántutálomittmindenszar innenelkellmenni emberek ITTHAGYJÁK idős szüleiket és rokonaikat a te meg az én nagyakamon.
6. Mostmár csak azt kell elérni, megszüntessék a sok geciorbántutálomszarittminden innenelkelmenni embernek azt a lehetőséget, hogy havi 9500 (vagymennyi) Ft-ért TB JOGFENNTARTÓK legyenek és anélkül hogy érdemben befizetnek a magyar rendszerbe, HAZAJÁRJANAK az olyan ingyen kezelésekre és szűrővizsgálatokra ebbe a szarrendszerbe, amiért ott nyugaton százezreket kéne fizetni.

7. Az a röhej, hogy bár szóltam hogy hülyevagy, még mindig büszke vagy rá.

John Nethem 2018.09.20. 16:42:38

@Pásztörperc:
Nem magyar sajátosság.

A silányság hozta föl a 16 %-os MACRON-t is és tette az elnöki székbe.
Első forduló után ő és Le Pen maradt... Naná, hogy a félfrancia beszart, és 51 valahány %-al megnyerte a 2. fordulót... Akkor most SZABADON választott voltaképpen a francia ?? Egy frászt !!! KÉNYSZERBŐL a két rossz közül az akkor és hirtelen kevésbé rossz ómenűt vagy jobb pedigréjűt.. Pedig lehet, Macronnal ráfaragtak...

N. Barbie 2018.09.20. 17:00:03

@BéLóg: Latom szokas szerint megint felszakadt a fidesznyik kulturad, mikor szembesulsz vele, hogy nalad okosabbal allsz szemben es a szellemi tehetetlenseged egy kiados anyazasban elegited ki. Ez teged minosit te bohoc.
Aki kizarolag fidesz propagandat bofog fel, de annyira hulye, hogy meg egy ertelmes sajat mondattal se tudja az igazat megvedeni, na az bizony fidesznyik.
Meghozza legrosszabb szemellenzos, behulyitett fajtabol.
Ez neked nyilvan nem tetszik, csak en meg pont lesz@rom. Ha faj az igazsag, tegyel ellene es fejezd be a fidesz agitprop kritika nelkuli nyomatasat, probalj sajat gondolatokkal dolgozni, mindjart mas lesz.

Akkor most a lenyegrol: az ostoba fidesznyik fejeddel nem fogtad fel az ertelmet annak, amit irtam.
Megprobalom ovodas szinten megmagyarazni, hatha ugy sikerul megertened.

Nem az a problema, hogy elmennek az orszagbol, mennek mashonnan is, nem mondtam, hogy nem.
A problema azzal van, hogy partod es szektad meg se probalja visszacsabitani oket (hagyjuk a szanalmas gyerehaza fiatal becsodolt halovany probalkozast). Ugy allnak a problemahoz, hogy nincs problema, hogy ha nem beszelnek rola, akkor nem is mashova fizeti az a tobb szaz ezer az adojat.

Mondok peldat. MINDEN egyes alkalommal, kilencedik eve, amikor a gazdad kerdezik errol a parlamentben a valasz ugyanaz, ugyanabban a pokhendi stilusban: aki kint dolgozik, az nem megelhetesi okokbol ment ki, hanem kalandvagybol vagy tanulni (felelosseg azonnali eltolasa), aztan jon szokas szerint a kerdezo pocskondiazasa es szemelyeskedes, par megszokott habonymantraval fuszerezve.
Kerdezem, ez egy felelos, torodo kormany es ME helyes hozzallasa ehhez a sulyos problemahoz?

Meg mielott megprobalnad ezt is kiforgatni, nem mondtam, hogy ezt a problemat mar meg kellett volna oldaniuk, mert nehez, tudom. De amelyik kormany odaig sem jut el, hogy elismerje a problema sulyat, csak szimplan letagadja, mint viktorod, akiknel meg csak probalkozasokat sem latni, azt nekem ne mentegessed azzal, hogy hat de mas orszagbol meg tobben mennek, mert szanalmas.

A nevetseges propaganda pontjaid annyit nem ernek, hogy egy percet vesztegessek rajuk es csuklobol cafoljam oket (itt megint visszaterhetnek ra, hogy aki az agyatlan fideszpropagandat tudja csak mantrazni, az igenis viselje el, hogy a neven nevezik: fidesznyik).

John Nethem 2018.09.20. 17:21:01

@N. Barbie: Kétfajta kormányzás létezik: az egyik folyton siránkozik, és jajveszékel, hogy esetünkben JAJAJAJAJ elmennek az emberek az országból... a másik verzióban meg KOMMUNIKÁCIÓBAN kicsinyíteni próbálja az egész súlyát a valósághoz mérten, és a háttérben igenis tudja miről van szó.... Ki lehet találni, melyik jobb és melyik inkább kontraproduktív....
2016 óta folyamatosan csökken a külföldi munkavállalók száma, ráadásul a hazatérők is évi 20 ezres szinten vannak már. Nyilván még több az 8-10 ezerrel, aki évente elhagyja az országot, de közülük is egyre kevesebb az, aki véglegesen tervezi.

Több mint 25 ezer magyar állampolgár távozott külföldre 2017-ben, ez mintegy 15 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Szintén tavaly 18 és félezer korábban kivándorolt magyar állampolgár tért vissza, csaknem 9 százalékkal többen jöttek haza, mint 2016-ban.

g7.hu/allam/20180112/fekezett-a-kivandorlas-egyre-tobben-jonnek-haza-nyugatrol/

24.hu/fn/gazdasag/2017/08/28/economist-vege-lehet-a-kelet-europai-kivandorlasnak-egyre-tobben-ternek-haza/

John Nethem 2018.09.20. 17:22:33

@John Nethem:
A legkevesebben Magyarországról vándoroltak ki

Az ENSZ adatai szerint a magyarok 6, a románok 17,5, a horvátok 20,4 a portugáloknak pedig a 22,3 százaléka él egy másik országban. Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa ezzel kapcsolatosan úgy vélekedett, már a világgazdasági válság előtt is rendkívül rossz állapotban volt Magyarország gazdasága, a munkanélküliségi ráta magas volt, vagyis már a válság előtt megindult a kivándorlás Magyarországról.

www.pewglobal.org/interactives/origins-destinations-of-european-union-migrants-within-the-eu/

N. Barbie 2018.09.20. 18:14:00

@John Nethem: Rendben, fogadjuk el, hogy annak ellenere, hogy az erre a problemara a figyelmet felhivokat folyamatosan pocskondiazza a fidesz es bagatelizalja a problemat, a hatterben tudjak mekkora a gond. OK.
Akkor csak egyvalamit kerdeznek. Ha tudjak, miert nem tettek 9 ev alatt semmit ellene?

A kormanyzati szocsovekbol linkelt, a sajat verziodat alatemaszto irasokat meg remelem nem sertodsz meg, ha csak szimplan kinevetem.

De hogy ne erje szo a haz elejet: 2016 ota folyamatosan csokken a kivandorlas. Nem hiszem, de legyen ( a sajat statisztikad - elso link- is csak 2016-ig van, ugyhogy nem tudom honnan veszed, az meg pont azt mutatja, hogy a fideszes kormanyvaltas korul, 2011-ben tortent ugras a kivandorlasban, hoppa. Majd akkor fogom elismerni a kormanyod munkajat, ha latok egy hasonloan eros csokkenesi palyat, mint mondjuk ugyanezen grafikonon a cseheknel 2010 ota, majd szolj, ha bekovetkezik, addig minden mas csak mosakodas)
Es ez talan nem annak tudhato be, hogy addigra mar kiment kb. mindenki aki akart? Akkor mar 6 eve volt kormanyon a maffiatolvaj part es a kivandorlast fontolgatok regen rajottek 6 ev alatt, hogy ez a kormany is csak olyan mint a tobbi, nincs ertelme maradni.

Vagy egy masik gyongyszem:
"Az ENSZ adatai szerint a magyarok 6, a románok 17,5, a horvátok 20,4 a portugáloknak pedig a 22,3 százaléka él egy másik országban."

Figyelo. :DDD
Tehat a figyelo a magyarnal szandekosan joval rosszabb gazdasagi allapotban levo orszagokhoz meri a magyar kivandorlast, mert csak azok ellen tunik jonak a magyar adat.
Ezt ugy hivjak, hogy manipulacio.

John Nethem 2018.09.20. 23:06:33

@N. Barbie:

Nincs semmi manipuláció.
A PEWGLOBAL.ORG alatt láthatod, orsazágonként beállíthatod.

De itt van:
As of 2015, 390,000 HUNGARIAN people who were in , or about 4% of its birth population, were living in other EU countries.

És ehhez passzolnak a nemzetközi egyéb adatok is.

www.portfolio.hu/gazdasag/tenyleg-hazajon-evente-20-ezer-kivandorolt-magyar.5.298102.html

John Nethem 2018.09.20. 23:21:43

@N. Barbie: Én többféle forrásból dolgozom.
Mint ahogy megszoktam már a hetvenes években is, hogy ugyanúgy hallgatam a Szabad Európát, az osztrák adót (Vas megyei voltam ugyanis) és a magyart. Majd ebből és a személyes tapasztalatokból meg az ismerősök tapasztalataiból leszűrtem a valóságot.

Ma sincs igazán másképp a forráselemzésem.

Attól, hogy te valamit kiröhögsz anélkül, hogy leellenőriznéd, csak magadról állítod ki vele a bizonyítványt, illetve igazolod a szemellenzősségedet.

Engem nem köt semmiféle politikai ideológia,így ésszerű érveléssel bármikor meggyőzhető vagyok. Sajnos ilyet nem igazán olvasok.

John Nethem 2018.09.20. 23:49:01

@N. Barbie:

És ha már annyira belemélyedsz az évszámokba, akkor azért azt sem ártana megnézni, hogy milyen ok-okozati öszefüggések voltak AKKOR....
Történetesen például arra, hogy a külföldi munkavállalás volumene a 2008-ban kezdődött válság hatására nőtt meg, melyet elősegített az osztrák és a német munkaerő-piaci korlátozások 2011. tavaszi feloldása. Vagyis 2011. tavaszán lett teljesen nyitott a két ország a magyar munkavállaló előtt. Azelőtt KONTINGENSek voltak.

N. Barbie 2018.09.21. 11:09:28

@John Nethem: Nem hinnem, hogy a hazudozasra, manipulaciora letrehozott fideszes sajtobol linkelt dolgok kinevetese engem minositene. Naponta tobb sajtopert buknak hazudozas es ragalmazas miatt, igy minden jogom megvan meg azt se elhinni, amit kerdeznek.

Ugy meg foleg, hogy ahanyszor lattam hurraoptimista, alaptalan sikerpropaganda cikkuket az elmult evekbol, nyilvanvalo, hogy mindig a teljes igazsag csak azon reszet irjak meg, ami belefer a fideszes propagandaba.

Hogy a lenyegrol is irjak, mint mar mondtam, en elismerem, hogy a kivandorlok visszacsabitasa nehez es idoigenyes folyamat. A problema, mint erintettnek nekem legfokepp az, hogy tolvajek lenyegeben semmit nem tesznek a hazacsabitas erdekeben, sot, ahogy mar irtam, a temat felhozo ellenzeki kepviseloket pocskondiazzak.
Minden alkalommal, mikor errol a temarol szolo parlamenti kerdes-valaszt nezek, es latom a pokhendi, kioktato es szemelyeskedo viktort vagy mas fideszes bohocot "valaszolni", a bicska kinyilik a zsebemben.

A 2011-es nemet/osztrak kapunyitasrol. Valoban, nyilvan azert is ugrott meg a kivandorlok szama. Apro szepseghiba, hogy akkor mar boven harsogta a lakajmedia, hogy lenyegeben a fidesz mar tejjel-mezzel folyo kanaanna valtoztatta az orszagot, akkor hogyhogy ez nem gyozte meg a kivandorolni szandekozok tobbseget? Vagy esetleg szamolgattak az erintettek es rajottek, hogy a minden szep, minden jo mantrazasabol nem lehet ho vegen szamlakat fizetni es a labukkal mondtak velemenyt a propagandara?

John Nethem 2018.09.21. 20:00:08

@N. Barbie: Senki nem állította, hogy nem manipulálnak, hazudoznal, dezinformálnak.
Sajnos a MÉDIA egészére vonatkozik ( Jobb és bal oldalon egyaránt).
És ez alól például a nyugati, és köztük a NÉMET média sem kivétel.
Sajnos ott például a 60-70-es-évekbeli ÁTKOS-ÉRA tipikussága a jellemző: a kényes témák elhallgatása, elsunnyogása, megspékelve a politikai korrektség kontrolljával.
De ez korántsem mentség a magyar média helyzetére. Ez csupán az általános tendencia. És a következő média-generáció már ebbe nő bele, és neki ez lesz a természetes..

A sikerpropaganda nem oldalfüggő.

Egyetértek abban, hogy egy szétzilált csapat, társadalom rendberakása nem könnyű folyamat, általában DUPLA annyi időt szokás számolni rá, mint amennyi idő alatt széthullott.. (Ez ugyanúgy vonatkozik egy szakembereket dolgoztató cégre, vagy kórházi team-ekre stb...)
Szó se róla, a kézivezérlés és a folyamatos atyáskodás már indulásától kontraproduktív...
A "semmit nem tesznek a hazacsábítás érdekében" túlzás, ugyanakkor ÉRDEMBELI , RACIONÁLIS és MEGVALÓSÍTHATÓ javaslat még nem hangzott el....

Általános tendencia,hogy a hurráoptimizmust sugárzókhoz többen pártolnak, mint aki folyton nyavalyog. Ez utóbbit szokás energiavámpíroknak nevezni...
Nem szeretnék most ebben a tekintetben társadalompszichológiai fejtegetésekbe bocsátkozni...

Elég az hozzá, hogy a 2008-as válságot 2014-re sikerült ledolgozni NULLszaldósra.... Vagyis 6 év kellett hozzá.. Viszont nem szabad feledni, hogy közben, ha másnak 2 év elegendő volt, akkor ott 4 év előny keletkezett.
És ha egy IC vonatot Kelenföldről visszahúznak Biatorbágyra, hogy onnan folytassa a Keletibe az útját, akkor egyértelmű, hogy jóval később fog odaérni... Ez történt sajnos a kórházak esetében is.. A 25 évnyi lemaradás a kórháztémában úgy jött össze, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány bezárt, megszüntetett és tetemes összegeket kivont, amit 14 év alatt sikerült visszapótolni, miközben a nyugat ezt a 14 évet feljődésben élte meg...
A gond az, hogy a magyar társadalom egésze azért jut lassan az egyről a kettőre, mert a kormányzati váltásokban az előző garnitúrák eltolt dolgait kell rendberakni, amire az energia és főleg az idő jelentős része elmegy.
süti beállítások módosítása